Takargatott papi vétkek

Újabb és újabb pedofilbotrányokra derül fény – a gyanú árnyéka a Vatikán legfelsőbb köreit sem kerüli el.Több mint háromszáz egyházi személy legkevesebb ezer kiskorú gyermeket molesztált az elmúlt hét évtized folyamán az amerikai Pennsylvania államban. 

Az áldozatok ma már felnőttek, de soha nem tudták feldolgozni a velük történteket. Az elkövetők közül mindössze ketten kerülnek bíróság elé, a többieket csupán áthelyezték, vagy egyenesen előléptették.

 

A pennsylvaniai jelentés

Nem ez volt az első papi pedofíliával kapcsolatos hír az utóbbi években, de alighanem a legdöbbenetesebb. Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész egy 887 oldalas jelentésről számolt be augusztus közepén, amelyet az esküdtszék tagjai dolgoztak ki. Megrázó részletek derültek ki arról, hogyan csalogatták a papok a gyermekeket cukorkával, kólával, videóval, a nagyobbakat alkohollal is a plébániákra, sekrestyékbe, motelekbe. „A nyilvánosságnak tudnia kell erről. Sokan hallottak már hasonló esetekről, de nem ennyiről. Sokunk számára az ilyen esetek valahol máshol, valahol messze történtek meg. Most már tudjuk az igazságot: mindenhol ez zajlott” – olvasható az 500 ezer levéltári dokumentum áttanulmányozása és több tucatnyi áldozat meghallgatása alapján készült jelentés bevezetőjében. Az esetek nagy száma, az elkövetők romlottsága és az egyházi feljebbvalók hozzáállása az esküdteket is meglepte.

 

Takargat az egyház

A jelentés borzasztó bűncselekményekről számol be a gyermekek fogdosásától és a közös zuhanyozásoktól, az előttük végzett önkielégítéstől és orális szexre való kényszerítésüktől kezdve egészen az erőszakos közösülésig. Sokan azzal ámították a gyerekeket, hogy bármit tesznek velük, az nem bűn, és nekik kötelességük engedelmeskedni, mert a papok Isten eszközei. Volt olyan pap, aki egy családban mind az öt lánytestvért molesztálta, más fiútestvérekkel fajtalankodott. Az egyik pap megerőszakolt és teherbe ejtett egy tizennégy éves lányt, majd kifizette neki az abortuszt. Miután az eset a püspöke tudomására jutott, azt írta: „Nagyon nehéz időszakot élsz át, osztom a bánatodat.” A levelet azonban nem a meggyalázott lánynak, hanem a papnak küldte – és csendben áthelyezte őt.

Évtizedekig ez az elhallgatás, a történtek bagatellizálása, sőt megértő takargatás volt az egyház hivatalos hozzáállása. A pennsylvaniai jelentés szerint a dokumentumokban soha nem nevezték fajtalankodásnak, kiskorúakon elkövetett nemi erőszaknak a történteket, mindig csak helytelen kapcsolatnak, nem megfelelő érintkezésnek, bolondozásnak, ártatlan birkózásnak. A gyanúba keveredett vagy tetten ért papokat „egészségi okokból” vagy indoklás nélkül áthelyezték – ha nagy volt a botrány, távoli egyházmegyékbe, ahová a tettük híre nem jutott el. „Az egyház minden áron meg akarta védeni őket, az eseteket a témában tájékozatlan, de annál ájtatosabb és az egyház hírnevét szem előtt tartó személyek s egyházi intézményeknek dolgozó pszichológusok vizsgálták. Mindent házon belül intéztek el, soha, egyetlen, gyermekeket megerőszakoló pap sem került rendőrkézre” – mondta Josh Shapiro.

 

A trauma nem évül el

Most sem fog, mert az elkövetők egy része már nem él, és ha él is, az esetek az amerikai jog szerint elévültek, ugyanis a történtek óta több mint harminc év telt el. A pennsylvaniai főügyészség csupán két estben nyújtott be vádindítványt: az egyik pap egy hétéves kisfiút kényszerített, hogy orálisan elégítse ki, a másik évekig rendszeresen követett el erőszakot két fiún. A többiek megússzák, és még csak nem is szégyenkeznek. A pedofilok úgy érzik, semmi rosszat nem követtek el, hiszen ők szeretik a gyerekeket – magyarázza Michal Patarák pszichiáter. „Furcsa, ragaszkodásból és félelemből összegyúrt kötelék alakul ki az erőszaktevő és áldozata között, mert az áldozatok szinte mindig hátrányos helyzetűek, a családjukban nem kapna elég figyelmet és szeretetet. Ezért bíznak meg annyira abban a felnőttben, aki végre törődik velük, s ha érzik is, hogy helytelen dolgot követel tőlük, nem mernek ellentmondani, mert attól tartanak, elveszítik” – mutat rá Patarák.

