Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!

Ad: Szentkirályok találkozója

Egyik honfitársam szerint a Szent Király Szövetségbe tömörült települések közé jogtalanul soroltam be Szent László nevét viselő településeket, mivel ezeknek külön szövetségük van. Miután álláspontunkat egyeztettük, arra sarkalt, hogy nevét elhallgatván a Vasárnap 42. számában megjelent Szentkirályok találkozójáról írt beszámolóm mondanivalóját kiegészítsem.

Lehet, hogy a Szent Király Szövetség jellemzése közben kissé elragadtattam magam, de nem alaptalanul. Az alapító okirat 4. pontja ugyanis kijelenti: „Szövetség tagsága nyitott, a Közgyűlés más olyan Kárpát-medencében található település csatlakozását is elfogadja, amely elnevezésében hordozza Szent István vagy más szent magyar király nevét, és amely a Szövetség céljának megvalósítását előmozdítja, illetve azt nem korlátozza.” Márpedig királyaink közül I. Istvánon kívül eddig csupán I. Lászlót avatták szentté. Tehát a „más szent magyar király neve” csakis Szent László lehet.

A Csíkszentkirályi Hírmondó (2006. 8. 21.) szerint az 1914-ben kiadott A történelmi Magyarország atlasza és adattára című alkotás 62 olyan település nevét őrzi, mely Szent István nevét valamilyen formában viseli. Sajószentkirály települése határeset, mivel hagyománya mindkét magyar szentkirállyal összefügg. A Bács-Kiskun megyei Szentkirály neve pedig 1952 és 1987 között Lászlófalva volt.

1996 óta valóban létezik a Szentlászló Települések Baráti Szövetsége is, mely ezt megelőzően segélyakcióként indult a délszláv háborúban sokat szenvedett horvátországi Szentlászló (Laslovo) megsegítésére. A Kárpát-medencei Szentlászló Települések Találkozója nevű rendezvénynek már hagyománya van. Az egyesülés idei, már 22. találkozóját július 14. és 16. között rendezték meg a Zala megyei Búcsúszentlászlón. A háromnapos összejövetelen 13 Szentlászló nevű település küldöttsége vett részt. A Kárpát-medencében összesen 19, Szent László nevét viselő település ismert.

Krisztián József, Losonc

 

Meddig nyújtózkodjunk

Hát ameddig a takaró ér, jár szájról szájra a régi mondás, és bizony a mai világban is van jelentősége. Tudja és érzékeli magán sok szegény ember, mert akármilyen modern a környezetünk, a szegénység sok helyen felüti a fejét. Kezdve a munkanélküliséggel, folytatva az alacsony bérekkel, a sok kisnyugdíjasig nem is várható nagy javulás e téren. Jól tudjuk, hogy a szolgáltatások ugyancsak nagymértékben növekednek, ám a nyugdíjacskák csak pár euróval, és nem is minden évben.

Hogy csak egy példát említsek: elromlott a karórám, amit már több mint tizenöt éve használok, s ha emlékezetem nem csal, 13 euróért vettem. Mi tagadás, ennyi év alatt jól megszoktuk egymást, meg is voltam vele elégedve. Főleg, hogy elég nagy számok mutatták az idő múlását. Egyszer csak, mit ad Isten, megállt. Csak nem veszek egy újat, gondoltam, és elvittem egy órásmesterhez, hogy megjavítsa. Vállalkozott is rá serényen a jóember, de hogy ne kerülgesse a forró kását, mindjárt tájékoztatott is, hogy 20 euróba fog kerülni. Még a lélegzetem is elállt. Mit tegyek, viaskodtam magammal. Újat venni talán még nagyobb kiadás, meg nagyon meg is szoktam már. Üsse kő, gondoltam, és belementem az üzletbe. Két hét múlva értesítettek, hogy kész az óra, letettem érte a húsz eurót, és felcsatoltam a csuklómra. Erre két nap múltán megállt. Reklamáció keretében visszavették, hogy megnézik, nem kell-e még valami alkatrész bele, és figyelmeztettek, hogy az esetben még meg is kell toldani a húsz eurót. No de ebből már elég!

Elhatároztam magamban, hogy lecserélem én is a régi meleg paplanomat, és veszek helyette hosszabbat, legalább 250 cm-est, mert a régi alól már, akárhogyan is húzom össze magamat, kilógok. De hát ilyen idős korban minek már annyira nyújtózkodni, vélik a pénzügyi matadorok, akik nekünk szigorúan megszabják, mennyiből kell megélni, illetve eltengődni. A nyújtózkodást majd ők elvégzik helyettünk is. Ők ahhoz ugyanis mindenkinél jobban értenek.

