Zöldséget termelnek, nem profitot

Ötven környékbeli családnak biztosít biozöldséget harmadmagával ifj. Czina Ferenc. A Dunaszigeti Zöldségközösség vegyszer nélkül termesztett paradicsomáért vagy krumplijáért az országhatáron túlról is átjárnak.

 

Feriékhez először véletlenül tévedtem, egy szombati napon. Még akkor is, ha a Dunaszigeten (a Szigetközben, a Duna magyarországi oldalán, nagyjából Vajkával és Bodakkal átellenben) található tanyára véletlenül nemigen lehet eljutni. Szóval ismerős vitt, hogy valamit megbeszélnek, én addig várjak. Várakoztam az udvaron a tölgyfák alatt, és egyből feltűnt, mennyire nincs az élettér túlgondolkodva: funkcionális, mégis respektálja azt, ami ott az elmúlt évtizedek, évszázadok során kialakult, szóval nagyon egyben van.

 

Illeszkedni a környezetbe

Az udvar végében húzódik például egy holtág nádassal, kacsákkal, hattyúval. „Pecázni nem nagyon pecázunk, de örülünk neki, mert sokat hozzátesz a dolgokhoz” – kezdi a harmincas éveinek első felében járó Czina Ferenc, én pedig egyből meg is kérdezem, miért nem mindegy neki, mi van a kertje körül, hiszen a krumpli vagy a saláta nyilván nem hatódik meg egy nádastól. „Az a szemléletünk, hogy az ember ha gazdálkodik, és van egy kertje vagy egy földje, jó, hogy bele tudja illeszteni a környezetébe, a természetbe. Ha holtág, galériaerdő vagy vadvirágos rét szegélyezi, akkor várhatóan sokkal kevesebb gondunk lesz a növényvédelemmel, mert rengeteg élőlény lakik itt, és nem engedik, hogy egy-egy kártevő túlságosan elszaporodjon. A madarak, ragadozó rovarok, kisemlősök mind gyérítik azokat a rovarokat, melyek nekünk gondot okoznának, így aztán nem okoznak.”

Feri a szomszéd telken nőtt fel, szülei szintén kertészek, és a környéken vannak a földjeik, látszik is a háttérben egy nagyobb fóliatelep. Feri az öccsével ebben nőtt fel, tízévesen már rendszeres munkát végeztek az egész év során. Ahogy mondja, bele is lettek ebbe szorítva, de szerették is. Feleségével, Annával pedig Budapesten, a kertészeti egyetemen ismerkedtek meg. Anna tájépítésznek tanult, és nem volt kérdés számára, hogy ezen a tanyán fog élni. Megvásárolták az éppen eladó, majdnem szomszédos parasztházat, az egykori Kukorica csárdát a hozzá tartozó földekkel, és hat éve létrehozták a Dunaszigeti Zöldségközösséget.

 

Mérgek nélkül finomabb

A modell, amely szerint dolgoznak, CSA (community-supported agriculture, vagyis közösség által támogatott mezőgazdaság) megnevezéssel terjedt el a világban a hetvenes évektől kezdve. Több formája létezik, például jelenleg Magyarországon is. Feriék esetében a lényeg, hogy kizárólag az említett nagyjából ötven környékbeli családnak termesztik a zöldséget, a tagok által jóváhagyott módon. Ez a mód pedig az organikus gazdálkodás, vagyis hogy nem használnak műtrágyát és vegyszereket. De még az olyan permeteket is kerülik, amelyek a biogazdálkodásban engedélyezettek, mint a réz- vagy a kéntartalmúak.

„Szüleim integrált módon gazdálkodnak, vagyis használnak vegyszert meg műtrágyát, mellette olyan permetszereket is, amelyek a biogazdálkodásban engedélyezettek. Egyetem után náluk dolgoztam, én voltam a permetező ember, és nem éreztem magam biztonságban. Mérgektől mentes környezetben szerettünk volna élni, gyerekeket nevelni és ilyen ételeket enni. Erre viszont a munkám mellett nem volt idő, ezért találtuk ki, hogy akkor ez lehetne a munkánk. A hetvenes évektől, a kemizálás elterjesztésétől, főleg az utóbbi évtizedek hatására úgy gondolják az emberek, hogy zöldséget és gyümölcsöt permet és műtrágya nélkül ma már nem lehet kinevelni. Pedig hát évezredekig lehetett, ráadásul döbbenetes kutatások mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben található vitaminok és nyomelemek szintje a fél évszázaddal korábbihoz képest a töredékére csökkent. Ezért nincs sajnos sokszor ízük sem.”

 

Fólia vagy nem fólia?

