Fehérben és feketében

Gyerek volt még, kiskamasz, amikor a Sorstalanság főszerepét játszotta. Sok helyre eljutott a filmmel, a világ több fesztiváljára. Mégsem akart színész lenni. Sportolt, fotózott. Digitális fényképezőgépét első rendezőjétől, Koltai Lajostól kapta, az analógot Kertész Imrétől.

Élsportolónak készült, de a film hatására operatőr lett. Nagy Marcell nemrég újabb szerepet vállalt. Török Ferenc 1945 című, megindítóan szép filmjében ő az ifjabb idegen, aki nem sokkal a háború után, egy nyári napon apja kíséretében leszáll a vonatról egy lakodalomra készülő porfészekben.

 

Apjával együtt két ládát hoznak. Lovas kocsira rakják, és némán, kimért léptekkel elindulnak a temető felé. Két fekete ruhás, ortodox zsidó, akik temetni jöttek vissza oda, ahonnan elhurcolták őket, majd a történet végén anélkül, hogy bárkivel egyetlen szót is váltottak volna, még egyszer megteszik az utat, keresztül a falun, de már szekér nélkül, a vasvillával, ásóval-kapával felfegyverkezett, gyűlölködő helybeliek között. „Ami az övéké volt, az már törvényileg is a mi jussunk lett” – véli az egyik. Vonat hozta, vonat viszi el őket. Egyenes hátú, megtörhetetlen méltóságú az apa, büszkén lépdelő, zárkózott lelkű a fia. Ez ő, Nagy Marcell.

A Sorstalanság után többször is azt nyilatkozta, nem vágyik újabb filmszerepre. Török Ferenc felkérésére mégis igent mondott. Miért?

Felhívtak a produkcióból, hogy a rendező azt szeretné, ha én lennék a filmben a Fiú, bár tudja, úgysem fogom elvállalni. Török Ferenc aztán elég sokat mesélt a történetről, elolvastam a forgatókönyvet, és mert tetszett, elfogadtam a szerepet. Óriási hőségben forgattunk Kalocsán. Amikor a szántóföldön vonultunk, az fizikailag is megterhelő volt. Abból lehetett később építkezni, az olyan vonulás volt, bár nekem nincsenek színészi eszközeim. Nem is tudom, hogyan kell készülni egy szerepre. A rendezőre hagyatkoztam most is. A környezetre. A hatásokra, amelyek közben érnek.

 

A testtartás, a lépések üteme mellett miből építkezhetett? Szöveget nem kapott a szerephez, csak a belső monológok segíthettek. Egyáltalán: mi állt a forgatókönyvben? Hogy mennek, hosszú utat tesznek meg egyedül, szótlanul, magukba roskadva, hogy beérnek a temetőbe, elássák a ládákat némán, aztán dolguk végeztével elindulnak vissza, és elutaznak?

Arra már nem emlékszem, mi állt a forgatókönyvben, de az a szó, hogy »mennek«, sokszor szerepelt. Volt arra vonatkozó szöveg is biztosan, hogy milyen lesz a viszonyom az apámat játszó Angelus Ivánnal, hogy mire hogyan reagálok. A rendező arra kért, mindig az apámra koncentráljak. Ő érzi fontosnak, hogy ezt a feladatot el kell végezni. Fiúi kötelességből pedig segítem őt. Mindig, minden rezdülésében követem. H az Apa megáll, a Fiú is megáll. A végén van egy mondatom, amikor az Apa kezet fog a falu velejéig romlott jegyzőjével, a zsírfejű, nyájas kisführerrel. Ez a Fiút meglehetősen érzékenyen érinti. Láthatóan eltöpreng, hol van a büszkeség határa. Ő nem fogna kezet a jegyzővel. De nem avatkozik bele apja dolgába.

 

A kamera előtti hosszú gyaloglások mennyire voltak az ínyére?

Csak a hőség volt zavaró. Maga a gyaloglás nem, hiszen sportolok. Meg az is jó volt, hogy nem kellett beszélni. Amúgy sem vágyom szereplésre. Ezt Török Ferenc is tudta, hiszen tanított az egyetemen. Filmrendezésórát tartott az első évben. Vannak viszont olyan lehetőségek, amelyek mellett nem szabad elmenni. Igyekszem mindig mérlegelni, s ha meggyőző az érv, akkor szívesen elfogadom a felkérést. Főleg, ha kellő bátorságot érzek hozzá.

 

A Sorstalanság után, gondolom, több filmbe is hívták.

Játékfilmbe, szkeccsfilmbe és videofilmbe is.

 

Miközben pontosan tudta, hogy operatőr szakra fog jelentkezni.