Tóth Éva, Kassa

 

Vásárfia és egyebek

Párkány – Simon-Júda. Most sem maradhatott el, mint ahogy az a rengeteg embertömeg sem. Hogy vásároltak-e mindannyian, azt kétlem. A szombati napon én is ott voltam, és megtapasztaltam, hogy voltak bizony, akik hirtelen csaptak le a naiv bámészkodókra, és megpróbálták átverni őket. Majdnem így jártam én is. Már hazafelé vettem az irányt, közben persze meglátogattam a Vasárnap-sátort is, amikor elém toppant egy rátarti ifjú nőszemély a következő szöveggel: „Fiatalember – (mármint én!) –, adok magának valamit.” Azzal a kezembe nyomott egy csomag befóliázott zoknit a nagy bevásárlótáskájából. „Ezt csak úgy adom, ajándék, de várjon csak, adok még egy csomaggal, csak úgy, ingyen. Érti!” Persze, hogy értem, hisz nem vagyok süket. Megdöbbenve köszöntem, majd indultam volna tovább, ő meg rohan utánam, s tolakodik, mint a légy, hogy várjak, mert ad még valami vásárfiát, mire elővett egy vadonatújnak látszó aranyozott karórát. Én kételkedve szabadkoztam, kösz, de nem kérem, a jóból is megárt a sok, de ő csak nyomkodta a kezembe. Közben megfigyeltem ám azt is, hogy nem mind arany, ami fénylik. Aztán előjött azzal, hogy siet a vasútállomásra, mert Kolozsvárra utazik a kisfiával, és most jól jönne, ha adnék neki egy kevés pénzt a vonatjegyre. Rögtön átláttam rajta, és az egész cuccot a markába nyomtam, s otthagytam a következő szavakkal: „Én meg üdvözlöm a kolozsvári bírót.” „Az meg ki?” – kérdezte. No, nem baj, majd útközben eszedbe jut, ha jut. Míg a buszmegállóhoz értem, még háromszor megállított, és nem vette észre, hogy velem már találkozott. De hány embernél próbálkozhatott még így? A buszmegálló környékén meg ott voltak a társai (három-négy), hasonló, egy követ fúvó alakok, s úgy tűnt, mintha a Balaton közepén keresnének vizet. Vagyis az emberek többsége azonnal elküldte őket. Ez egy új oldala a simon-júdai vásárlásnak. Hát így vittem haza a nagy semmit, viszont jó kávé mellett kellemesen eltöltöttem egy fél órát a Vasárnap főszerkesztőjével, aki megtisztelt azzal, hogy elfogadta a meghívást, és jót beszélgettünk a világ dolgairól.

Ondró Ernő, Kéménd

 

Házalók

Igen, még mindig vannak. Nem fogynak ki ötletekből, mesékből. Mások elővigyázatosságára írom le az én találkozásomat velük.

Mindig mondogatom asszonytársaimnak, ha egyedül vannak otthon, zárni az ajtókat, senki idegennek nem kinyitni! Ennek ellenére én kinyitottam. Csöngettek. Kimentem (falun lakom), hogy megnézzem, ki az. Az utcaajtó zárva volt, de én kinyitottam előtte, pedig már megállapítottam: a csengőt nyomó személy idegen.

Fiatalasszony volt, magyarul beszélt, s amikor kiléptem az utcaajtón, majdcsak rám nem borult, két oldalról puszit nyomott az arcomra. A meglepetéstől szólni sem tudtam, de nem így ő. Dicsérő szavai csak úgy özönlöttek: milyen jól nézek ki, milyen szépen beszélek magyarul (holott csak köszöntem), milyen szép a házunk, stb. Látva kérdő tekintetemet, elkezdte meséjét.

Kabátokat varrnak Budapesten, és libatollat vásárolnak fel bélésnek. Nekünk van, mondom naivan, de most nincs időm odaadni. Ez nemigen tetszett neki, szerintem ő minél előbb a házba akart bejutni társával, aki az autóban ült, és egész idő alatt járatta a motort. Megbeszéltük, két hét múlva visszajön. Én már tűkön ültem, mert az ebédet előre kellett elkészítenem. El is köszöntem, mialatt ő egy bőröndszerű csomagot vett ki az autóból, mondván: jó minőségű és nagyon olcsó paplant ajánl nekem (a toll csak mese volt). Én ezalatt győztem az ajtót rázárni, zsebre tenni a kulcsot, távozni tőlük minél előbb, s közben hangsúlyozni: nincs szükségem paplanra!

