Uma reggelije

„Csak három kérdés.” Ezt az üzenetet kapom szombat délben, a Karlovy Vary-i fesztivál sajtótitkárától a délután háromra ígért Uma Thurman-interjú előtt. Kettőkor újabb üzenet jön. „A színésznő nem óhajt interjúzni senkivel.” Vagyis felejtsem el. Négykor fordul a kocka. Mégis lehet valami.

De csak holnap. Délelőtt tizenegykor. Vigaszdíj? – kérdezem. – Esetleg plusz egy kérdés? „Kizárva.”

 

Kívánhatnék tömörebb választ? Így legalább tovább töprenghetek, mi legyen az a bizonyos három kérdés. Mit tartok lényegesnek én, és mire hajlandó válaszolni ő? Nyugtatom magam, hogy így is jó. Hergelem magam, hogy igazából nem is fontos nekem. Találgatok, mi lenne, ha az utolsó pillanatban, ott a helyszínen, a szeme láttára gondolnám meg magam? Hogy köszönöm, én inkább mégsem.

Ki ez a nő voltaképpen? Mi érdekel olyan nagyon benne? Melyik filmjét nézném újra? Vonz egyáltalán? Ha igen, mivel? A szépségével? Okos nyilatkozataival? Életvitelével? Izgalmasabb, mint X vagy Z? Nem, nem, nem! Hát, akkor? Mi ez a szörnyű vadászösztön bennem? Csak azért „elejteni”, mert lőtávolságon belül van? Nem gyűjtök trófeákat. Nem szeretem a hajtóvadászatot. A magaslest sem nekem találták ki. Várni, készenlétben lenni, a végén netán a saját (kérdés)csapdáimba esni?

Vasárnap, délelőtt fél tizenegy. Uma Thurmanre várok a Pupp Szállóban. Előttem két cseh kolléganő. Ha majd szólítják az elsőt, onnantól számítva meglódul az idő. De addig...? Szótlanul nézzük egymást. Mindenki a maga kérdéseivel van elfoglalva. Jegyzetek közt lapozgatunk. Fészkelődünk. Bámulunk jobbra-balra.

Végül is annyi mindent tudok már róla, fut át az agyamon. Jöjjön, akinek jönnie kell, csak már legyek túl rajta. Így vagy úgy, itt most mégis minden az ő akarata szerint történik. Sajtótájékoztatót nem tartott. Eleve úgy érkezett a fesztiválra, hogy elzárkózott az újságírókkal való találkozástól. Helen Mirren nem így gondolkozott. Elég nagy színésznő. Isabelle Huppert-nek meg sem fordult a fejében, hogy ezt tegye. De még a szeszélyes Ornella Muti sem szabott feltételeket, miután elfogadta a fesztivál meghívását. Hollywood férfisztárjairól nem is beszélve. Robert Redfordot, Richard Gere-t, Antonio Banderast, John Travoltát kenyérre lehetett kenni.

Uma Thurman szilárd, mint a japánok kardja.

„Nem!” – kötötte ki a meghívólevélre küldött válaszában.

Fotózni sem nagyon engedte magát, csak a vörös szőnyegen, az életművéért (?) kapott Kristályglóbusszal a kezében, és este tizenegykor (a sötétben!), a Kill Bill szabadtéri vetítése előtt. Ezt is kikötötte magának abban a bizonyos levélben. Pontról pontra. És nem tett engedményt még a fesztivál hivatalos fotósának sem. Nincs is róla szép emléke Zuzana Mináčovának. „Sharon Stone sem volt könnyű eset – vélekedik az európai hírű fotográfus –, de a fotózást követően szó szerint táncra perdült velem. Ez a Thurman nem az én emberem! Köszönöm, nem kérem!”

Pedig ő is remekül táncol. Mia Wallace szerepében a Ponyvaregényben akkora számot nyomott Travolta partnereként, hogy annak filmtörténeti jelentősége lett.

Ez jár a fejemben, miközben rá várok. És diktál az agyam folyamatosan. Újraveszi mindazt, amit tegnap beletömtem. Frissít rendesen.

Először is a szülők. Nena és Robert. Woodstockban élnek, ötven esztendeje házasok, a hatvanas évek hippimozgalmának elszánt hívei voltak. Apai ágon angol, skót, ír, német felmenők, anyai részről németek és svédek. Ezért lett ő szőke, kék szemű, 183 centi magas?

