Újévi vendég: Andrej Kiska

Andrej Kiska köztársasági elnök számára különösen szép és egyben különösen nehéz év volt a tavalyi. Megszületett ötödik gyermeke és második unokája, a politikai életben viszont olyan méltatlan támadások érték, amilyenekre csak a mečiari időkben volt példa.

Ennek ellenére sem veszítette el a hitét, hogy a közélet lehet tiszta s tisztességes, és azt mondja, a történtek új erőt, lendületet adtak neki, hogy ezért mindent meg is tegyen.

 

Az utóbbi hónapokban főleg a cége adóügyeivel és a repülőútjaival kapcsolatban lehetett önről hallani. Amikor kiderült, hogy az adóhivatal szivárogtatott, és a belügyminiszter egyszerűen letagadta, hogy korábban ő beszélte rá a kormánygép használatára, mi jutott eszébe? Elgondolkodott azon, milyen mélyre süllyedhet még a hazai politika?

Csalódott voltam, mert a politikusok és közéleti szereplők egyik legfontosabb feladatának azt tartom, hogy példát mutassanak. Köztársasági elnökként mindig arra törekszem, hogy nyitottsággal, megértéssel, együttérzéssel közelítsek a környezetemhez, és az sem esik nehezemre, hogy bocsánatot kérjek, ha hibáztam. Úgy vélem, a politikai élet szereplőinek így kellene viselkedniük, ha azt szeretnék, hogy mindenki számára ezek a követelmények legyenek mérvadóak. Sajnos, az utóbbi hónapok történései az ellenkezőjét mutatják: a legmagasabb szintű politikusok sem riadnak vissza a durva sértegetésektől, személyeskedő támadásoktól, gyűlöletkeltő, konfrontatív megnyilvánulásoktól. Ez nagyon rossz jelzés a társadalom számára, és főleg ebben az ünnepi időszakban kellene tudatosítanunk, mennyivel könnyebb és szebb volna az életünk, ha a kapcsolatainkat minden szinten az egymás iránti tisztelet jellemezné. 

 

Csalódásként élte meg ezeket a támadásokat, vagy a hivatalában töltött három és fél alatt megtanulta, hogy az ilyesféle hatalmi játszmák a politika természetes velejárói?

Az övön aluli ütéseket, a tisztességtelen húzásokat soha nem fogom természetesnek tekinteni. A munkatársaim gyakran felróják nekem, hogy mindig a jót keresem az emberekben, még ha százszor hallom is valakiről, hogy hamis, jellemtelen ember, mindig adok neki esélyt, és nem a hallottakból, hanem a személyes tapasztalatomból akarok kiindulni. Ma már tudom, hogy ez a tapasztalat nagyon fájó is lehet, erre tipikus példa Róbert Kaliňák belügyminiszter, akiről nagyon sok rosszat hallottam már azelőtt, hogy beiktattak a hivatalomba. Sokan óvtak, hogy ne higgyek neki, mert nagyon barátságos, sőt joviális, de amint ahhoz fűződik érdeke, azonnal becsap, és ellenem fordul. A saját bőrömön kellett tapasztalnom, hogy így van. A kormánygép használata csak az egyik ilyen eset volt – ő maga ajánlotta fel, sőt, egyenesen arra buzdított, hogy használjam minél gyakrabban, mert bizonyos számú repülési órát mindenképp teljesítenie kell. Később pedig letagadta a saját szavát; de több ilyen csapdát is állított nekem, és kíváncsi vagyok, hogy még mit készít. Ennél is nagyobb csalódás volt számomra Róbert Fico kormányfő hozzáállása, akit nagyon bizalmasan személyesen tájékoztattam arról, hogy információim szerint tud a volt cégemnél folyó adóellenőrzésről, de ezt nem akarom elhinni. Azt mondta, ez hazugság, semmi ilyesmiben nem venne részt, majd két hét múlva kiderült, hogy mindenről tudott. Legalább azt szeretném hinni, hogy nem ő szervezte az egészet, hanem a belügyminiszterre hagyta ezt a piszkos munkát. Ezek kétségkívül nagy csalódások, de bennem nincs gyűlölet, sem bosszúvágy. Ha bántanak, mindig Anton Srholec jut eszembe, aki azt mondta: nem szabad felejtenünk, de meg kell bocsátanunk, mert ezáltal nekünk is könnyebb lesz. Ezért igyekszem, hogy ne dédelgessek magamban negatív érzelmeket.

