Ki dönthet arról, szüljenek-e a nők?

Több európai országban is téma volt az utóbbi hetekben az abortusz tilalma. Nálunk a parlament legszélsőségesebb pártja vetette fel, és kiderült, hogy rajtuk kívül mások is megszavaznák. A szlovák parlament képviselői a múlt héten a júniusi ülésszakra halasztották a Kotlebáék abortusztörvényéről szóló szavazást, és a javaslatot nagy valószínűséggel nem fogják jóváhagyni. 

Ez jó hír, egyrészt, mert a jogszabály javaslatát csupán politikai érdekből dolgozták ki, férfiak vitáztak róla, és fel sem merült, hogy a leginkább érintett nőknek is lehet véleményük a dologról. Másrészt, mert a cél ebben az esetben sem szentesíti az eszközt, és nincs az az életvédelmi megfontolás, amelyhez a fasisztákkal kellene szövetkezni.

 

Spontán csökkenés

Sokaknak úgy tűnhetett, hogy a téma a semmiből jött elő, de már régóta a levegőben van. Az élet menetén 2015-ben Pozsonyban mintegy 80 ezren vettek részt, ám konkrét eredménye nem lett a megmozdulásnak. A konzervatív pártok nem találtak támogatókat saját, minden kivételt kizáró elképzeléseikhez, a többiek pedig – beleértve a kormánypártokat – egyáltalán nem találták égetőnek a kérdést. Most az egyszer igazat kell adnunk nekik, merthogy nem is volt az: Szlovákiában évről évre csökken a művi terhességmegszakítások száma, és már csak szinte kizárólag azok választják ezt a lehetőséget, akiknek több gyermekük van, s nagyon rossz körülmények között élnek.

 

Férfiak és papok vitája

Mivel az utóbbi években sokkal nagyobb probléma a spontán vetélések, magzatelhalások és meddő házasságok számának növekedése; szakemberek szerint inkább ezek okaival kellene foglalkozni, a nem kívánt terhességeket pedig felvilágosítással, fogamzásgátlással vagy önmegtartóztatással megelőzni. „Nem is értem ezt a párbeszédet, főleg, hogy szinte kivétel nélkül férfiak és többnyire cölibátusban élő papok folytatják. Fogalmuk sincs arról, mit vállal egy nő akár azzal, hogy kihordja és megszüli a gyermekét, akár azzal, hogy elveteti. Itt nemcsak népességpolitikáról van szó, hanem a nők személyiségi jogaiba való durva beavatkozásról is” – mondja Danuta Chládeková nőgyógyász, hangsúlyozva, hogy ő maga semmiképp sem abortuszpárti. „Csak a legszélsőségesebb esetben szoktam ezt a lehetőséget javasolni a nőknek – hogyha a magzat genetikailag sérült, vagy az anya élete veszélyben van – és ha ők hozzák fel, akkor is tájékoztatom őket, hogy más lehetőségek is léteznek. Lelki és anyagi támogatást kaphatnak ezzel foglalkozó szervezetektől, végső esetben pedig dönthetnek az örökbeadás mellett. De ez mind hatalmas trauma, főleg akkor, ha a gyermek erőszakból fogant. Volt egy 17 éves páciensem, akit a nevelőapja erőszakolt meg, és az anyja sem állt mellé. A lány azt mondta nekem, ha nem vetetheti el a gyerekét, megöli magát, és láttam, hogy komolyan gondolja. Én is úgy véltem, nagyobb esélye lehet új életet kezdeni a gyermek nélkül, ezért támogattam őt az abortusz elintézésében. Ma külföldre jár egyetemre, s remélem, lesz kívánt és szeretett gyermeke” – mondja a doktornő.

 