Közben megérkezik Évi, akit Feri a kert harmadik oszlopának nevez. Évi leheveredik egy sor mellé, és gyomlálja az ágyást, később a krumpli közt bukkan fel, vödörbe pofozgatja bele a krumpliszárról a bogarakat. Évi az egyetlen alkalmazottuk, heti öt napot dolgozik a kertben. Anna és Feri heti hatot. Persze az elején ez heti hét nap volt, még ha egészen kis méretekben indultak is, öt-hat család bevonásával, nyolcszáz négyzetméteren. „Az volt a cél, hogy májustól szeptemberig egy-egy kosár zöldséggel el tudjuk látni ezeket a családokat. De aztán olyan jó évünk volt, hogy ezt decemberig ki tudtuk tolni. Most nagyjából ötven családdal állunk kapcsolatban, és egész évben tudjuk csinálni, vagyis a téli hónapokban is megkapják a kosarukat, melyben akkor is van a tárolt gyökérzöldség mellett friss is” – mondja Czina Ferenc. Két fóliasátruk van, melyekben télen sikerült fűtés nélkül is levélzöldségeket nevelniük. Bár kint fagyott, a sátorban napsütéskor pluszok voltak, így szépen megtermett a pakcsoj, vagyis a kínai bordás kel, a mizuna, a spenót vagy a téli mángold.

A kisebb fóliasátrat a második évben építették, a nagyobbat tavaly kezdték használni. A nagyobbnak a megépítése egyébként dilemma volt az elején, mert alapvetően a szabadföldi termesztést részesítik előnyben, magyarázza Anna. „A paradicsomunk így sok évben elég hamar ragyás lett, elvitte a fitoftóra, mivel rezet sem használunk a betegség ellen. Erre egy megoldást tudtunk alkalmazni, ami nekünk is megfelelt, ez pedig a fóliasátor. Azt mondtuk, legyen akkor mechanikai a védelem, és ki lehet tolni a paradicsomszezont őszig. Meg ugye a téli termesztés miatt is jó a fólia, hisz sokan vannak, akik kívánják télen a zöldet. És hát a palántát is ott neveljük.”

A fóliához kijött velünk Misi, a kisebbik, óvodáskorú gyerkőc, épp egy kapával közelít a saláták felé. Feri odaszól: „Misikém, a salátára vigyázzál!” „Egyelőre jól csinálja” – jegyzi meg Anna. „Egyelőre jól” – teszi hozzá Feri. Nővére, Bori még iskolában.

 

Közös a haszon, közös a kár

Az ötven család főleg Mosonmagyaróvár környékiekből áll, de jár egy csapat például Pozsonyból is a heti egy kosárért. Az előre lemért és összeállított mennyiségeket csütörtökönként osztják szét Mosonmagyaróváron. Ezen a héten kerül a kosarakba karalábé, kínai kel, újhagyma, hónapos retek, rukkola, mángold, répa, borsó, pakcsoj, spenót, krumpli és fűszernövények. Van több kosárméret, akinek kevesebb is elég, a kicsit választja, a nagycsaládosok a nagyobbat. Ezek a családok finanszírozzák a gazdálkodás költségeit, cserébe Feriék kizárólag számukra termesztenek. „Ha jó az év, és több zöldség terem, lehetne még további családoknak is adni, de ezt nem tesszük, mivel így egyeztünk meg. Ha több terem, azt a többet is ők kapják. De ha rossz az év, és kevesebb a zöldég, és kevesebbet kapnak, a gazdaság költségeit akkor is kifizetik. Úgymond, tenyerükön hordozzák a gazdaságot, de cserébe a gazdaság is őket. Ez biztosíték mindkét félnek” – magyarázza Feri, majd egyből vissza is kérdezek: „Akkor ti nem termeltek hasznot?” Erre a fejüket ingatják: adnak maguknak egy fix fizetést, a terménytöbblet pedig szétosztódik a tagok közt. Amikor például 2014 esős augusztusában az összes paradicsomuk tönkrement, a tagoknak el kellett fogadniuk, hogy nem lesz.

 

Felelősséget vállalni az ételért

Sok gazdálkodó azt állítja, kénytelen trükközni, mert nem élne meg belőle, mondja Anna. „Mi inkább elfogadunk bizonyos mértékű mennyiségi veszteséget, mert ami megterem, az nagyságrendekkel jobb minőségű zöldség, ezért a családok is hajlandóak a termesztés valódi költségeit kifizetni érte. Így felelősséget vállalnak a saját élelmiszerük megtermesztéséért, saját egészségükért. Ez magas fokú élelmiszerbiztonságot ad nekik, és maga a rendszer sem kívánja azt, hogy mi csaljunk.” A csütörtöki átadásra pedig elviszik azt a növényt vagy termést is, ami alakjánál fogva selejt lenne egy másik gazdaságban. Mert úgyis a beltartalom a lényeg, nem az, hogy az összes uborka egyforma legyen.

