Kisiklott életek

Végre a televízióban, a rádióban és az újságokban is beszélünk róla. Eddig is tudtuk, hogy számos nő és gyermek él erőszakos környezetben, de érdemben még mindig nem foglalkozunk vele eleget, még akkor sem, ha néhányan azért próbálnak tenni ellene.

Teréz a gyermekeivel, férjével egy városi lakótelepen lakott. A család szerény körülmények közepette élt, az asszonynak néha az is fejtörést okozott, hogy mit adjon enni a gyerekeknek, mit csomagoljon nekik tízóraira iskolába, miből vegyen nekik ruhát, cipőt, miből fedezze a többi szükséges kiadást. Pedig ahol csak tehette, takarékoskodott, ott is, ahol soha nem hitte volna, hogy lehet. De ez sem segített.

Férje őt okolta a helyzetért: azért élnek ilyen szűkösen, mert az asszony nem tud gazdálkodni a pénzzel. Folyton szemrehányásokat tett neki. Eleinte csak dohogott, később fel is emelte a hangját, főleg esténként a kocsmából hazajövet, mert bizony egyre gyakrabban látogatott oda. Mivel nem volt állandó munkája, lassan már nem volt nap, amikor ne ittasan jött volna haza. Ilyenkor még jobban nekibátorodott. Azért is az asszonyt hibáztatta, hogy elveszítette az állását, holott az az igazság, hogy kőművesként munkába is gyakran ment ittasan, s mivel munkáltatója nem kockáztatta, hogy baleset történjen, elbocsátotta. De hát ezt egy alkoholista nem látja be, mindig bűnbakot keres, mindig más az okozója félresiklott életének.

 

Az asszony csak tűrt

A helyzet egyre rosszabbra fordult, a férje mindenért őt hibáztatta, szerinte sem anyaként, sem feleségként nem tud helytállni. Az asszony pedig elhitette magával, hogy valóban ő is hibás sok mindenért, amit a férje szemére vet, hiszen Jánost annak idején egész másként ismerte: amikor udvarolt neki, figyelmes volt, és kedves, szépeket mondott, ügyes kézzel sok mindent elkészített. Úgy gondolta, hogy ha próbál alkalmazkodni, elfogadja a férje diktálta szabályokat, megváltozik a helyzet, s megváltozik a férje, újra az lesz, akinek annak idején megismerte.

Egy idő múlva rá kellett döbbennie, hogy tévedett. Bármit csinált, János mindig talált benne kivetnivalót. S ami egyre jobban elszomorította és megrémisztette: már nem csak ő volt támadásainak célpontja, hanem a három gyerek is. Velük is ordítozni kezdett, bármit tettek, semmi sem tetszett neki. Pedig jól tanultak, ügyesek voltak: a fiú sportolt, a lányok táncra és énekre jártak, s a viselkedésükben sem volt kivetnivaló. Az apjuk egyre gyakrabban kényszerítette őket arra, hogy elmenjenek neki cigarettáért és sörért, s ha a két nagyobbik meg mert szólalni, hogy inkább kenyeret meg ennivalót kellene venni azon a pénzen, ordítozott velük, és tört-zúzott, bútort, tányérokat, ami a keze ügyébe került. Azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

Eltörte a fia kezét

Aztán már a tettlegességtől sem riadt vissza, a gyermekek hanyatt-homlok menekültek előle. Volt, amikor nem tudtak elfutni, ilyenkor brutálisan megverte őket. Vérzett a testük, csupa kék foltok éktelenkedtek kezükön, lábukon. Egyik alkalommal a középső fiúcska füle beszakadt, keze eltörött. Az anya orvoshoz vitte, de szégyellt a rendőrséghez fordulni, és félt, hogy ezzel még jobban felbőszítené a férfit. Ő is besorakozott azok közé a nők közé, akik képtelenek a családon belüli brutalitást bűncselekményként érzékelni, másrészt joggal tartanak az agresszor bosszújától. Inkább letagadta a bántalmazást, még a szülei előtt is.

De a helyzet így is egyre elviselhetetlenebbé vált. Amikor a férfi berúgott, egyre durvább, erőszakosabb lett. Azzal fenyegetőzött, hogy nem engedi be őket a lakásba, mehetnek, amerre látnak. Máskor meg azt kiabálta, hogy mindegyiküket ledobálja a balkonról, vagy egyenként fogja agyoncsapni őket. Az, amit a feleségével művelt, ettől nem is volt messze: úgy megütötte, hogy elesett, aztán a hajánál fogva ráncigálta, belerúgott. Az asszony érezte, hogy cselekednie kell, mielőtt tragédiába fúl az egész.

Hívta a rendőrséget

Azok ki is jöttek, elvitték az apát, de hiába volt az orvosi látlelet, pár nap múlva hazaengedték. A férfi nem ijedt meg a rendőröktől, sőt, a helyzet tovább súlyosbodott.

Teréz szerencséjére egyik barátnőjének már volt hasonló tapasztalata, tudta, mi a teendő ilyen helyzetben, ő segített. Felhívta az egyik olyan intézményt, amely menedéket ad a családi erőszak áldozatainak. Miután Teréz beszámolt arról, min ment keresztül, segédkezet nyújtottak neki és a gyermekeknek. Rögtön beköltözhettek a krízisközpontba, s az ottani pszichológustól és szociális dolgozóktól hasznos tanácsokat kaptak, hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Segítettek az asszonynak megfogalmazni a rendőrségi feljelentést és beadni a válókeresetet, hogy végre megszabadulhassanak a zsarnok férjtől és apától, s elkezdhessenek normálisan, félelem nélkül élni.

Amíg a válóper időpontját kitűzték, a gyermekekkel a krízisközpontban maradt. Bár bírósághoz fordult, hogy az előzetes intézkedésben tiltsa meg, hogy férje beléphessen a közös lakásba, s kötelezze a család többi tagjától való távolmaradásra, amíg a rendelkezés nem lépett életbe, Teréz félt visszamenni otthonukba. A brutális családfőtől ott nem lettek volna biztonságban. Egy hét elteltével jött a bírósági végzés, de még akkor is várt egy ideig, s beigazolódott aggodalma. Alig költöztek vissza, János Teréz munkahelye előtt leselkedett. Előbb csak könyörgött, hogy gondolja meg a válást, és fogadkozott, hogy megjavul, többé nem iszik, dolgozni fog. A feleség ugyan nem dőlt be a szép szavaknak, de megsajnálta, s nem hívta a rendőröket, hogy a férfi a bírósági döntés ellenére a közelébe merészkedett. Csak amikor részegen beverte az ablakot, és ordítozott a ház előtt, fenyegette őket, vette a telefont. Jánost rendőrök vitték el.

Időközben megtörtént a válás, Teréz elcserélte a lakást, máshová költözött a gyerekekkel, hogy új életet kezdjen. Jánost felfüggesztett büntetésre ítélték, s ő maga vállalta, hogy elmegy alkoholelvonó kúrára. Talán még visszatalál a rendes kerékvágásba...

 

 

 

 

SorsokUrbán KláraKisiklott életek

Ajánló