Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a megváltozott címünkre: Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava, vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!

Anyanyelven tanulni

(Gondolatok beíratás előtt)

„Az anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, írok, az életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható… Naponta sokszor gondolok erre, éppen annyiszor, mint arra, hogy megszülettem, élek és meghalok.” (Kosztolányi Dezső) Ebben az idézetben nagyszerűen fogalmazza meg a kiváló író az anyanyelv fontosságát. Ebből kiindulva, napjainkban egyre jobban kell tudatosítanunk az anyanyelven való nevelés és oktatás előnyét, fontosságát és célját. Hiszen az anyanyelv nemcsak tárgya, hanem eszköze is a műveltségnek és a személyiségfejlesztésnek.

Az édesanya, a család, a közösség legszebb feladata, hogy az általa beszélt nyelvet, az emberi gondolkodás legméltóbb, legteljesebb kifejezőeszközét átadja a jövőnek. A szülő és gyermek számára próbatétel az első döntés, az óvodai és iskolai beíratás. Próbatétel annak, aki tévhitek, előítéletek áldozataként nem meri hinni, hogy az anyanyelv vállalása, használata olyan természetes, mint a levegővétel. Pedig merni kell vállalni! Elsősorban az anyanyelven való óvodai nevelést. Hiszen a lélektan meggyőzően magyarázza, milyen sorsdöntő éveket él a gyermek a harmadik évtől a hatodikig. Akkor alakul ki részben jelleme, és sorsa, úgymond, egész életre eldől. A magyar szülők többsége fontos szerepet tulajdonít az anyanyelven való tanulásnak, és gyermekét magyar tanítási nyelvű iskolába íratja. Így van ez rendjén. Merni kell vállalni kultúránkat, úgy kell irányítani és nevelni gyermekeinket, hogy erősödjék bennük az önazonosság tudata, az anyanyelv szeretete, hogy ők legyenek a jövőben a magyar nyelv kiváló művelői, őrzői és megtartói. Ahogy Fábry Zoltán írta: „Nyelv nélkül nincs szellem, nincs erkölcs! Szlovenszkói magyar dolgozó, halljad és add tovább az üzenetet! Légy nyelved makacs hűségese, szerelmese, őrzője és megtartója! Senki más itt – ezen a tájon – helyetted e munkát el nem végezheti. Tiszted ez mától, a legnehezebb, de a legszebb is. A szlovenszkói magyar szóért, az emberi hang tisztaságáért te vagy a felelős!”

Azt hiszem, hogy mi, Fábry örökösei napjainkban nagyon is felelősek vagyunk nyelvünkért. Arra kell nevelnünk gyermekeinket, hogy itt születtünk, itt élünk, itt akarunk továbbra is boldogan, szabadon tanulni és élni.

Nyustyin Ferenc, Zselíz

 

Megvan

Ezt az 1940-es években készült fényképet még tavaly, a kultúrház átadásáról írt beszámolómmal akartam elküldeni, de nem találtam. Most előkerült. Talán néhány perc figyelmet ez is megérdemel, bizonyítva, hogy Vilkén hagyománya volt az amatőr színjátszásnak. A felvétel előterében ülő öltönyös férfi nagy valószínűséggel az akkori idők legendás tanítója, Krista Gyuri. Tanította anyámat, apámat, a nővéremet és egy évig Losoncon még engemet is, munkára való nevelésre. Nyugdíjaskorában Pozsonyba költözött a lányához. Ott is halt meg. Nemcsak a színjátszást irányította, leventeoktató is volt. Főleg küzdősportokat tanított növendékeinek. Birkózást, ökölvívást. Gyerekkoromban még én is jártam olyan pajtában, ahol díszlet gyanánt egy falurészlet volt felpingálva a falra. Tehát nemcsak a kultúrházban tartottak színházi előadásokat, hanem pajtákban is. Kár, hogy a mai világunk nem kedvez a helyi kezdeményezéseknek. Szinte minden tevékenységet adóval sújtanak, engedélyekhez kötnek, melyeket ötpercenként meg kell újítani. A hatalom ragaszkodik hozzá, hogy ő ossza újra a javakat. Mindent beseper, és elvárja, hogy a valamit tenni akarók könyörögjenek adományokért, támogatásokért. Ez a törekvés annyiból hasznos, hogy nehezebben alakulhatnak ki szélsőséges nézeteket valló gittegyletek, másrészt viszont csírájában elfojt minden egyéni kezdeményezést. A mai ember számára nem marad más hátra, mint tátott szájjal bámulni a kontrollált tévés tehetségtelenkutató programokat. Két perc produkció, 6894 perc interjú. A versenyző őszinte kitárulkozással előadja, mit gondolt akkor, mikor azt gondolta, hogy éppen mire gondolt. Katasztrófa, de ismerek embereket, akik imádják. Nem értek hozzá, de lehet, olyanoknak, akik arra kérnek támogatást, hogy megtanítják a kecskéket hegedülni, szívesebben adnak pénzt, mint valami helyi kezdeményezésre. Főleg, ha megígérik, hogy a következő választáson is rájuk fognak szavazni. Elvégre a kecskék hegedülése társadalmilag sokkal fontosabb, mint egy-egy helyi amatőr színjátszás. Igaz?

