Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!

Ad Sok-sok boldog, derűs napot

Tisztelt Főszerkesztőnő! Elolvasva az újságot, amit minden kedden rendszeresen megveszek, most igencsak tetszett a Sok-sok boldog, derűs napot című írása. Elöljáróban is köszönöm Budai Ernőnek, amit írt a főszerkesztő asszonynak. Valóban egy ilyen tartalmas és színvonalas újságot a mai helyzetben szerkeszteni és úgy megírni, hogy az olvasók szívesen vegyék a kezükbe és olvassák, szeressék, nem mindennapi, és bizony fáradságos munka. Hogy él és létezik ez az újság, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nálunk is, ebben a kis magyarlakta faluban is keresik, olvassák. Lényege az, hogy írásai, cikkei, riportjai úgy készülnek, hogy az egyszerű ember nyelvén szólnak az olvasókhoz.

Mindezt így összehozni, szerkeszteni valóban csak olyan ember tudja, aki a szívét adja ebbe a munkába, és nem sajnálja az életéből elveszett időt, mert érzi, hogy amit tesz, azt értünk, az olvasókért teszi. Ezért kell megbecsülni ezt az újságot a főszerkesztőnővel és munkatársaival együtt.

Sinkovics István, Csiffár

 

Keresem a választ

Szeretem lapozni a Vasárnapot. Az ember olyan sajátjának érzi. Főleg, ha az életsorsokról olvas. Olykor felfedezni bennük a saját életünkből is apró részleteket. Olyan emberek írják, és olyan emberekhez szólnak ezek a sorok, mint jómagam is vagyok. Egy-egy cikkből próbálok tanulságot levonni, sőt akár okulok is a mások által megélt kudarcokból vagy elismerésekből. Ezért is született meg bennem a gondolat, a kíváncsiság, hogy vajon a kedves olvasó hogyan reagálna az én helyzetemre, és milyen döntést hozna, melyik utat választaná, látná helyesnek. Kis történetem olyan élethelyzetet állít fel, amit talán egy idősebb, tapasztalatokkal gazdagabb ember szintén megélt, és amire az idő elteltével jobb a rálátása, mint nekem most. Mindegyikünk vágyik a harmonikus, békés, szeretetben gazdag életre, főként, mikor megöregszik, hogy legyen egy társa, akivel a jobb és nehezebb időszakokban támogatják egymást, esténként, amikor nyugovóra térnek, megfogják egymás kezét, és elégedetten nyugtázzák a napot, hogy ezt is közösen oldották meg. Ugyanerre vágyunk mi, fiatalok is, én magam is. Van egy csodálatos társam, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Gondjaink természetesen nekünk is vannak, főleg az, hogy nem igazán foglalkoztatják őt az itthoni dolgok. Ehhez persze tudni kell, hogy a munkahelyén százszázalékosan teljesít (anyagilag biztosítva vagyunk), szellemileg kimerítő és megterhelő, amit csinál, természetes, hogy elfárad, de gyanítom, hogy mindehhez még ilyen természetű is. Kapcsolatunk emiatt egy rövid időre meg is szakadt, mert én nehezen tudok így létezni. Szerintem míg fiatal az ember, addig menjen, lásson, szórakozzon, pezsegjen, legyen aktív. Érdekelje minden. Elmondva páromnak a problémámat, megértette, változtatott is sok mindenen, de ahogy telik az idő, lassacskán visszaesik a saját kis világába, ami arról szól, hogy mindenki hagyja békén. És megint jön a szorító érzés, hogy bennem meg megint kialszik a fény. Bennem, aki csupa energia vagyok, aki úgy tekintek a világra, mint egy kisgyerek, csupa csodával, felfedezni vágyással. Szeretnék sok helyet megnézni, jó mély levegőt venni egy magas hegy tetején, patakban fürdeni a csillagok alatt, táncolni... Megérdemelném, hisz dolgozom reggeltől estig, gyereket nevelek, háztartást vezetek.

Mi a teendő ilyenkor? Ha a másik felünket ezek a dolgok hidegen hagyják? Számtalanszor kapom a választ a körülöttem élőktől, hogy menj, láss, csináld egyedül, barátnőkkel. Egyedül? Barátnőkkel? Az úgy nem jó! Én ezeket az érzéseket, élményeket a párommal szeretném megosztani, vele átélni az örömöket. De mikor látom, hogy neki ez nyűg, inkább alábbhagyok.

És akkor, íme, a kérdésem, kedves olvasók: Ti, akik már tapasztaltabbak és bölcsebbek vagytok, melyik utat választanátok? Élni így, „nyugdíjasan” már fiatalként, vagy lépni egy nagyot, és bízni abban, hogy a sors küld olyasvalakit, akinek szintén fontosak lesznek az esti beszélgetések, vagy az, hogy holdfénynél megfürödjön egy tóban.

