Hogyan vásároljunk webshopokban?

Tavaly karácsonyra az ajándékok felét már az interneten vásároltuk – olvasható a legfrissebb felmérésekben. Elsősorban parfümöket, elektronikai cikkeket, könyveket és lakáskiegészítőket, vagyis olyasmit, amit nem kell felpróbálni, és képről is el tudjuk dönteni, hogy megfelel-e.

Tavaly karácsonyra az ajándékok felét már az interneten vásároltuk – olvasható a legfrissebb felmérésekben. Elsősorban parfümöket, elektronikai cikkeket, könyveket és lakáskiegészítőket, vagyis olyasmit, amit nem kell felpróbálni, és képről is el tudjuk dönteni, hogy megfelel-e. Persze reklamálni a webről rendelt árut is lehet, sőt indoklás nélkül visszaküldhető – már ha az ember megbízható oldalakon vásárol.

 

Csalók az interneten

A Szlovákiában működő legismertebb webshopokat, a Notinót, Alzát, Mallt vagy a Hej!-t szinte mindenki ismeri, és nincs is rájuk panasz, ennek köszönhetően minden évben az első helyeken végeznek a Heureka.sk internetes árukereső és ár-összehasonlító által meghirdetett versenyben. De léteznek olyan, csalók által létrehozott weboldalak is, amelyek csak a pénzt zsebelik be a vásárlóktól, az árut nem küldik el, s mire reklamálni lehetne, meg is szűnnek.

A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (Slovenská obchodná inšpekcia) és a Fogyasztóvédelmi Központ (Spotrebiteľské centrum) minden évben több csaló weboldalra is figyelmeztet. Tavaly az ünnepek előtt ilyen volt az ékszereket kínáló pandoralatest.com, a ruhákat kínáló moletka.eu, svet-siat.eu és vip-moda.eu, valamint a papucsokat árusító papucionline.net, a zľavoty.sk s a zlavozdroj.sk. Ezeken a vásárlók megrendelték és a gyorsabb kézbesítés reményében előre kifizették az árut, de nem kapták meg, és reklamációikra sem válaszoltak.

Leggyakrabban azonban nem hazai, hanem külföldi webshopokkal van gond, mert ezeket a SOI nem ellenőrzi, és a az Európai Fogyasztóvédelmi Központ is csak az EU-tagállamokban illetékes. Gyakran megtörténik például, hogy valaki Kínából rendel menyasszonyi ruhát, autógumit, bármit, előre kifizeti, de az áru nem érkezik meg, s nemsokára az e-shop is eltűnik az internetről. Ilyen esetekben a vevő bottal ütheti a pénze nyomát, azért jó, ha elővigyázatos, és jól megfontolja, hol vásárol. Szakemberek szerint a csaló webshopokat elsősorban a rosszul megfogalmazott, rossz helyesírású szövegekről, irreálisan alacsony árakról és arról lehet felismerni, hogy nem tartalmaznak a működtetőre, valamint annak elérhetőségére vonatkozó információt.

Csak biztonságosan!

Tipikus becsapási forgatókönyv, hogy a közösségi oldalakon találkozunk egy rendkívül kedvezőnek látszó hirdetéssel. Rákattintva általában vonzó weboldalra jutunk, ahol a kiszemelt áru könnyedén és olcsón megrendelhető. Ilyenkor minden esetben érdemes ellenőrizni a weboldal hírnevét. Erre léteznek speciális szolgáltatások is, mint a Web of Trust, de az is elég lehet, ha a Google-lal rákeresünk az adott webáruház nevére, webcímére. Próbáljunk vásárlói véleményeket találni, olvassunk bele fórumokba. Ha a keresés eredményeként sok panasszal szembesülünk, vagy a találatok között többször előfordul a „scam” (csalás) kifejezés, inkább máshol vásároljunk. Mindehhez természetesen fontos a nyelvtudás, így ha nem beszéljük jól az adott nyelvet, inkább maradjunk a hazai webshopoknál.

A legfontosabbak azonban az alapvető biztonsági elemek. Először is a böngésző címsorában keressük a böngészési forgalom titkosítását jelző https-kapcsolatot (lakat ikon vagy zöld https felirat), és csak akkor vásároljunk, ha adatainkat  titkosított kapcsolaton keresztül adhatjuk meg. Emellett kizárólag a saját, vírusirtóval védett számítógépünket és otthoni hálózatunkat használjuk fizetésre, s ne adjuk meg bankkártyánk adatait másnak a számítógépén vagy internetkávézóban. Számítógépes vírusirtóból ezért is érdemes olyat választani, amely tartalmaz a fizetések biztonságát védő technológiát.