Plavec Gyula, Vilke

 

Az emlékezés hasznos

Ragyolc község lakosai mindig a szorgalmasak közé tartoztak, mert munkát csak a földművelésben találtak. Két faluból lett a mostani település. Egyházasragyolc és Kápolnásragyolc voltak ez eredetiek. Az Egyházas templomának az ásatások folyamán megtalálták az alapjait. Sátoros felé haladva az út bal oldalán a dombon volt az Egyházas, a patakon túl a Vőgyútban volt a Kápolnás. Akkor az út a patak mellett haladt. Valószínű, a kegyetlen tatárjárás és a török megszállás okozta a mostani helyre való áttelepülést. Az első írásos feljegyzés 1246-ból származik, tudomásunk szerint több mint háromezer évvel ezelőtt is éltek emberek a község határában a Monosza-hegy oldalában. Ezt is régészeti ásatások eredményei bizonyították.

A Monarchia idején bazaltkőbánya nyílt a Macskaluk részen. Akkor még Somoskőhöz tartozott a terület, és lakatlan volt. Amikor megkezdődött a kőfejtés, főleg kockakövet készítettek. Elődeinktől tudjuk, hogy Rimaszombattól Losoncon keresztül talán Pestig ezekkel a kockakövekkel borították be az országutat. Amíg nem volt vonatközlekedés, lovas szekerekkel szállították a kockakövet a szükséges helyre. Néhány év leforgásával több ház épült ott, több száz ember kapott munkát. Lett élelmiszerüzlet, korcsma és iskola is. Közben megindult a kőfejtés a másik bányában is, a Sátorosban, ahol andezit volt. Az első világháború után Macskaluk Ragyolchoz lett csatolva. Megnehezült a kockakő szállítása, mert a határvonal Somoskőt, de csak négy év után, visszacsatolták Magyarországhoz. Az oda vezető mezei út pedig majdnem járhatatlan volt. Lassan megszűnt a termelés. Akkor már a Sátoros volt a kőbányászok elfogadhatóbb munkahelye. Itt is lett iskola, és itt már kitérő volt a vasútnak, és a szállítás könnyebb lett. Az első világháború után lassan települtek ide a szlovákok. 1920-ig csak magyar nemzetiségűek lakták a falut. A legelső telepesek a Drugda és a Žilík család. Kaptak kisebb lakóházat, igen értelmes két család volt, leszármazottjaik még élnek. Megtanultak magyarul, mindent úgy végeztek, mintha mindig itt laktak volna. Néhány év múlva kedvezményes keretek között már települtek a Bükkrétre, a Csőrébe és az Abroncsosba. Tehát Ragyolc határába.

Amikor a mostani helyre költöztek Ragyolc lakosai, az első házak a Szög utcácskában épültek. Akkor még tégla nemigen volt, tehát vályogból. Még jelenleg is állnak ilyenek. Néhány év elteltével a falu közepe felé kezdtek építeni kétablakos, alacsony házakat. Az igazi építkezés a második világháború után kezdődött. Talán 60 ház épült fel. A lakosok száma is gyarapodott, mert a füleki gyárakban találtak megfelelő munkát, és nem kellett elköltözni. Vonattal utaztak sokan. A váróterem szűk volt. A mostani épület a második világháború után épült.

1927-ben már folytak az előkészületek a szénbánya megnyitásához. Ott is alkalmaztak kb. száz bányászt. A lelőhely a Baksa-hegy teteje volt. A bánya 1947-ig működött. Igen jó minőségű volt a szén. A község vezetőségének nagyobbik része nem tudott sem írni, sem olvasni. A gyűléseik hitelesítése érdekében keresztet tettek a jegyzőkönyvek végére. Az iskolába járás nem volt kötelező. Nem volt korán iskolaépület sem. Elődeink úgy mondták, hogy az első iskola az 1700-as évek második felében épült. A községben tanító még akkor nem lakott. Néhányan családokhoz jártak tanítani, de ezek kevesen voltak. Hanuszik Miklósra emlékeztek elődeink, aki Csákányházában lakott, Argay János volt az első Ragyolcon letelepült tanító. 1959-ben pedig felépült egy új, kétemeletes iskola. Jelenleg is ide járnak a gyerekek. Ragyolc évről évre szépül, fejlődik – jó látni ezt.