Professzor a papa, tibetológus a New York-i Columbia Egyetemen, ő volt az első amerikai tibeti szerzetes, ő alapította Manhattanben a mára híressé vált Tibet House művelődési központot. Gyerekeit, három fiát és lányát, Umát buddhista tanok alapján nevelte-tanította. Umának adott egy másik keresztnevet is. Karuma. Előbbi magyarul annyit jelent: középút. Az indiai mitológiában a fény és a szépség istennőjét hívják így. Karuma: együttérzés. Mindez együtt akár egy földönkívüli lényre is utalhatna, ám a hölgy, legyen bármekkora hollywoodi sztár, nem az. Még csak hasonló szerepet sem játszott.

Édesanyja egy szépséges svéd színésznő lánya, egy stockholmi divatfotós felfedezettje, aki előtt egykor Salvador Dali is meghajolt. Robert Thurman a második férje, de neki is ez a második házassága. Az ő édesanyja viszont színésznő volt, tehát Uma Thurman az ő hivatását viszi tovább. Gyerekként, apja szellemi-lelki elkötelezettségéből eredően nem kevés időt töltött Indiában, és Tibetben is megfordult párszor, a dalai láma vissza-visszatérő vendége a családnak. Uma kislányként szégyellős volt és zárkózott. Testvéreivel együtt részt vehetett a felnőttek társalgásában, hiszen szülei és a buddhizmus tanítása szerint a gyerekek teljes értékű lények, és joguk van az önálló életre.

Nem is tiltakoztak a szülők, amikor lányuk mindössze tizenöt évesen bejelentette: New Yorkba megy, beleszagolni az ottani életbe. Magasságával és karcsúságával gyorsan felhívta magára a figyelmet, a legjobb modellügynökségek hívták soraikba, s bár sokan és sokat fotózták, több rangos amerikai magazinban jelentek meg a képei, és keresett is szépen ebből eredően, tudta jól, hogy az ő útja másfele vezet, nem erre született. Színészi pályára vágyott, hiszen az iskolai színjátszó körben mindig ő vitte a prímet.

Közben kiszól a sajtós a Pupp bordó színű szalonjából, hogy mehet az első kolléganő, felteheti három kérdését. Biztatásként annyit kap: „Aztán legyen lényegre törő, ne vesztegesse az időt!” A színésznőt másik ajtón terelték a szalonba. Fél pillanatra ő is feltűnik. Úgy ül az asztalnál, mint egy halálos ítéletet hozó bírónő.

Megint elmegy a kedvem az egésztől, de maradok. Odafagyva a fotelbe.

Snittszerűen futnak a fejemben a képek. „A bírónő” arcát látom a Lancome termékein. Később dereng valami a Louis Vuitton-kollekcióból is. Filmcímek cikáznak az agyamban. Veszedelmes viszonyok, Veszett kutya és Glória, Münchausen báró kalandjai, Batman és Robin, A nyomorultak, Vatel, majd a nagy berobbanás Tarantinóval. Kill Bill 1, 2. Hét perc Lars von Triernél A nimfomániásban. Robert De Niróval forgat, Liam Neesonnal, Gérard Depardieu-vel. Meryl Streeppel az Első a szerelemben. A csúcsra Tarantino vitte fel, ez kétségtelen. Színészi képességei mellett kaszkadőröket megszégyenítő fizikai rátermettségével is lenyűgözte rendezőjét. A tíz körmével ásott, tört, zúzott, gyilkolt a Kill Bill első részében, kilencvenöt halottat hagyott maga után. Japán nyelvleckéket vett, kung-fuzott, mindent megtett, hogy a lehető legjobban teljesítsen. Nő ilyen véres krónikában nála többet egy filmben sem nyújtott.

Tarantinótól azóta sem szakadt el, pedig erre ment rá a második házassága. Ethan Hawk, akivel a Gattaca forgatásán esett nagy szerelembe, de csak jóval később, akarom is, nem is állapotban történt meg a házasságkötés, hat év után vált el tőle – merő féltékenységből. Tarantino ugyanis a legváratlanabb pillanatokban tűnik fel Uma Thurman életében, és minden apró jel arra utal, még ma sem közömbösek egymás számára. És ebből lett elege Ethan Hawknak, akihez két gyerek fűzi a színésznőt. De az első férje sem volt akárki. Gary Oldman, az ugyancsak zseniális angol színész, akivel csak két évet töltött együtt.