E. R.

 

Kéményseprő

Az óévet egy ismert fürdőben búcsúztattuk, de rosszul végződött, így hát az új is ilyen rossz hangulatban kezdődött. Másnap délelőtt kimentem a sétálóutcára, próbáltam kiszellőztetni a fejem, átgondolni az előző napot. Nem voltak sokan, mindenki az előző éjszaka fáradalmait pihente. Nagyon rossz volt a kedvem, az eső is eleredt, siettem vissza a szálloda felé, amikor egy kéményseprő közeledett mosolyogva. Köszöntem neki. – Boldog új évet, erőt, egészséget – mondta ő. – Erre lenne szükségem – feleltem. Kinyitotta kis ládikáját, ami telis-tele volt szerencsét hozó mütyürkékkel, hogy válasszak egyet. Én megköszönve nem fogadtam el, egyrészt nem volt nálam pénz, másrészt, tudom, hogy nem igazi kéményseprő volt, mint ahogyan azt is, nem jószántukból öltenek magukra jelmezt az emberek, valami céljuk van vele. Miután felmentem a szobámba, azon gondolkodtam, miért is nem fogadtam el azt a kabalát, most lehet, hogy szükségem is lenne rá. (Nem hiszek a babonákban, de most ilyen volt a hangulatom.) Így tűnődtem, s amikor kitekintettem az ablakon, látva, hogy elállt az eső, kabátot öltöttem, vettem magamhoz pénzt, és elindultam, hátha összetalálkozunk ismét. Ahogy közeledtem a forralt bort kínáló sátrak felé, megpillantottam őt, és megszaporáztam a lépteim, nehogy szem elől veszítsem. Megismert, és újra rám mosolygott.

– Erre sétálgat? – kérdezte.

– Nem, én magát keresem – feleltem. Csodálkozva nézett rám. – Tudja, maga volt az első ember, aki nekem idén boldog új évet kívánt!

– Egyedül van? – kérdezte.

– Nem, de nagyon egyedül érzem magam. Nem fogadtam el a kabalát, pedig most, nagy szükségem lenne rá – mondtam könnybe lábadt szemmel. Erre ő kitárta a kis ládikát, melyben már bizony megfogytak a szerencsét hozó aranytallérok, malackák, lóherék. Keresgéltem, mire ő segített, kezembe adott egy apró kéményseprőt. Úgy szorítottam, mintha az életem függött volna ettől a kis tárgytól, és elsírtam magam.

– Nincs veszve semmi – próbált vigasztalni. – Az élet szép, minden jóra fordul! Bontson fel egy üveg pezsgőt, az majd segít megnyugodni.

Elköszöntünk egymástól, én még róttam a köröket a parkban, és jól kisírtam magamból a bánatomat. Mikor kiértem, ott állt az én szerencsét hozó kéményseprőm. Rám mosolygott ismét, és most én is visszamosolyogtam.

– Ez mit jelent? – kérdeztem.

– Azt, hogy most én kerestem magát, nagyon sajnáltam, hogy ilyen szomorú! – Most egy kicsit tovább beszélgettünk, én is megtudtam egyet s mást róla. Jólestek vigasztaló szavai, nem éreztem magam egyedül. – Ne feledje el a pezsgőt! – mondta búcsúzóul. Ő ment balra, én meg jobbra. Megkongattam a sétálóutcán álló harangokat, azt kívánva, hallják meg az emberek az egész világon, hogy békében, szeretetben éljenek egymás mellett, és a párok becsüljék meg egymást.

Vacsora után felbontottam azt az üveg pezsgőt, ittam a magam, a családom és természetesen az ismeretlen kéményseprőm egészségére. A történetnek az volt a csattanója, hogy másnap, alig 20 km-re az otthonunktól, egy kéményseprő kerekezett felénk az országúton. Még szomorú voltam, de mosolyt csalt az arcomra, mert őt láttam benne magam előtt. Elkísért hazáig. Lám, a legrosszabb helyzetekben is akad, aki segít, ha mással nem, megértő szép szóval.

p. m.

 

Mi lesz az Európa Hotel sorsa?

Tavaly több alkalommal voltunk a helyi termálfürdőben. Érdekes módon mindig Cseh- és Morvaországból érkező turistacsoportok alkották a vendégek számottevő részét. Megszólítottak, barátságos beszédbe elegyedtek velünk. Elmondták, hogy valamikor régen üdültek már itt. Nagyon kedvelik ezt a kis családias fürdőhelyet, de akkor még az Európa Hotelban voltak elszállásolva. Igen sajnálják, hogy az már nem működik. Vajon miért? Kérdésükre mi, helyiek sem tudtunk válaszolni, mert mi, egyszerű polgárok sem tudjuk. Továbbá azt is elmondták, hogy Komáromban mindenhol foglalt volt a szállás, így kénytelenek voltak Ógyallán, egy diákszállóban elhelyezkedni. Elég körülményes lehetett a mindennapi utazás, mert többnyire idős, mozgássérült emberekből tevődött össze a csoport. Busszal vagy vonattal ingáztak naponta, az állomástól taxival kellett a fürdőig eljutniuk, ami oda-vissza sok pénzükbe került. Felvetődött az a kérdés is, itt miért nincs családi házaknál is kiadó szoba, mint Nagymegyeren vagy a többi közeli fürdővárosban. Erre csak a turizmussal foglalkozó szakemberek tudnának válaszolni. Határ menti város vagyunk, nem csak luxushotelek kellenének, hanem olcsóbb szálláshelyre is igény volna. Miközben sajnos a városközpontban épült Európa Hotel évek óta üresen áll, és így fog tönkremenni. Kár érte.