Az ima nem elég

A másik pólust képviseli Marián Valábek szaleziánus pap, a pozsonyi érsekséghez tartotó Családközpont vezetője. Szerinte a gyermeket akkor sem szabad elvetetni, ha nemi erőszakból, vérfertőzésből fogant, veszélyezteti az anya életét, vagy előre lehet tudni, hogy genetikailag károsodott. Valábek szerint még az anya életének védelme vagy a súlyos egészségkárosodás sem indokolja a magzatelhajtást, de a törvényjavaslatot támogatja, mert a még szigorúbb szabályozás felé tett lépésnek tartja. „Mindig keresünk megoldást. Ha a körülmények úgy hozzák, hogy a közelben létrejön ilyen intézmény, néha a családon kívül az egész egyházközösség segítˮ – mondja. Csakhogy az igazság az, hogy a sérült gyermeket szívük alatt hordozó és világra hozó anyák nemigen számíthatnak az egyház konkrét támogatására. Nagy szerencséjük van, ha olyan papra akadnak, aki az életükben való személyes részvétellel hajlandó támogatni őket, de a gyakoribb az, hogy az egyház képviselői csak annyit tudnak mondani a kétségbeesett nőnek, hogy majd imádkoznak érte. Mint Fülöp Mártának (akiről tavaly októberben írtunk a Vasárnapban), aki rengeteg vívódás után hozta világra súlyos szívbeteg kisfiát. Ez pedig nagyon kevés akkor, amikor a nap huszonnégy órájában ápolni kell a beteg gyermeket, szükség volna valakire, aki segít, bátorít, vigasztal. „Sok házasságban és kapcsolatban erre nem képes a férfi, a nő pedig nem bírja el egyedül a hatalmas terhet, és nem hiszem, hogy van joga bárki kívülállónak akár a Bibliára, akár a népességszaporulatra hivatkozva megbélyegezni valakit, ha az abortusz mellett dönt” – véli Chládeková doktornő.

 

Romlottak, karrieristák, kényelmesek?

Főleg nincs ehhez joguk olyan politikusoknak, akik számára csak a saját fajtájuk élete értékes. Az abortusztörvényt előterjesztő Marián Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) képviselői szerint a holokauszt meg sem történt, vagy ha mégis, nem elégséges mértékben. Tömegesen sterilizáltatnák a cigány nőket, és kövekkel dobálták meg egy arab család kocsiban ülő kisbabáját. „Meggyőződésünk, hogy a meg nem született gyermekeket is megilleti a jogaik védelme úgy, mint a kisebbségeket vagy fogvatartottakat… Nagyon sok reménybeli anya csak a karrier, a munkahelyi előmenetel végett dönt az abortusz mellett, vagy azért, hogy megőrizze az alakját, folytathassa romlott életmódját, meghosszabbítsa a fiatalságát, esetleg puszta kényelemből” – érveltek az abortusztörvény mellett Kotlebáék, hozzátéve, hogy szerintük az iskolákból hiányoznak a „szocializált gyerekek”, a cégekből pedig a „dolgos alkalmazottak”.

A májusi parlamenti vitában egyik képviselőjük, Natália Grausová beismerte, hogy ő is volt már abortuszon, és máig bánja; erre több smeres képviselő bejelentette, hogy megszavazza a törvényjavaslatot. Boris Kollár a saját, kilenc nőtől született tíz gyerekével érvelt az abortusztilalom mellett, és elmondta, hogy pártjának egyes képviselői támogatni fogják Kotleba javaslatát. A Szlovákiai Püspökök Konferenciájának honlapján május elején jelent meg az a felhívás, amelyben katolikus személyiségek támogatják a törvényjavaslatot. Később papok intéztek felhívást a parlamenthez a „jó ügyért”, és több katolikus médiumban is nyilatkozatok jelentek meg, melyek szerint a jó ügyért bárkivel szövetkezni kell.

 

Bűn, de nem bűncselekmény

Valóban jó szándék vezérelte a javaslattevőket? Lehet tudni, hol fognak megállni? Miután az abortusztörvénnyel kellő számú szavazatot szereznek ahhoz, hogy kormánytényezővé váljanak, mi a garancia arra, hogy következő lépésként ne a kisebbségek társadalmi szerepvállalása, ne adj’ isten, szaporodása ellen fogadjanak el törvényeket? Vagy azok számára, akik úgy gondolták, támogatni kell őket a demográfiai helyzet megoldása végett, ez is elfogadható volna? Félő, hogy az egész abortuszvita mögött inkább érdek-, mint életvédelmi okokat kell keresni: a fasiszták láttatják magukat, a koalíciónak pedig ez kapóra jön, mert eltereli a figyelmet a Kuciak-gyilkosság ügyében egy helyben toporgó nyomozásról és a mindent behálózó korrupcióról, s az egyház is szívesebben beszél a meg nem született magzatokról, mint saját pedofil, pénzügyi és hatalmi botrányairól.

