Jereván fia

Onnan jött, abból a hegyvidéki országból, amely a civilizáció egyik bölcsője volt, zenéje és gasztronómiája pedig még ma is őrzi az évszázados hagyományokat. Onnan, ahol a legnépszerűbb kenyér a hosszúkás lepény (lavas). Ahol a pisztrángot gyömbérrel és mazsolával ízesített rizzsel töltik (kutap).

 Ahol a legelterjedtebb és leghíresebb ital a fűszeres ízű borpárlat (konyak). David Jengibarjan a Kaukázus déli részén elterülő Örményországból, annak is a fővárosából, Jerevánból jött Budapestre 1995-ben. Harmonikáján világzenét játszik világszínvonalon.

 

Öt albuma jelent meg Magyarországon, játszott színházi produkciókban, filmekben, koncerttermekben és klubokban. Magyarul úgy beszél, mintha Budapesten élő örmény család fia volna. Szobrász bátyja Budán lakik, Jerevánban élő nővére kitűnően zongorázik, egyetemi végzettsége szerint számítástechnikai szakember.

 

Felidézné nekem azt a napot, amikor megérkezett Budapestre?

1995. július 16. Először a Hősök terét láttam. Pontosabban az volt az első látványos hely, amelyet megszerettem. Ültem a Műcsarnok lépcsőin, és gyönyörködtem a térben és a hét vezérben.

 

Ma miben tud ugyanígy gyönyörködni?

Módosítsunk egy kicsit a kérdésen. Legyen a „miben” helyett „kiben”.

 

Rendben.

A fiamban, Avetis Angelóban. Négyéves. Olaszországban, Arezzóban született 2013. december 16-án, hajnali 4 óra 40 perckor.

 

Hogyhogy Arezzóban?

Ha születnie kell, bárhol megszületik az ember.

 

Jó, de mégis!

Négy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hazaköltözöm Jerevánba. Végleg. Tizennyolc itt töltött év után. Jött velem a feleségem is. Terhesen. Hat hónapig éltünk Jerevánban. Onnan mentünk Olaszországba. Hét hónapig laktunk Toscanában. Ott született meg a fiam, abban a városban, ahol Arezzói Guidó megalkotta a szolmizációs rendszert. Onnan jöttünk aztán vissza, Budapestre.

 

Angelo akkor örményül is beszél?

Velem örményül, az anyjával olaszul, a bölcsődében magyarul. Ha netán nem értem őt, amikor örményül szól hozzám, mert az örmény kiejtés nagyon nehéz, akkor tolmácsolja olaszra vagy magyarra.

 

Izgatja már őt a zene?

Dobol, énekel, nyomkodja a harmonika billentyűit. A zongorával nyolc hónapos korában ismerkedett meg, amikor még nem is tudott járni. Két kézzel kapaszkodott a pianínóba, és mosolygott. Egyévesen már leütött egy akkordot, majd azt mondta, hogy nem, és keresett egy másikat, ami jobban tetszett neki.

 

Az örmény és a magyar nyelv „akkordjai” között ugye nincs sok hasonlóság?

Az égvilágon semmi.

 

Csak azért kérdezem, mert nagyon szép a magyar kiejtése, és elég választékosan beszél.

Kénytelen voltam megtanulni. Nyelvtudás nélkül nem tudtam volna megvalósítani magam. Ahogy ismerkedtem a nyelvvel, úgy ismerkedtem az árnyalataival is.

 

Hány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy azzal az érzéssel ébredhessen: végre otthon vagyok ebben a nyelvben?

Ha ideges vagyok, vagy zaklatott, ma is simán megesik, hogy nem tudom kifejezni magam. Örményül nyilván sokkal jobban beszélek, mint magyarul.

 

Jereváni életéből mi hiányzik a legjobban?

A szüleim jelenléte. A nővérem is közelebb lehetne. De a kocsmák is hiányoznak, ahol konyakoztam. Az Operaház, ahol szembejöttek velem az izmos lábú örmény táncos lányok, és vékony ruhájuk csillogott a harmatos, mindig felgerjedt testrészükön.

 

Költőien fogalmaz.

Petri György és Kosztolányi Dezső, ők a költők!

 

Azóta, hogy Budapesten él, volt koncertje Jerevánban?

Volt. Az Örmény Állami Operaházban. És egy klubban, a város legmagasabb pontján, ahol a bibliai Ararát hegyet is jól lehet látni.

 

Örmények és magyarok hasonlítunk egymásra? Például a szenvedélyességünkben.

Emberek vannak, akiknek egyezik a véleményük, és azt gondolják, hasonlítanak egymásra. De ez csak egy helyzet. Maga az ember is más és más tud lenni a nap különböző időszakaiban.

 

Akkor lehet, hogy az örmények robbanékonyabbak, mint a magyarok? Az örmény néptáncosok ugyanis úgy ropják, hogy majdnem lángra lobban alattuk a színpad.