De valamit biztosan előhívtak önben a történtek. Óvatosságot, kevesebb jóhiszeműséget, több szkepticizmust…

Az ellenkezőjét: új energiát. Nem volt egyszerű ez az időszak, hiszen szinte elárasztott a hazugság. Elsősorban a szeretteimet féltettem, akiknek duplán fájt minden engem ért igaztalan vád, de nem keseredtem el, inkább tettre sarkallnak a történtek. A heg ott maradt a lelkemen, de a történtek után több erőt érzek magamban, hogy kiálljak az igazság mellett, mint eddig bármikor. Mert ha ebben az országban ezt tehették a köztársasági elnökkel, akkor bárkivel megtehetik. Mások miatt nem adhatom fel, mert nekem van módom védekezni, nyilatkozni a sajtónak, de a sok egyszerű, védtelen polgár érdekében csak én szólhatok. 

Egy pillanatig sem volt olyan érzése, hogy ennek így semmi értelme, elég volt?

Biztosan nem. Aki vállalja a közszereplést, annak az őt ért támadásokban is inspirációt kell találnia. Én azt találtam, hogy még jobban kell hallatnom a hangomat a gyengék érdekében.

A cége adóellenőrzésével kapcsolatos információk kiszivárogtatását illetően az adóhatóság igazgatója azt nyilatkozta, hogy egyéni hibáról volt szó. Elhiszi ezt?

Nem, mert itt nem egyvalaki hibázott: ezt megszervezték. Sajnálom, hogy köztársasági elnökként ezt kell mondanom, de éppen az én esetemen mutatkozott meg, hogy maffiaállamban élünk, mert az állam visszaél a hatalmával azok lejáratása végett, akik kényelmetlenek számára. A Smer több tagja is megerősítette, hogy a párt elnökségi ülésén a pénzügyminiszter felrótta Róbert Kaliňák belügyminiszternek, hogy visszaél a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséggel, és a felelősséget végül rá hárítaná, holott semmi köze az egészhez. Elszomorít, hogy a belügyminiszter a kormányfő tudomásával, tehát jóváhagyásával visszaélhet a hivatalával, főleg, hogy a kormányfő nemrég kijelentette: meglátjuk, mi fog még kiderülni velem kapcsolatban. Olyan információim vannak, hogy a belügyminiszter ismét az Állami Bűnüldözési Ügynökséget akarja felhasználni ellenem. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a polip elleni harc nem ért véget, és újabb feszült időszakra készülhetünk fel, de állok elébe. 

Van arról tudomása, hogy bármiféle következményei lennének az esetnek az adatokat kiszivárogtató, egyénileg hibázó adóhivatalnokkal szemben?

Nem, semmiféle ilyen információm nincs.

A napokban kapott a kormányfőtől egy levelet, amelyben arra szólította fel önt, hogy fizessen ki egymillió eurót a kormánygép használatért. Válaszolt rá?

Erre nem lehet válaszolni. Okom sincs rá, eltettem az archívumba, mert ekkora sérelmet nem akarok megtisztelni azzal, hogy észreveszem. Bizarrabb levelet nem is kaptam, amióta hivatalban vagyok, és a tartalmát csak egyféleképp tudom magyarázni: le akarnak járatni. Egyeseket nagyon irritál, hogy nyíltan megnevezem a társadalom problémáit – nem véletlen, hogy a kormányfő számláját azt követően kaptam meg, hogy a szociális és családügyi miniszterrel tartott sajtótájékoztatón kijelentettem: Szlovákia nem szociális állam, mert a leginkább rászoruló és a legsebezhetőbb emberekről nem tud megfelelően gondoskodni. Fél órán belül a kormányfő is sajtótájékoztatót tartott, és benyújtotta a számlát. Ennél nyilvánvalóbb tanúbizonyságát nem is adhatta volna, mennyire telibe találtam, és mennyire bántja, hogy nevükön nevezem a dolgokat. Meggyőződésem, hogy ez a köztársasági elnök legfőbb dolga. Nincs valódi hatalmam, de azért választottak meg, hogy képviseljem azokat, akiket igaztalan vádak és támadások érnek. 

