Pumukli a ketrecben

A 32 éves, bősi származású Végh Attila 2013-ban sporttörténelmet írt: megszerezte az amerikai Bellator MMA nevű vegyes harcművészeti (ismertebb nevén ketrecharc-) szervezet félnehézsúlyú világbajnoki övét, amire szlovák vagy magyar harcos addig és azóta sem volt képes. 

 

Nagyon készült az április eleji pozsonyi ACB 84 elnevezésű gálára, de elúszott a nagy lehetőség. Három hónapig keményen edzett, aztán a sors közbeszólt: a nagy esemény előtt egy héttel megsérült, a műtőasztalon végezte. Eddig két eset kivételével megúszta a bajt, most a legrosszabbkor jött. „Benne van a pakliban – mondja Attila, amikor meglátogattuk a nagyszombati Spartakus Fight Gymben, ahol edzősködik. – A felkészülés néha keményebb, mint a mérkőzés, mindennap vannak edzések, a test is fáradt, ez megtörténhet akármikor. A vége felé jártam, s birkózás közben történt, ahol nincsenek ütések, az edzőpartnerem azt a mozdulatot már ezerszer megcsinálta rajtam. A föl- és levétel viszont száz százalékra megy, nem lehet mímelni.” Attila, becenevén Pumukli nagyon elkeseredett, mert az egész világon jó hírnévnek örvendő gálát először rendezték Szlovákiában, épp őmiatta, ő lett volna a húzóember, a nézők őt akarták látni. Nem tehet róla, hogy nem lehetett ott. Találkozásunkkor három hét telt el a meniszkuszműtét óta, s már nem is sántikált. Az edzésen, ahol két tucat fiatalnak és egypár felnőttnek osztogatta tanácsait, fürgén járkált közöttük.

 

A sérülés benne van a pakliban, ezt maga mondta. A vegyes harcművészet igen széles skáláját engedélyezi a harcművészeteknek, vegyíti a hagyományos és az újabb küzdősportokat.

Sok ember téved, hogy az MMA egy küzdősport. Hát nem. Az MMA teljesen más kategória: beletartozik az összes küzdősport, valamennyit egyesíti. Már egy kifejlesztett valami, aminek kell, hogy legyen alapja: aki erre adja a fejét, jó, ha más sportot is művelt, birkózott vagy bokszolt, erre lehet építeni, hogy tovább tudjon lépni, mert igen nagy tehetségnek kellene lennie, hogy mindet egyszerre tanulja meg.

Akkor nem is olyan egyszerű…

Nem, ez a legkeményebb küzdősport, s ez a legintelligensebb.

Veszélyességét tekintve hová sorolná?

Ugyanolyan, mint az összes küzdősport, mondhatom, a foci veszélyesebb. Ha felugrok fejelni, s hátulról meglöknek és elesek, megsérülhetek. Itt mindkét harcos föl van készülve arra, hogy az ellenfele le akarja győzni. Tudom, hogy mi vár rám, persze így is vannak sérülések.

Az egyik legsikeresebb MMA-birkózó, a küzdősportokban egy csomó bajnoki címet nyert. Melyik a legértékesebb, a legemlékezetesebb?

2013-ban megnyertem a Bellator – amely a második legnagyobb szervezet a világon – félnehézsúlyú világbajnoki övét. Nem kitaláció, hanem valós dolog, valamit elértem, letettem az asztalra, amit az emberek akkor nem becsültek.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ismerték...

Nem tudták, mi az. Valójában a Bellatorban elért sikeremnek most érett be a gyümölcse, most ismernek az emberek. A Bellator után már csak az UFC következik, de oda nehéz bejutni, ott a profik vannak. Most már valamivel könnyebb a dolog, mert azelőtt csak Amerikában rendezték a gálákat, manapság Európa-szerte vannak ilyenek.

Emlékszik még az első megmérettetésre?

Persze. 2008 áprilisában volt. Az első tíz meccsemet aztán megnyertem.

Mit érzett, amikor először szállt be a ketrecbe? Izgult?

Nem. Egész életemben sportoltam, kicsi koromtól kempokaratéztam, 15 éves koromtól hetente voltak meccseim, s ezeken az motivált, hogy folyton előbbre és előbbre lépjek. 2008-ban döntöttem úgy, hogy megpróbálom az MMA-t; akkoriban már rendeztek Magyarországon gálákat. Ha a kempóban maradtam volna, körbe-körbe ugyanazok a versenyek várnak rám, nem tudtam volna továbblépni. Kipróbáltam, s rögtön megtetszett.

A kempo karatéval hogy került kapcsolatba?