Hostina Irén, Komárom

 

Vigyázzunk az utakon!

Télen lényegesen megváltozik az időjárás, ennek megfelelően plusz 7 C-fok alatt cseréltessük télire a gumiabroncsokat. Nem árt azonban, ha a vezető is felkészül az évszaknak megfelelő útviszonyokra. A szabad ég alatt parkoló gépkocsik párás, jeges ablakát reggelente meg kell tisztítani, akárcsak a tükröket. Ezért a szokásosnál néhány perccel korábban induljunk, hogy jusson idő erre is. A kesztyűtartóban legyen jégkaparó, de kimondottan szélvédőre ajánlott, jégoldó spray-t is használhatunk. A zárak is befagyhatnak, ezért a táskánkban is tartsunk jégoldót. Nyugodtan használhatunk téli, fagyálló ablakmosó folyadékot. A hűtővíz is legyen fagyálló. Mivel télen hamarabb sötétedik, többet használjuk a lámpát. Amikor a szélvédőt takarítjuk, a lámpákat is tisztítsuk meg, a koszos fényszóró teljesítménye ugyanis legalább 30 százalékkal romlik. Hosszabb út előtt figyeljünk arra, hogy legyen elég üzemanyag a tankban. Ha ugyanis valami miatt egy óráig az úton kell állni, a hidegben járatni kell a motort. Ilyenkor megszaporodnak a ráfutásos balesetek, nagyobb a csúszásveszély, ezért különösen fontos a követési távolság betartása. Figyeljünk egymásra az utakon is!

Gyurcsovics-Stevlik Márta, Hetény

 

Mi nem vagyunk érdekesek?

Már október 19-e óta figyelik az Oumuamua, Naprendszeren kívülről érkezett aszteroidát. Először a Hawaii-szigetek teleszkópja észlelte az óránként 96 500 kilométeres sebességgel száguldó valamit. Tudósok most már komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy ez a valami egy csillagközi űrhajó. Ezt a feltételezést leginkább arra alapozzák, hogy ilyen micsodát még soha nem láttak. – Né má, koma, égi talyiga! Hogy az Isten csudájába került az oda? – Alakja hosszúkás, úgy 400 méter, szélessége 40. Ideális hosszú csillagközi utazásra. Anyaga habszivacs és parafa ötvözete. Jaj, nem! Ezt csak én találtam ki.

A földön kívüli élet lehetőségének kutatására felállított SETI program, Breakthrough Listen csapata, mely már 1960-tól vizsgálódik, most a nyugat-virginiai Green Bank teleszkópjával vizsgálja azt a micsodát. Segíteni szeretnék tudós társaimnak, ezért elárulom, hogy az űrhajó a Plavec 6067 bolygóról származik. Ne tessenek nevetni, tényleg létezik ilyen bolygó! Sajnos nem az én rendkívüli tehetségemet értékelték azzal, hogy bolygót neveztek el rólam. Hiába, hálátlan a világ! Ez a bolygó névrokonomról, Miroslav Plavec csillagászprofesszorról lett elnevezve, de mióta felfedeztem, kicsit a sajátomnak is tekintem. Csak itt vannak olyan értelmes lények, akik ilyen hosszú utazást meg tudnak valósítani. Kicsit azért haragszom rájuk, mert ha már olyan magas fejlettségi szinten vannak, hogy idáig eljutottak, bizonyára azt is észlelték, hogy a Föld lakott, mégsem álltak meg egy sakk- vagy traccspartira. Pedig jól eldumálhattunk volna. Milyen volt náluk a csicseretermés? Tojnak-e a tyúkjaik? Meg ilyenekről. Nagyon úgy néz ki, hogy mi nem vagyunk érdekesek számukra. No, ha ők olyan gőgösek, akkor mi sem adjuk alább. Kérem, ha véletlenül a Plavec 6067 bolygó közelébe vetné sorsuk, önök se álljanak meg náluk! Kölcsönkenyér visszajár!

Plavec Gyula, Vilke

 

 

 

 

KopertaAd Sok-sok boldogderűs napotKeresem a választkéményseprőMi lesz az Európa Hotel sorsa?Vigyázzunk az utakon!Mi nem vagyunk érdekesek?

Ajánló