Van a tagok közt, aki havi bontásban fizet, a kis kosár nagyjából havi húszezer forintra jön ki, vagyis 62-63 euró, a nagy kosár 37 ezerre, 115-116 euróra. Akinek az évi egyszeri fizetés a kényelmesebb, és szívesen segíti ezzel az évkezdést a gazdaságban, az egészet akkor fizeti.

 

Önvédelem növényeknek

Elszöszmötölünk még egy ideig az ágyások közt. Feri arról beszél, hogy a jól felépített kertben azt kell támogatni, ami a növények önvédelmét szolgálja. Az egyik ilyen a gazdag talajélet. A répaágyásban például fűmulcs takarja a földet. „Ezt kaszálta le a fűnyíró. Ide rátesszük, megtartja a nedvességet a földben, közben bomlik, tápanyagot biztosít a talajnak, a talajélet pedig a nedvesség miatt feljön, és jót tesz a növényeknek. Az egészséges talajélet azt jelenti, hogy rengeteg élőlény nyüzsög egymás mellett. A giliszta ürüléke nagyon tápdús, szellőzteti is a földet. Egy egészséges talajban egy hektáron kéttehénnyi tömegű giliszta van a földben, ami hihetetlen szervesanyag-utánpótlás. Az ilyen talaj nagyon ellenálló növényeket nevel. És sok olyan értékes anyagokat, nyomelemet vesznek fel a növények, amitől finomak lesznek.”

A biodinamikus szemléletmód és a permakultúra szintén közel áll hozzájuk. Az ágyások közé azért kerültek gyümölcsfák és gyógynövények, hogy virágaikkal odavonzzák azokat a ragadozó rovarokat vagy énekes madarakat, melyek a termesztett növények kártevőit gyérítik. „A káposztában sem bánom, hogy felnő a fű, hagyom, majd bedolgozom az egészet, és már kapott is egy zöldtrágyázást. A talaj természetes adottsága az, ha növénytakaró van rajta, mert úgy nem erodálódik. Persze, apróveteménynél egyértelmű, előbb kell, hogy kikeljen a zöldség, mint a gyom” – teszi hozzá Ferenc.

 

Egymást erősítik

Kérdezem, történt-e, hogy valamelyik kísérlet nagyon nem vált be. Anna válaszol, és mint mondja, azért nem jellemző az ilyesmi, mert annyifélét termesztenek, hogy ha valami kiesik, a család, hacsak nem épp a kedvence hiányzik, meg sem érzi, annyifélét kap. „Van vagy negyvenöt-ötvenféle zöldségünk, ezen belül összesen százötven-kétszáz fajta, a fűszernövényekkel együtt. Annyira összetett a rendszer, hogy ha egy kiesik, nem érzi meg az egész.”

Hosszabb kirándulásukra idejük az elmúlt években nemigen jutott, de most már figyelnek, hogy időnként egy-egy hétvégét sikerüljön beiktatni, és hogy maradjon a hobbira is, ami Anna esetében a vitorlázás, Ferinek pedig az ének.

Ezek a dolgok egymást erősítik, és tavaly is segítettek, hogy jobban bírják az őszt. Mert az itt elég komoly, betakarítás, tárolás, de a télirevalót is el kell vetni. Januártól márciusig tart a tervezés, vetőmagbeszerzés. Elkészül a kert rajza, hány méter spenót, hány darab káposzta, évközben pedig ezen már nem kell gondolkodni, hanem csinálják a terv szerint.

Misit kérdezem a végén, fogja-e majd ezt a kertet kapálni. Nem, jelenti ki határozottan, de megtudjuk, hogy erdész és vadász szeretne lenni. Szüleit kérdezem, mik a tervek, hogyan szeretnék, hogy ez az egész tíz év múlva kinézzen. Feri válaszol: a területnövelés nem cél (jelenleg három hektáron gazdálkodnak, ebből egy hold a kert), azt szeretnék, ha tíz év múlva is tudnák ugyanezt csinálni. „Hogy a meglévő területet minél kevesebb energiával tudjuk művelni, mert hát a mi derekunk sem lesz fiatalabb. Minden évben fejlesztünk valamit, de ellátni ezt a csapatot zöldséggel és itt felnevelni a gyerekeinket, az már önmagában szép terv.”

 

 

 

 

 

TémaVeres IstvánzöldségDunaszigeti Zöldségközösség

Ajánló