Mit gondol, miért mostanra időzítették ezeket a támadásokat? Évek óta nevükön nevezi a problémákat, mégis volt egyfajta status quo ön és a kormányfő között. Mintha most végleg el akarnák venni a kedvét attól, hogy újra induljon.

Ez benne lehet a dologban, mert már téma a köztársaságielnök-választás, már hallani lehet az első neveket. A közvélemény-kutatásokban rendre a leghitelesebb vagyok, messze megelőzve a Smer politikusait, ezért igyekeznek annyira, hogy rossz fényben tüntessenek fel. A másik ok az, hogy nyíltan beszélek a korrupcióról, az oktatásügy és az egészségügy problémáiról, holott ezt ők sikertörténetként szeretnék prezentálni. Mivel a gondokat nem tudják megoldani, a személyem lejáratásával próbálják tompítani érveim élét.

Más szemszögből is lehet nézni a dolgokat, és ez akár hízelgő is lehet az ön számára. Mintha önnek kevesebbet néznének el a választók, mint a kormány tagjainak, mert eleve magasabb a mércéjük. Érzékeli ezt?

A lelkiismeretem szerint végzem a munkámat, ezért nyitok meg gyakran nehéz, népszerűtlen témákat is, mint a migráció vagy a romák helyzete. Nem tetszeni akarok, hanem szolgálni és azt tenni, amit a köztársasági elnök kötelességének tartok. Az, hogy a népszerűségem mégis nagyobb, mint azoké a politikusoké, akik a közvélemény-kutatásokhoz alkalmazkodnak, azt jelzi számomra, hogy az emberek olyan köztársasági elnököt akarnak, aki néha ugyan kellemetlen, de nevükön nevezi a fontos dolgokat.

Az év végén kinevezte az alkotmánybíróság új tagjait, annak ellenére, hogy szakmai és erkölcsi kifogásai voltak ellenük. Veszteségként könyvelte el ezt a lépést, vagy úgy, hogy elment addig, ameddig lehetett, megtette, amit megtehetett, s legalább rámutatott az igazságszolgáltatás problémáira?

Az ember akkor veszít, amikor végleg feladja. Úgy döntöttem, hogy nem folytatom ezt a politikai párbajt, mert az okosabb enged, és a köztársasági elnöknek a társadalmi békességre is törekednie kell. Annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság érvelése nagyon zavaros volt, és a Velencei Bizottság vonatkozó követelményeinek sem tett eleget, meghátráltam, mert a jogbiztonságot fontosabbnak tartom, mint a saját hiúságomat. Csatát vesztettem, de a harcot nem adtam fel, 2019-ben újabb kilenc alkotmánybírót kell kineveznem úgy, hogy most a kormányon és a parlamenten a sor: teljesítse, amit vállalt, és határozza meg a választás új feltételeit. Szeretnék bízni abban, hogy közös a célunk, az, hogy szakmai és etikai szempontból egyaránt megkérdőjelezhetetlen alkotmánybíráink legyenek.

Elnöki mandátuma kezdetétől nagyon nyíltan beszél a fasizmus veszélyeiről, a megyei választások eredménye pedig azt mutatja, nem volt hiábavaló ez a figyelmeztetés. De nem tart attól, hogy a mostani kudarc még nagyobb összefogásra, szervezettségre készteti a szélsőségeseket?

Számomra a megyei választások azt bizonyították, hogy amikor valóban komoly a helyzet, képesek vagyunk összefogni és a valódi értékek mellett dönteni. Egy biztos: a fasiszták a parlamentben ülnek, az államtól komoly pénzt kaptak a választási eredményeik alapján, és nem alszanak. Ébereknek és okosaknak kell lennünk a 2018-as önkormányzati és a következő parlamenti választások folyamán is, és itt nem csak, sőt nem is elsősorban a választókra gondolok. Sokkal nagyobb a kormány felelőssége, mert a szélsőségesekre adott szavazatok nagy része dac és csalódottság eredménye. Az emberek azért voksolnak azokra, akik ilyen egyszerű megoldásokat ígérnek, mert úgy érzik, a hatalmon lévők egyáltalán nem törődnek velük. Ezért a kormány és a parlament feladata elsősorban az, hogy eredményeket mutasson fel, másodsorban pedig az, hogy kimondja, hol az a határ, ahol a vélemény kinyilvánítása sem a demokráciáról, hanem nyílt szélsőségességről szól, annak pedig gátat kell szabnunk.