Futó Ernő, Ragyolc

 

Bizakodva a százdi templomról

Srna Zoltán százdi polgármester legutóbbi találkozásunk alkalmával bizakodóbbnak tűnt, mint ahogy előzőleg elváltunk. Meg is kérdeztem, hogy mi ennek az oka. „Túl vagyunk egy jól sikerült lakossági fórumon, ami a római katolikus templomon végzendő további munkákról döntött – kezdte a magyarázatát. – A fórumon körülbelül húszan vettek részt, a deméndi plébános is eljött. Ez nem hangzik soknak, de átlagban a misén is ennyien vannak, vagyis mindenki ott volt, akinek a templom ügye fontos. Ez évre előreláthatólag 10 000 euróval gazdálkodhatunk, még egyetlen évet sem kezdhettünk ilyen jó kondíciókkal, köszönhetően a Rómer Flóris terv támogatásának. Tudni kell viszont, hogy ez utófinanszírozás, egy sor szerződést kell megkötni, de az emberek megértették, hogy nekik is áldozatot kell vállalniuk. Segítenek anyagilag. Az egyik döntés az volt, hogy már áprilisban nekiláthat a restaurátor a külső vakolatnak, erre a célra kaptuk a magyarországi támogatást, de az csupán egy részre elég. Van remény, hogy a megye is támogat, a község is 1–2000 euróval járul hozzá a munkálatokhoz, tehát a költségek felére, háromnegyedére látunk fedezetet. A jelenlevők egyhangúlag szavaztak arról, hogy május 15-ig az iskolába tevődik át az istentiszteletek helyszíne, tehát nekifogunk a belső felújításnak is. Eddig is megsegítette kicsiny nyáját a jó Isten. Reméljük, ezután is így lesz!”

Sztakó Zsolt

 

Környezetszennyezés

Valamikor Európában az a szó, hogy tornádó, ismeretlen volt. Manapság viszont számtalanszor hallani és tapasztalni, főleg nyaranta, és akkor e jelenség okozta károkról még nem is szóltunk. Sajnos az emberek nem törődnek vele, mert a szó szoros értelmében a pénz és a kényelem az istenük. A rendszerváltás után a volt szocialista országokban az olyan iparágak, amelyek nagy mennyiségű széndioxid-kibocsátással jártak, megszűntek. Az ipari termelés főképpen az autó- és az elektronikai iparra korlátozódik. Gyakran hallani politikusok szájából, hogy az ő országukban mennyivel csökkent a széndioxid-kibocsátás. Ez minden bizonnyal igaz, közvetlenül. Az köztudott, hogy az autógyártás tiszta, nem okoz különösebb környezetszennyezést, viszont, és ez a lényeg, mi történik, amikor azt a rengeteg autót üzembe helyezik? Mert aki autót vesz, az mindenhová azzal megy. A kerékpár nagyon egészséges, és a legkörnyezetkímélőbb közlekedési eszköz, sokan ennek ellenére még a saját utcájukban sem veszik igénybe. Az autógyártás közben valóban nem kerül szén-dioxid a levegőbe, utána viszont annál több. És ha ez nem változik, nagyon könnyen az életünkbe is kerülhet. Megoldás az elektronikus autók gyártása lehetne.

Vass Tibor, Köbölkút

 

Kedves Valentin!

Tisztelt Szekeres János, Bény! Szeretnénk megköszönni azokat a gyönyörű szavakat, melyeket Ön írt leánynak, hölgynek és asszonynak versben foglalva. Miután elolvastam, Petőfi Sándort idéztem gondolataimban. János vitézt, ő szólt ilyen szép szavakkal Iluskájához, mint Ön Valentin napján az összes nőhöz, fiatalhoz és időshöz. Mi pedig így köszönjük meg a szép szavakkal írott verset írójának: Mi pedig, nők, úgy gondoljuk, férfi nélkül nincs élet. Férfinép is legyen, büszke, tüzes, ügyes, mert nélküle az élet üres.

Egy födél alatt élő három nőszemély, fiatal hölgy és asszony nevében is:

özv. Kalmár Lajosné

 

 

 

 

KopertaAnyanyelven tanulniMegvanAz emlékezés hasznosBizakodva a százdi templomrólkörnyezetszennyezésKedves Valentin!

Ajánló