Ötéves koromtól kilenc évig birkóztam. Akkor kihagytam két évet, kipróbáltam a focit, pingpongot meg más sportágakat is. 14 éves voltam, amikor Puskás Imre meg Gróf Lóránt alapított Bősön egy klubot, amely jól ment, és az egyik haverommal, Mišičák Zoltánnal azt mondtuk, megpróbáljuk. Mindjárt az első edzésen megtetszett.

Érdekes, hogy Bősön épp ez a sportág jelent meg.

Van ott még egy bunyós, Buchinger Iván, aki ugyanolyan ügyes, ő most Németországban van. Ketten kezdtük, ő a WKF-ben szerzett övet.

Mi az, amiért valaki erre adja a fejét? Nem hiszem, hogy verekedni akarna...

Nem, nem! Minden ember más okból csinálja. Van, aki azért, hogy bizonyítson, más, mint én is, azért, mert imádja. Megszállottja vagyok, hozzátartozik az életemhez. Ami a verekedést illeti, utcán soha nem volt konfliktusom, a ketrecben azonban más emberré válok. De az a lényeg, hogy ez már sport, azért edzek, hogy ott bizonyítsak. Ott mutassam meg, milyen erős vagyok. Itt is mondogatom a védenceimnek, hogy „ha vagány vagy, ha meg akarod mutatni, hogy bunyós vagy, ha tiszteletet akarsz kivívni, ne úgy tedd, hogy összeverekedsz a diszkóban, hanem a ketrecben légy harcos”. Én mindig mindenkivel rendes voltam, mindig tudtam, honnan jöttem, és hová megyek.

Azok, akik agresszívak a sportban, szelídek a magánéletben? Kiadják magukból a dühöt?

Mindenki azt hiszi, hogy vademberek vagyunk. Most már kezdik felfogni, hogy ez sport. Amikor én kezdtem, azt hitték, hogy két pitbull verekszik, de látják, hogy rendes, intelligens ember vagyok. A meccseken kiadok mindent magamból, a magánéletben normális, nyugodt életet élek.

A sportban sokszor nem az izmok, hanem a fej dönt.

Így van. És nekem kell eldöntenem, hogy miért csinálom. Azért, mert nekem tetszik, hogy jól érzem magam az edzés után.

Mióta van Nagyszombatban?

Három éve. Itt lakom, itt edzek és edzősködök. Van csapatom. Sokan járnak ide,

s a termet, ahol edzünk, az én nevem fémjelzi.

Családja is van?

Menyasszonyom van.

Említette, hogy az idei előtt csak kétszer volt sérült. Ebben a „birkózófül” is benne van?

Nem. A fül a birkózástól meg az ütésektől kicsit megtörik, s aztán ilyen lesz. De ezt becsülettel viselem, mert a harcos jelképe.

Borzasztóan fájdalmas lehet.

Mikor eltörik, akkor fáj, de most már nem érzem.

Annak idején, amikor Rómában a gladiátorok élet-halálra küzdöttek, az emberek élvezték. Bevallom, hogy engem ezek a sportok nem fogtak meg, már attól is irtózom, és elfordítom a fejem, ha a szorítóban vagy a ketrecben püfölik egymást. Itt még vér is folyik...

Ez normális dolog, ugyanígy van nálam. Ha meglátok egy verekedést kint az utcán, inkább elfordulok, vagy elmegyek onnan, nem tesz jót nekem. Két különböző dologról van szó, más az utcai verekedés és az, ha két felkészült sportoló bunyózik egymás ellen. Utóbbiban látom a bunyó gyönyörét, hogy mennyire felkészültek a küzdők, milyen a technikájuk, látom, hogy mennyit edzettek. Ami pedig a vért és a fájdalmat illeti, a versenyző nem érez, mert föl van pumpálva adrenalinnal, de utána bizony szenved.

Mit szóltak a szülei, a család, amikor véresen látták?

Ötéves korom óta jártak velem versenyekre, ezzel élnek. Apu az összes meccsemet felvette kamerával. Volt egy nagyon csúnya élményük, amikor 2009-ben kikaptam – ami nem sokszor volt –, s csupa vér voltam. Édesanyám így látott, és röviddel utána meghalt a papám. Ez nagyon megrázó volt, de az élet megy tovább...

 

Mi az MMA?

A vegyes harcművészet (MMA) fiatal sport, 1993 novemberében született fizetős műsorként. A puszta ökölharc és a bizarr show ötvözetéből alakult át érett, közkedvelt sporttá. A mai modern MMA a sportolók egy új „fajtáját” mutatja be, akik az ütésben, birkózásban és kondicionálásban egyaránt tapasztaltak.

 

 

 

 

sportUrbán KláraVégh Attilaketrecharc

Ajánló