Biztosítás kiberkockázatra

Ma már biztosítást is lehet kötni internetes csalás esetére (pontos neve kibernetikai kockázatok elleni biztosítás). „Ha a vevő ilyen csalás áldozatává válik, mondjuk, bankkártyával fizet, és nem kapja meg az árut, akkor a biztosító először jogi segítséget nyújt neki, majd ha három hónapon belül sem sikerül az ügyet megoldani, kifizeti a kárát” – magyarázza Róbert Koch, az UNIQA biztosító munkatársa. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha az áru hibás vagy hiányos, de a biztosítók is csak az EU-tagállamokra, Svájcra és Norvégiára vállalnak garanciát.

Ha valaki Kínából vagy az Egyesült Államokból akar interneten árut rendelni, neki magának kell résen lennie. Például arra is figyelnie kell, hogy az áru értékétől függően meg kell fizetni a vámot és az áfát. Régebben működött az a kiskapu, hogy a feladó ajándékként vagy alacsony értékű küldeményként postázta a csomagot, mára azonban a vámügyintézést végző szállítócégnek számlával kell igazolnunk a vásárlást. Az ügyintéző így a csomag valódi értéke alapján fogja kiszámítani a vám és az áfa értékét, s ehhez adódik hozzá a szállítás értéke. A folyamat végére jelentős lehet a különbség az eredeti ár és a fizetendő összeg között. Minél távolabbról rendelünk, annál drágább lehet az, ha a terméket vissza kell postázni az áruház részére. Ezzel a kockázattal is érdemes számolni, mivel egy olcsóbb árucikk Kínába történő visszaküldésének költsége akár a termék értékét is elérheti.

 

Gyanakodjunk és vigyázzunk

Biztonságosabb gyűjtőoldalról vásárolni. A hazaiak közül ilyen a heureka.sk, a nemzetköziek közül a legnagyobb az eBay, az Amazon és az AliExpress. Ezek különböző vásárlási garanciákat adnak. Az eBay esetében például ha más terméket kapunk, mint amit rendeltünk, visszakapjuk a pénzünket, és a visszapostázás költségét is az eladó fizeti.

Az interneten is elsősorban a saját józan eszére kellene hagyatkoznia a vásárlónak. Azonnal fogjon gyanút, ha nem találja az adott weboldalon a működtető elérhetőségét, a reklamációs é a fizetési feltételeket, s nem választhat kézbesítési módot. Egy magára valamit adó webshop telefonos szolgálatot is működtet, ahol munkaidőben válaszolnak a vásárlók kérdéseire. Az interneten vásárolt árut is lehet reklamálni, sőt mivel nem próbálhatjuk ki, tizennégy napon belül visszaküldhető, és az eladó köteles visszatéríteni az árát – feltéve, hogy nem használták. A legbiztosabb, ha kipróbált, ismerősök által ajánlott weboldalakon előre ellenőrzött árut vásárolunk. Ismerjük a ruha és cipőszámunkat, a parfümöt megszagoljuk, az elektronikai cikket megnézzük a boltban. Ilyen esetben kevesebb meglepetés érhet, s az internetes vásárlásnak valóban csak a kényelmét élvezzük.

 

Mire ügyeljünk internetes vásárláskor?

  • fogjunk gyanút, ha túl olcsó az áru, vagy ingyenes a kiszállítás
  •  nézzük meg a vásárlói értékeléseket
  • nézzünk utána az oldal üzemeltetőjének a cégjegyzékben és az interneten
  • ha márkás terméket rendelünk, ellenőrizzük a hivatalos forgalmazók listáját
  • hasonlítsuk össze a webshopok árait a márka oldalán feltüntetettekkel
  • mindig olvassuk el a webshop vásárlási feltételeit
  • csak biztonságos rendszerek használatával fizessünk
  • ha olyan weboldalra akadunk, amely hamisítványokat kínál, értesítsük az adóhatóságot és a márka hivatalos forgalmazóját

 

A Notino a legnépszerűbb

A Heureka. sk gyűjtőoldal minden évben meghirdeti a legnépszerűbb e-shopok versenyét, a vásárlók a www.shoproku.sk honlapon szavazhatnak. 2016-ban a kozmetikai cikkeket kínáló Notino volt az év e-shopja. Számítógépes és kommunikációs technológiák kategóriájában a kupujem.sk, elektronikai cikkekében az ellano.sk, gyermekáruéban az iHRYsko.sk, lakásberendezés és formatervezésében a tescoma.sk, ház és kert kategóriában a bosch.sk kapta a legtöbb szavazatot.

 

 

 

 

 

TémaVrabec Máriawebshopinternet

Ajánló