Szerinte az egyház ott követte el a legnagyobb hibát, hogy nem vette komolyan az áldozatokat: abból indult ki, hogy mindez feledésbe merül. A bűncselekmény elévülhet, de a trauma, amelyet egy szexuálisan molesztált gyermek átél, nem évül el, kihat az egész életére. Csak komoly támogatással, szakemberi segítséggel lehetnek ezekből a gyerekekből lelkileg egészséges, saját magukat becsülő és a szexualitáshoz normálisan viszonyuló felnőttek – hangsúlyozza a pszichiáter.

 

Szégyen, düh és szomorúság

A pedofil papok áldozatai pedig ritkán kaptak ilyen támogatást a környezetüktől, sokszor a családjuk sem hitt nekik, vagy a szégyentől, a kiközösítéstől tartva hallgattatta el őket. Ma, ahogy egyre-másra fény derül a világ különböző tájain a papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekre, egyre többen szólalnak meg az áldozatok közül is. És érthető, hogy nem érik be a püspökök sajnálkozásával, sem a pápai bocsánatkéréssel. Egyelőre ugyanis csak ennyire telt az egyház vezetőinek. A korábbi botrányokat még igyekeztek eltussolni, lokalizálni, de a pennsylvaniai hurrikán alapjaiban rengetheti meg a katolikus egyház iránti bizalmat, ezt már a Vatikánban is elismerik. Ám még mindig nem képesek többre, mint annak ismétlésére, mekkora fájdalom ez számukra. „Szereptévesztésben vannak, mert az ő fájdalmuk senkit sem kell, hogy érdekeljen. Itt az áldozatok fájdalma az egyetlen, amivel foglalkozni kell. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat, hosszú és küzdelmes terápiáról van szó, és semmi garancia nincs a sikerre, főleg, ha évekig elnyomott érzésekről van szó” – emlékeztet Michal Patarák.

A nemi erőszak kiskorú áldozatainak önmagukhoz és a környezetükhöz való viszonyulását három érzés határozza meg: a szégyen, a düh és a szomorúság. „Felelősnek érzik magukat azért, hogy ez megtörténhetett velük, úgy érzik, ők is hibáztak, és örökre bemocskolódtak. Az önértékelési problémák önromboló viselkedéshez vezetnek, az érintett személy szándékosan kárt tesz magában, vagdossa a testét, tépi a haját, karmolja magát – testi fájdalomra törekszik, hogy elnyomja a lelkit. Sokan isznak, drogoznak, öngyilkosságot kísérelnek meg, depressziósok, agresszívek, magányosak lesznek, mert nem képesek a normális párkapcsolatra. A szexuálisan bántalmazott gyermek örökre elveszíti bizalmát az emberekben, hiszen az esetek kilencvenkilenc százalékéban olyasvalaki molesztálta, akiben megbízott. Ezt a csalódást csak tetézi, hogy sokan otthon sem találnak megértésre, nincs kinek elmondaniuk, mi történt velük, vagy ha elmondják, hazugsággal vádolják őket. Ezek után minden további kapcsolatukban túlságosan is óvatosak, mert attól tartanak, újra bántani fogják őket” – mondja Patarák doktor.

 

Sebzett lelkek

Különösen a szexhez való viszony jelent a gyermekkorban molesztált áldozatok életében gondot. A túl korai stimulációval felébresztett nemi vágy függővé teszi őket az elkövetőtől, kényszeresen maszturbálnak, később váltogatják a partnereiket. Sokan más kapcsolatokban is áldozatokká válnak, mert automatikusan az alárendelt partner szerepét vállalják, önkéntelenül maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy újra bántalmazzák őket. Vannak, akik felnőttkorukban teljesen elutasítják a nemi életet, mert mocskosnak érzik. Sokan még évtizedek múlva is poszttraumás stressz-szindrómában szenvednek – emlékképek villannak fel az agyukban, idegesek, feszültek, nem tudnak aludni, fizikai tüneteik vannak. Gyakran pedig maguk is elkövetőkké válnak, mert ez volt számukra a minta” – sorolja Patarák. Az állandó bűntudat, szégyenérzet és tehetetlenség bűvös köréből felnőttkorban is nehéz, sok esetben lehetetlen kitörni. A súlyosan bántalmazott gyermekből lehet látszatra sikeres felnőtt, de a tanult viselkedés sebzett lelket takar.

 

Több mint bűn

A pedofilok áldozatai mind hasonló érzésekkel küzdenek, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Terápia nélkül szinte nincs esély rá, hogy feldolgozzák a történteket, márpedig a papok által bántalmazott személyek közül kevesekkel foglalkoztak pszichológusok. Most, ennyi év után pedig az egyházi méltóságoktól is csak annyit hallanak, hogy „sajnáljuk, ezután már jobban figyelünk”. Az egészet még meg is tetézik az afeletti sajnálkozással, mennyire ártanak a botrányok az egyház hírnevének. Igen, ez igaz, de ne várjanak részvétet, ne próbálják a szégyent megosztani a hívekkel, mert ez kizárólag azok sara, akik gyerekeket bántalmaztak, és azoké, akik ezt tudták és eltűrték. Éppúgy, mint a papok homoszexualitását, hiszen amint az egyik püspök kijelentette: „abból legalább utódok nem születnek”.

