Elindult az Úr, s megérkezett

Eredetileg arról a reprezentatív felmérésről készültem megosztani Önökkel az örömem, amelyet a Focus közvélemény-kutató ügynökség készített két szerkesztőség, a miénk és az Új Szó felkérésére, mert a vártnál is kecsegtetőbb eredmény született.

Azért is, mert eleve nem vártunk rosszat, hiszen jártunkban-keltünkben, levelezések útján, visszajelzésekből nagyjából ismerjük az olvasóinkat, pontosan tudtuk, hogy nem elvetemültek, nem szélsőségesek, nem tudatlanok. Éppen ellenkezőleg, a mi olvasóink becsületes, megfontolt, intelligens emberek. Csakhogy ebből a felmérésből arra is következtetni lehet, hogy a szlovákiai magyarok általában ilyenek. És ez jó hír. Nagyon jó! Alleluja. Egyszóval készültem e héten magyarázni e bizonyítványt, aztán Vrabec Mari olyan alaposan és remekül összefoglalta a témát rávilágítva egyes részleteire, hogy okafogyottá vált ebbéli szerepem, marad nekem az allelujázás.

Úgyhogy most van itt az ideje a múltkor elfojtott frenetikus élmény kiénekelésének. Emlékeznek, ugye? Presser–Falusi-koncerten jártam a nagyobb gyereknek köszönhetően Dunaszerdahelyen. Akkor meg más volt fontosabb itt e helyütt, tehát csak jeleztem a végén, ha nem bírom majd elviselni, megírom, vagy ha nem, majd Leonard. Hát, Kedveseim, azóta a kisebb gyereknek köszönhetően végigélveztem a pozsonyi Presser–Rúzsa-koncertet is, többszörösen megtapasztalva, hogy hozzon magával bárkit a Mester, nem lehet megunni. Ez az, amit nem lehet megunni. Maga a tejföl. Mondjuk, így logikus talán, hogy nem a savóval társul, hanem egyéb tejeknek fölével. Falusi Mariann hátborzongatóan zseniális produkciója közben pedig meg is világosodtam. Kora ifjúságomtól ugyanis voltak különböző kedvenceim, olyanok is, akik szépen lemorzsolódtak e kategóriából, s azt hittem, azért, mert én fejlődöm, vagy legalábbis alakul az ízlésem. Zalatnay Sarolta, Kovács Kati, Katona Klári, de egy rövid ideig még Komár László is, ha hiszik, ha nem. (Mondd, kis kócos, hol van a mamád?) S most, vénségemre, ott, a szerdahelyi kultúrházban összeállt a kép. Mind Presser-dalok, ami miatt én ezeket az előadókat szerettem. És akkor még az is eszembe jutott, hogy volt olyan idő is, amikor gyesen otthon egész nap bekapcsolva háttérben a tévé, annyira vártam a Malév-reklámot. Annak a szignálja is Pici. Azóta nemhogy reklám, Malév sincs, persze, a tévét nem emiatt nem érdemes bekapcsolni. De a szignál maradt. Most Falusi Mariannt szeretem nagyon, és Rúzsa Magdit is. Előadók jönnek, mennek, a dal marad. Örök érvényű. Száz szónak is egy a vége, én már megint itt állok a csúcson, kint, mint a márciusi fürge diák, hogy ős evoét kiáltsak a fénybe. Annak ellenére, hogy anyagilag is baromi drága volt ez az utóbbi koncert, mert a magas jegyárak mellé még kerékbilincset is kaptunk hosszasan lealkudott húsz euróért. De még a szemlátomást koncertezőkre vadászó őrzőink és védőink sem tudták elvenni a kedvem. És közben veregetem ám a vállam serényen, hú de rohadt tehetséges vagyok már megint, a pozsonyi rúzsáson ugyanis felhangzott a Ringasd el magad meg a Majd Leonard is, holott egyik sem volt eddig jellemzően a zeneszerző repertoárján. Próféta vagyok, szívem, súgtam oda azoknak, akikkel mentem, akik közül, majd ha kell, valaki csak kézen fog, és hazavezet. Dadogós próféta. Erről meg a jövő héten olvashatnak majd egy remek EP-fesztiválon készült beszélgetés kapcsán, és akkor megint összeér az ég a földdel, a zene a szöveggel, zseniális elme a zseniális elmével, szakmai, emberi jellem, a szakmai, emberi jellemmel, szerettem a szerettemmel. Leonardok és Estik, akik magának az Úrnak komponálnak.

Ki megérkezett.

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

VASÁRNAP pihenőnap, egyszerű kerek. / – „Ma kirándulok” – szólt a Jóisten, / de gyerünk, segítsetek. / – „Nem kell sál, nyakkendő se. / Elég egy kabát.” / S az angyali szolga csak tátog: / – „Na, de Uram, na, de nahát!” / S a többiek is csak mökögnek, de szólni nem mernek, / s elindult az Úr, s megérkezett.

Presser Gábor: Majd Leonard

 

 

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztőközvélemény-kutató

Ajánló