Most jön a váltás, mehet a másik cseh kolléganő. Megy is nagy reményekkel, hogy ő majd ráhúz pár percet, óvatosan becserkészi a színésznőt, mert neki olyan kérdései vannak, hogy azokat nem hagyhatja válasz nélkül. Halkan kérdezem a távozót, hogy na, milyen volt, kedves, készséges? Válasz helyett keserű grimaszt és egyértelmű kézlegyintést kapok. Értem, amit értenem kell. Most már úgyis mindegy. Perceken belül én vagyok soron.

Egyébként van harmadik gyereke is, egy pénzügyi szakembertől. Arpad Busson a neve, közös kislányuknak Luna (Hold), s a jelek szerint nem is nagyon jártak a napos oldalon vele. Ádáz harcot folytattak az elhelyezéséért, kegyetlen hercehurca volt a tárgyalássorozat, ezt mind megírta a bulvársajtó. A gyerek végül is az anyjánál maradt, az elvadult szülői kedélyek elcsitultak.

Öt évvel ezelőtt Budapesten forgatott Uma Thurman. Szerelemre éhes szépasszonyt játszott Maupassant történetében, a Bel Amiban. Robert Pattinson, a vértelen vámpírfiú volt a címszereplő, de csak a kamera előtt keveredett Uma hálójába.

„A fizikai fájdalmon gyorsabban túlteszi magát az ember, mint a lelkieken – nyilatkozta nemrég. – A harcművészetek filozófiájának köszönhetően ügyesen talpra állok minden baj után, de egy válás, egy szakítás engem is padlóra tesz.”

Íme, egy érző szív vallomása!

És mehetek! Dühösen tépi fel az ajtót a másik kolléganő. Három perc után be is fejez(het)te. Mint később megtudom: minden kérdésére, mind az ötre (!) pár szavas választ kapott. Rövidet és tömöret. Nem maradt más választása, mint megköszönni és elköszönni.

Tíz percnél én sem töltöttem több időt Uma Thurman társaságában. De ennyi elég is volt belőle. Hideg, kimért, távolságtartó nő benyomását keltette. Szürke zakó, fehér blúz, farmernadrág. Ezt még befelé menet jól megnéztem. Első kérdésemben három nevet raktam egymás mellé. Woody Allen, Lars von Trier és Tarantino nevét. Hogy mivel gazdagították színészi kincstárát? Mintha imponált volna neki a kérdés, de az is lehet, hogy csak hunyorított.

„Woody Allenről sokaktól hallottam, hogy, hogy pokoli nehéz vele a munka. Én az ellenkezőjét tapasztaltam. Halálosan egyszerű. Vázolja, mit akar, beállítja a jelenetet, felveszi, és már megyünk is tovább. Mindennap nyolckor kezdtünk, és délután egykor már készen is voltunk. Nem vacakolt velünk. Lars von Trier egy igazi vad. De nemes vad. Imádom őt. Pontos instrukciókat ad a színészeinek. Nekem is csak annyit mondott: itt majd egy állati üvöltést szeretnék hallani! Ha állatit, hát állati lesz, gondoltam. De vagy ötvenszer megismételtette velem. A végére már alig maradt hangom. Elégedett volt velem, az a fontos. Tarantino a szívem csücske. Nélküle nem ott lennék a pályán, ahol vagyok. Most közösen dolgozunk egy forgatókönyvön, ő is írja, én is írom. Többet nem árulok el.”

Mire a legbüszkébb a Kill Bill kapcsán? – teszem fel a második kérdést. – Arra, hogy…

A szavamba vág.

„Még ma is rengeteg levelet kapok a nőktől, a világ különböző pontjairól. Köszönik, hogy mennyi erőt adtam nekik ahhoz, hogy meg tudják védeni magukat. Hogy már nem kell segítségért könyörögni nekik, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Ez jó érzéssel tölt el.”

Őriz valami kézzel foghatót a filmből?

„A forgatókönyvet Tarantino bejegyzéseivel. Minden szava aranyat ér. Ja, és a kardomat! Hazavittem. Jól jön majd, ha netán rám törik az ajtót.”

Magamtól állok fel a válasz után. Ez meglepi őt.

„Kérdezhetek valamit? – néz rám szúrós szemmel. Elakad a szavam, csak bámulok magam elé.

„Milyennek látott? De őszintén!”

Milyennek lássam? – fordítom vissza a kérdést. – Kimért volt, mást nem mondhatok.”

„Azt hiszi, szöget reggeliztem?”

Imponál a megfogalmazás. Nevetnem kell. Ő is nevet. A kézét nyújtja.

Ennyi volt. Egy perccel, egy mondattal sem több. De a kacagása megmaradt bennem.

 

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóUma Thurman

Ajánló