Szidtam magam tettem miatt, mert ki tudja, hogyan is végződhetett volna látogatásuk. Sokféle esetet hallani, amint meglopják az otthon egyedül tartózkodó idős embereket. Feltettem magamban a kérdéseket: miért mentem ki, miért nyitottam ajtót, miért nem telefonáltam a községházára, és még sok miértet.

Megbabonáznak, vagy hisszük, hogy mindenki becsületes? Nem tudom, de azóta óvatosabb vagyok.

Szabó Zoltánné, Vámosladány

 

Osztálytalálkozó 45 év után

Igen, mi 1972-ben fejeztük be az alapiskolát Lakszakállason. Négy faluból verbuválódott az 57 végzős diák a és b osztálya. Gyakran gondoltam, jó volna találkozni mindenkivel. Sajnos hat társunk az égi mezőkről figyel bennünket, csakúgy, mint az egyik osztályfőnök, Nagy Etelka. Sírjukon elhelyeztük a megemlékezés virágait.

Amint látszik is tehát, a gondolatot tett követte. Elkezdtem a szervezést. Ez idő alatt volt fent is, lent is. Nagyon sok segítséget kaptam az osztálytársaktól, amit ezúton is szívből köszönök. Így szeptember 30-án, egy napsugaras őszi nap délutánján összejöttünk a volt iskolánkban Tábor Magdolna, a másik osztályfőnök vezetésével, aki nagy szeretettel fogadta el meghívásunkat. Míg gyülekeztünk, sokszor elhangzott a „jaj, alig ismerlek meg” és ehhez hasonlók. A legfontosabb az öröm, a jókedv viszont ragyogott valamennyiünk arcán. Állítom, ez mindennél többet jelentett ott és akkor nekem. Pár szóval üdvözöltem a jelenlevőket. Megkezdődött a rendhagyó óra, amit egyperces néma felállással indítottunk elhunyt osztályfőnökünk és társaink emlékére. Először a 86. évében járó tanító nénink szólt hozzánk, aki még ma is nagyon aktív, utána mi, egykori diákok mondtuk el röviden, hogy alakult az életünk. Külsőre változtunk, az óra alatti susmogás viszont azt jelezte, semmi egyéb nem lett más az idők folyamán. Tudunk mi még hatvanévesen is gondtalan diákok lenni. Volt közöttünk sok, unokájára büszke nagymama és nagypapa, akinek pedig még nincs, az várakozással tekint elé. Sok minden elhangzott, különbözőképpen alakultak a sorsok, de a találkozás öröme felülmúlt mindent. Osztályképet is csináltattunk. Harminchatan jöttünk össze, volt, aki valamilyen problémája miatt nem tudott jönni, olyan is volt, aki szóra sem méltatott. A hiányzók legtöbbje általam küldte szívélyes üdvözletét. Vacsorával folytatódott az esténk a helyi Donna bárban. Itt az egyik társunk üdvözlőkártyája volt a meglepetés a teríték részeként mindnyájunk számára. Apró, de jóleső figyelmesség volt. A vacsora fénypontja az osztálykönyv formájú torta a résztvevők nevével. Vidám, éjszakába nyúló estét töltöttünk el sok nevetéssel, felhőtlen beszélgetéssel. Pár diákcsíny is előkerült. Az önfeledt kacaj, zsivaj tükrözte évekkel korábbi mivoltunkat. Minden bajról megfeledkeztünk pár órára. Elhatároztuk, sűrűbben fogunk találkozni, hogy kapjanak lehetőséget azok is, akik most nem tudtak eljönni. Újra köszönöm a nekem nyújtott segítséget, és mindenkinek, hogy eljött, hiszen ezzel a gesztussal siker koronázta társaim és jómagam igyekezetét. Valamennyiünk nevében:

Bartalos Ilona, Lakszakállas

 

Egy gyertyával több

Halottak napján imádságainkkal és a temetőlátogatással fejezzük ki tiszteletünket az elhunyt szeretteink iránt. Virágokat helyezünk a sírjukra, és gyertyát gyújtunk a tiszteletükre. Én is ezt tettem, de most, ebben az évben egy gyertyával többet gyújtottam, így emlékezve, tisztelegve falunk, Nagydaróc halottjára: Květa Fialovára, aki 1929-ben a közeli Ipeľka pusztán született. Máig is nagyon sokan emlékeznek rá, hisz közel hét évtizedet töltött a színpadon, és hosszú pályafutása során több mint 120 filmben is szerepelt. Emlékét megőrizve gondolunk rá, hiányozni fog!

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

 

 

 

 

KopertaAd: Szentkirályok találkozójaMeddig nyújtózkodjunkVásárfia és egyebekHázalókOsztálytalálkozó 45 év utánEgy gyertyával több

Ajánló