Tévedés ne essék, az élet védelméről beszélni kell, és még inkább tenni érte. Szexuális felvilágosítással, az anyáknak nyújtott segítséggel, a már megszületett és szüleiknek nem kellő gyermekek örökbefogadásával, a szegény családokban felnövő gyermekek támogatásával. Ez mind az életről szól, mint ahogy az egészségügy, az oktatásügy és általában az egész társadalom minősége. A többit pedig hagyjuk az érintettek lelkiismeretére. Aki úgy gondolja, hogy halálos vétek elvetetni a magzatát, az akkor sem választja az abortuszt, ha ezt a törvény megengedi, és az orvosa ajánlja, aki pedig semmiképp sem akarja megtartani a gyermekét, az pénzért mindig fog olyan orvost találni, aki elvégzi a beavatkozást. A lényeg a személyes felelősség marad, az egyház és a vallási aktivisták csak erre apellálhatnak. A politikusoknak pedig azt kell mérlegelniük, bűncselekmény szintjére kell-e emelniük a bűnt egy olyan országban, amelyben az állam és a vallás rég különvált.

 

Fasiszta érvelés

A vita folytatódik, akár elfogadják a törvényt, akár nem. Ezért nem ártana tisztázni, mit is jelent az élet védelme, és mit tehetnénk azért, hogy minden megfogant gyermek megszülessen. Danuta Chládeková nőgyógyász szerint nem a negatív oldaláról kell megközelíteni a dolgot és az abortuszok tiltásáról beszélni, hanem felvilágosítani az embereket a terhességmegelőzés lehetőségeiről. „Számos természetes módszer is létezik, a naptármódszer, a hőmérőzés vagy a méhnyaknyák megfigyelésén alapuló Billings-, esetleg a Creighton-módszer – ezeket a vallásos emberek is alkalmazzák. Mások hormonális készítményeket vagy spirált használnak, és bár ez mind beavatkozás a szervezet természetes folyamataiba, még mindig jobb megoldás, mint az abortusz. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy a fogamzásgátlás kilencven százalékban a nőkre hárul, az óvszerhasználattól még mindig sok férfi ódzkodik. A mostani vita során sem hallottuk, hogy a gyermeknemzés és -vállalás ugyanúgy a férfi felelőssége is. Még egy pozsonyi pap (Marián Valábek – a szerk. megj.) is azt nyilatkozta, hogy az óvszer használata olyan, mintha nejlonzacskón keresztül nyalnánk a fagylaltot. Ez is csak azt az általános nézetet bizonyítja, hogy a férfi szabadon élvezheti a szexet, a nő pedig viselje a következményeit, és még el is ítéljük érte. A 21. században inkább a párkapcsolatok szépségéről s a nemi élettel járó felelősségről kellene beszélnünk, mint arról, hogy a szex egyetlen létjogosultsága a gyermeknemzés és a nemzet fenntartása” – mondja a doktornő.

Kérdés, felnőttünk-e egy ilyen társadalmi vitához, vagy azoknak hiszünk, akik egy lélegzetre szidják a migránsokat, zsidókat, homoszexuálisokat, majd védelmükbe vesznek minden embriót – feltéve, hogy „megfelelően szocializált” szülőktől fogant. Az értelmezés szükség szerint változhat, lehet, hogy most még csak a roma, pár év múlva már a magyar sem bizonyul megfelelően szocializáltnak. Heinrich Himmler, a Gestapo vezetője 1937-es rádióbeszédében a homoszexualitás és az abortuszok elleni harcot nevezte a német rendőrség legfontosabb feladatának, és tudjuk, mi következett utána. Egyes megnyilvánulásokat hallva az ember úgy érezheti, mintha nem is telt volna el azóta nyolcvan év.  

 

Lengyel szigorítás, ír enyhítés

Szlovákiában a terhesség 12. hetéig engedélyezett az abortusz a nő kérésére, indoklás nélkül is. Nem végzik viszont el, ha a nő egészségét súlyosabban fenyegeti, mint a magzat kihordása, vagy ha fél éven belül a második magzatelhajtásról lenne szó. Hasonló a törvényi szabályozás Ausztriában, Magyarországon és Németországban. Spanyolországban csak abban az esetben megengedett az abortusz, ha az anya élete veszélyben forog. Lengyelország is ilyen értelemben szeretné szigorítani az abortusztörvényt: a megerőszakolt nőknek vagy azoknak, akik genetikailag sérült magzatot hordanak, megtiltanák az abortuszt. Ellenkező példa is akad: május végén az ír választók 66,4 százaléka támogatta a terhesség-megszakításokra vonatkozó teljes tilalom eltörlését. A referendum eredményeként év végéig elfogadhatják azt a törvényt, amely a terhesség 12. hetéig engedélyezné az abortuszt.

 

 

 

 

TémaVrabec Máriaabortuszszlovák parlament

Ajánló