Színész szakra is jelentkeztem, de a felvételire nemigen készültem fel. Még darabszámra sem volt meg a kért anyag. Szóltak, hogy énekeljek. Mondtam: jobban járnak, ha nem fogok énekelni. De igen, csak tessék, biztattak. Rázendítettem egy népdalra. Valóban nem kellett volna – mondták. Kicsit még szenvedtek velem, aztán Zsámbéki Gábor közölte, hogy nem érzi az átütő lelkesedést rajtam, hogy színész akarok lenni. Mondtam, én sem. Nagyon megkönnyebbültem. Szerintem nagyon jól tették, hogy nem vettek fel. Sokkal elszántabbnak kell lenni a színészet iránt. Fotó szakra viszont felvettek a Moholy-Nagy Egyetemre, aztán mégis a színművészeti egyetemen kötöttem ki. A diplomámban az áll: filmoperatőr-művész. Jó lenne majd egyszer ott tartani, hogy az legyek. Művész.

 

A Sorstalansággal több mint tíz országba eljutott.

Rómában Ennio Morriconéval töltöttünk napokat, a Berlinalén Imre bácsi, Kertész Imre is velünk volt, de Karlovy Varyban is jól éreztem magam.

 

Kertész Imrével a film bemutatója után is kapcsolatban maradt?

A forgatást követően sokáig nem találkoztunk, de miután hazaköltözött Németországból, én hívtam fel őt, hogy jó lenne beszélgetni. Voltam is nála többször, és tényleg jókat dumáltunk. A legfurább az volt, hogy egyenrangú partnerként kezelt. Felajánlotta, hogy tegeződjünk. Én erre képtelen voltam. Az Imre bácsira ugrott. Kérte, hogy ne szólítsam így. Egyébként fotóztam is őt. Portréim vannak róla, amelyeket szeretek nagyon.

 

Most milyen képek villannak be róla?

Rettenetesen jó humora volt. Már elég rossz állapotban találtam, de a humora még csípett. Cinikus volt, ironikus, de az öniróniája sem hagyta el. Elsőre ez nekem is meglepetés volt. Én sem gondoltam, hogy ilyen humoros. Berlinben is mondott olyanokat, hogy a vacsoránál hangosan nevettünk.

 

Megnézi időnként a filmet, vagy ellenkezőleg, tolja el magától?

Megtanultam együtt élni vele. A Sorstalanság az életem része lett. Az is marad. A bemutató után sokáig, vagy tíz évig nem is láttam, aztán egyszer csak megnéztem, s azóta megint nem.

 

Fotózni a Sorstalanság forgatása idején kezdett el. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy a filmet Koltai Lajos rendezte, aki a legjelesebb magyar operatőrök egyike.

Valóban akkor kezdtem el fotózni. A budai hegyekben, a Magyar Madártani Egyesület területére jártam fel madarakat fényképezni. Térdig érő hóban, nyolc órákat feküdtem a bokrok alatt. De nem mondhatom, hogy nagy sikereim voltak a természet fotózásában. Meg Sutyi bácsi, Koltai Lajos is más irányba terelgetett. Emberek, arcok, portrék. Ha nincs a Sorstalanság, valószínű, hogy egészen más irányba indulok el. A film döntötte el, hogyan tovább. Utat mutatott. Segített ráébreszteni, hogy mit tanuljak.

 

A Tüskevár új változatába is bekerült.

Szűkszavú leszek ebben a kérdésben. Így szoktam beszélni róla. Forgatni nagyon jó volt. Nagyszerű nyári kaland. Hálás vagyok azért, hogy Kovács Lajost, az új Matula bácsit megismerhettem. Több nyarat együtt töltöttünk, hiszen több éven át forgott a film. Óriási lelke van Lajosnak. Kevés ember tud olyan érzelmi töltetet adni, mint ő. A kész filmről inkább nem beszélek. A Sorstalanság volt igazán fontos eddig az életemben. Felnőttebb lettem általa. Céltudatosabb, alázatosabb, bár a szüleim sportolói múltja révén otthonról is hoztam ilyen értékeket. Ez nem hangzik túl szerényen, tudom, de ilyen közegben nőttem fel. Én is sok mindent csináltam. Úsztam, rúddal ugrottam, kosaraztam. A nagy álmom mindig a futás volt. Abban nőttem fel. Aztán hosszú időre elástam magamban, és most újra előjön. Profi csapatban, egyesületi szinten újra elkezdtem. Még télen is nekivágok a félmaratonnak, ha rám jön a futhatnék.

 

Zenében mit szeret?

Mindent, ami jó. Az Akkezdet Phiait. Az Ivan and the Parasolt. Nem rajongok a rockért, de őket nagyon bírom. De jó nagyon a Mary PopKids is.

 

Operatőri diplomával a kezében milyen munkára vágyik?

Videoklipekben, reklámokban, rövidfilmekben dolgozom. Játékfilmekbe még nem merek beleugrani. Nincsenek üresjárataim, mindig megtalál valamilyen lehetőség. De lesznek még saját projektjeim is.

 

 

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóNagy Marcell

Ajánló