Gyakran hallani öntől, mennyi tehetséges ember van nálunk, és hogy a politikában is ők jelentik az ország jövőjét. De mintha ez a sok fiatal tehetséges ember nem nagyon akarna részt venni a politikában.

Ennek épp az ellenkezőjét erősítették meg bennem a megyei választások. Függetlenként sok új, fiatal személyiség indult és jutott be a helyi képviselő-testületekbe, új pártok alakulnak; mintha változna valami. Talán mostanra nőtt fel az a nemzedék, amelyik tudatosítja, hogy a demokráciáért és a szabadságért újra meg kell küzdenie – ahogy a szüleik összefogtak a mečiarizmus ellen, úgy kell nekik összefogniuk a korrupció és a kliensrendszer ellen. Ha hiteles emberek indulnak ebben a küzdelemben, lesz esélyük azokkal szemben is, akikről ma még azt hisszük, hogy legyőzhetetlenek.

Három és fél éve tölti be az elnöki hivatalt, belelátott a politikai élet legmélyebb bugyraiba. Mit gondol, mi az, ami a kísértések ellenére segíthet megőrizni a hatalmat gyakorlók jellemét?

Főként az, hogy ne a hatalomvágy, hanem a szolgálni akarás motiválja őket. A legjobb politikusok ezért azok, akik soha nem is vágytak posztokra és dicsőségre, hanem arról voltak elképzeléseik, mit tehetnének az országukért. Meggyőződésem, hogy ezt az országot csodálatos és tehetséges emberek lakják, csupán jobb vezetőkre van szüksége.

Önt mi tartotta, tartja a realitások mezején?

Úgy vélem, minden embernek három erős pillérre van szüksége, hogy mindig tudjon mire támaszkodni. Olyan munkára, amely érdekli, és melyben megvalósíthatja az elképzeléseit, családra, amely biztos érzelmi hátteret jelent, és szilárd belső értékrendre. Ha ezekből egyik meginog, azt még kibírhatjuk, de ha kettő, akkor már elveszhetünk.

Két új taggal gyarapodott idén a családjuk. Együtt töltötték az ünnepeket?

Nem, mert a fiamék az Egyesült Államokban, a Szilícium-völgyben élnek, és a két hónapos babával nem tesznek meg ilyen hosszú utat. Úgy tervezzük, hogy tavasszal jönnek haza, akkor fogom először látni a valóságban az unokámat, aki a negyedik Andrej a családban. Az ünnepeket számomra most főleg a féléves fiam, Martin aranyozta be: öröm volt nézni, ahogy rácsodálkozott a csillogó-villogó fenyőfára. Nem is tudok szebb, nagyobb karácsonyi ajándékot elképzelni, mint egy kisgyermek. 

A 2018-as év elnöki mandátuma utolsó teljes éve lesz, utána már a kampány következik. Mit szeretne még elérni, mi az, amit örökül hagyna, függetlenül attól, újra indul-e a posztért, vagy sem?

A Szlovákiát fenyegető legnagyobb veszély most az, hogy a lakosság két táborra oszlik, és ezek között átjárhatatlanná válik az ideológiai szakadék – úgy, ahogy ezt más országokban is látjuk. Tartok attól, hogy a nézetkülönbségek miatt lassan már beszélni sem tudunk egymással, de ami még rosszabb, meg sem hallgatjuk a másikat. Az elkövetkező évet annak szentelném, hogy az olyan alapvető emberi tulajdonságok, mint a szeretet, együttérzés, megértés, visszanyerjék az értéküket. Az igazság mit sem ér megbocsátás nélkül, ezért bármennyire meg vagyunk is győződve a saját igazunkról, mindig ügyeljünk arra, hogy szívünket ne keményítse meg a politika.

 

 

 

 

 

újévi vendégVrabec MáriaAndrej Kiska

Ajánló