Amíg a sajtó nem kezdett el foglalkozni a jelenséggel – mert ez már az, nem csupán néhány eset –, az egyház nemcsak hogy tétlen volt a bűnök feltárásában, hanem egyenesen tevékeny a takargatásukban. Az egyének bűneit az intézmény tekintélyével próbálta fedezni, amikor pedig tarthatatlanná vált a helyzet, a Vatikán gyorsan leváltotta az érintettet, és eltüntette szem elől. A legnagyobb büntetés, amely fenyegetett egy pedofil papot, az volt, hogy kizárták a papság soraiból. Börtönbe még egyetlen gyermekeket bántalmazó pap vagy püspök sem került, holott itt nemcsak bűnről van szó, amelyet elég meggyónni, hanem súlyos bűncselekményről. Ezt nem lehet elintézni a hatodik parancsolatra való hivatkozással, csakis az elkövetőktől való elhatárolódás és felelősségre vonásuk adhatja vissza az egyház hitelét. Annál is inkább, hogy Pennsylvaniával nem ért véget a botrányok sora. „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne; és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Lukács 12:2)

 

A legnagyobb egyházi pedofilbotrányok

– 2010-ben a Krisztus Legiója szerzetesrend alapítójának, a mexikói Marcial Maciel Degolládónak a szexuális visszaéléseiről szóló hír volt az első, amelyet nem lehetett eltussolni. Maciel atya karizmatikus és jótékony egyházi vezetőnek tűnt, de közben fiatalkorú szeminaristákat molesztált, hosszú időn át kapcsolatot tartott fenn egy nővel, s egy lánya született tőle, egy másik nőtől pedig két fia. A Vatikán 2004-ben indított vizsgálatot az ügyben. Megállapította a vádak megalapozottságát, de előrehaladott korára és egészségi állapotára való tekintettel nem jártak el kánonjogilag a rendalapító ellen.

– A Fernando Karadima chilei pedofil papot fedező Juan Barros püspököt januárban még Ferenc pápa is védelmébe vette, sőt chilei látogatása alkalmával vele misézett. A tiltakozó áldozatokat rágalmazással vádolta, és azt mondta nekik, semmi sem bizonyítja Barros püspök bűnösségét. A hatalmas felháborodást követően a pápa elismerte, hogy hibázott, és vizsgálatot rendelt el az ügyben. Charles Scicluna, a Hittani Kongregáció ügyésze, aki a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélések eseteivel foglalkozik, 2300 oldalas jelentést készített 64 áldozat tanúvallomásával. Ez már nyilván elegendő bizonyítéknak számított, mert utána a pápa is találkozott az áldozatok közül néhánnyal, és bocsánatot kért tőlük. Májusban tizennégy papot felfüggesztettek Chilében, és a teljes püspöki kar felajánlotta a lemondását – a pápa három esetben fogadta el.

– 2014-ben a Szentszék dominikai köztársaságbeli nagykövetéről, Jozef Weselowskiról derült ki, hogy a tengerparton fiúkra vadászott, majd némi pénzért, ételért és orvosságért cserébe szexuális szolgáltatásokat kért tőlük. Miután a nuncius ellen nyomozás indult, a Szentszék kimenekítette őt a Vatikánba, és többszöri kérelmezésre sem adta ki a világi igazságszolgáltatásnak. Weselowski egyházi pere el sem kezdődött, mert vatikáni lakosztályában meghalt.

– Az ausztráliai katolikus egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálását 2012 óta különbizottság végzi. Tavaly decemberig 15 ezer vallomást gyűjtött össze, és mintegy 8 ezer áldozatot hallgatott meg zárt ajtók mögött. A tanúságok alapján pedofíliával vádolják a Szentszék volt kincstárnokát, Ferenc pápa bizalmasát, George Pell bíborost is. Júliusban távozott az adelaide-i érsekség éléről Philip Edward Wilson, aki az ítélet szerint a hetvenes évektől kezdve tudott arról, hogy egy paptársa szexuálisan molesztálja a ministráló gyerekeket. Az áldozatok személyesen értesítették a püspököt, de ő ezt tagadja. A bíróság tizenkét évi házi őrizetre ítélte a 67 éves érseket.

– Idén július 27-én lemondott bíborosi rangjáról 88 éves Theodore McCarrick, Washington nyugalmazott érseke, aki 45 éve, New York-i papsága idején több ízben követett el szexuális visszaélést kiskorúak és papnövendékek ellen. A pápa csupán arra kötelezte őt, hogy élete hátralévő részét a világtól visszavonulva, imával és bűnbánattal töltse. A Vatikán volt washingtoni nagykövete, Carlo Maria Vigano érsek a múlt héten nyílt levélben követelte a pápa lemondását, mert szerinte az évek óta tudott McCarrick pedofil bűncselekményeiről, és következetesen fedezte őt. A mostani washingtoni érsek, Donald Wuerl is érintett a pedofilbotrányban: a pennsylvaniai jelentés kétszázszor említi a nevét, a dokumentumok szerint pittsburghi püspöksége idején segített a pedofil papoknak.

 

 

 

TémaVrabec MáriapedofilbotrányVatikánegyház

Ajánló