Nemzeti táncunkat régen a harcba indulás előtt táncolták. Amikor megszületett a fiam, a nővér kezéből először az én kezembe került a kórházban. Köszöntem neki, hogy Isten hozott, és elkezdtem énekelni neki, természetesen örményül, hogy készüljön a harcra. Az ember néha saját magától is eltávolodik, ez a tapasztalatom. Vannak napok, amikor meg sem merek állni a tükör előtt. Olyankor ugyanis rettenetes arc nézne rám, és hideg szél fújna a múltból.

 

El tudom képzelni. Azt sugallja ugyanis, hogy ha szeret, akkor iszonyú erővel, de ha vége, akkor ott minden hamuvá ég.

Maradjon ez az én titkom, ne tudja más. És most álljunk le a beszélgetéssel, mert sok volt. Nehéz hetek előtt állok. Válni fogok. Szünet! Tartsunk szünetet! Kiszúrná a lelkemet, ha minden kérdésre válaszolnom kellene. Ne menjünk veszélyes vizekre, inkább igyunk! Na zdarovje!

 

(Ő iszik, én nézem. Nem ülnek sokan a presszó teraszán. Egyedül én látom az üres pálinkáspohárkákat. A negyediknél tart. Időbe telik, míg újra megszólal.)

Néha kell egy kis szünet. A víz alatt is szükség van levegőre – mondja. Majd azzal folytatja: – Hiányérzetem van, azért játszom. Fenséges pótcselekvés a harmonika. Abba menekülök, abba zárkózom, ott az én világom. Úgy illünk egymáshoz, a harmonika meg én, mint a bal kezembe egy szép női kebel. De az is akkor a legszebb érzés, amikor a mellbimbó majdnem átszúrja a tenyeremet.

 

Nem lehet, hogy ez a veszte?

De igen. Születésem pillanatától. Hároméves koromig anyatejet ittam. Nagyon nehéz volt leszokni róla. A mai napig függök tőle. A cigit is csak azért veszem a számba, mert nem lehet az ajkaim között a mellbimbó. Szünet. Levegőt kérek!

 

(Újabb rendelés, majd ismét a nagy szikrázó hallgatás. Megfeszült kézfeje úgy tapad az asztallaphoz, hogy majd szétpattannak az erei. Később elmondja, harcolnia kell a gyerekéért. Hogy megkaphassa, vele lehessen. Hogy az anyja…)

 

Pokollá teszi az életét?

Bulvárkérdés. Ilyesmire nem válaszolok. Legyen elég annyi, hogy ha ezüsttálcán kínálom fel a szívemet, neki már az sem elég. Magas sarkú cipővel rúgja ki a kezemből, és azt mondja: „Semmit nem adsz!” Neki már a minden is kevés. Még abban is hibás vagyok, amiben nem. Ennék valamit, de nincs hozzá gusztusom. Egy falat nem menne le a torkomon. Hagyjuk az életemet! Azon igyekszem, hogy közöm legyen hozzá, ha még maradt belőle valami. Nem mindegy, hogy a kötél az akasztott ember nyakán vagy a kötéltáncos lába alatt szakad el. Beszéljünk inkább a zenéről!

 

Mikor kezdett el harmonikázni?

Nyolc-kilenc évesen. Anyukám mutatta meg, hogyan kell játszani. Egyébként nem a harmonika játssza a zenét, és nem is a kezem, hanem én. De ne tűnjön ez nagyképűségnek.

 

A harmonika tud haragudni?

Nem kell ezt misztifikálni. A harmonika nem nő, akit meg akarok hódítani, és ellök magától. A harmonika egy tárgy, eszköz, amelyen keresztül meg tudom mutatni az érzelmeimet.

 

Egyszer játszott Esterházy Péternek.

Vallai Péter olvasta fel Petri György verseit, én meg harmonikáztam. Olvastam a Csokonai Lilit meg az Egy nőt. Az utóbbit egy nőtől kaptam, mielőtt felszálltam volna a debreceni vonatra. Voltak mondatok, amelyeknek tízszer is nekifutottam, míg megértettem, de megérte. Több lettem általuk. A zene is életfontosságú számomra. Fenséges menekvés egy burokba. Mintha visszaköltöznék anyám méhébe. Hálás vagyok érte az Istennek, hogy adta ezt a tehetséget. Hogy játszhatok, hangszerem van, zenei ötleteim vannak.

 

Mert zeneszerző is, nemcsak zenész.

De a zene nagyobb, mint én. Megengedi, hogy közel kerüljek hozzá. Nem is én játszom, hanem ő játszik velem. A játszótársam akar lenni.

 

Piazzola fontos még?

Fontos. Minden egyes koncertemen játszok tőle egy-két számot. Kísér az utamon. Szerencsére van néhány ember az életemben, aki kitart mellettem. Aki nem fontos, magától megy el. De menjen csak, menjen!

 

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóDavid Jengibarjan

Ajánló