A játékos zseni

Nincs még egy ilyen „észrevétlen” világsztárja Ausztráliának, mint ő. Gondoljunk csak Mel Gibsonra vagy Hugh Jackmanre! Egyikük sem tudna beleolvadni az utca népébe. Geoffrey Rush arca viszont olyannyira hétköznapi, hogy sokszor felismerhetetlen. Nincs rajta semmi különös. Nem is akarja, hogy legyen.

De ha kamera elé áll, mágnesként vonzza a tekinteteket. Oscar-díjas színész. Negyvennégy éves volt, amikor a Ragyogásban nyújtott fényes alakításával elnyerte az Amerikai Filmakadémia elismerését. Addig csak hazájában tudták, ki ő.

 

Most ismét az ő tehetségét méltatja a filmes világsajtó. Ron Hooward és Brian Graser, a világhírű alkotópáros Géniusz című televíziós opusában, amely a National Geographic első teljesen dramatizált sorozata – ami annyit jelent, hogy kizárólag színészekkel, dokumentumbetétek nélkül meséli el Einstein eseménygazdag szakmai és viharokkal teli magánéletét –, a 20. század egyik legragyogóbb elméjét, minden idők egyik legjelesebb tudósát alakítja. A sorozat Walter Isaacson Einsten: Egy zseni élete és világa című könyvén alapul. Geoffrey Rush a már érett, világhírű tudóst játssza, s ahogy azt Prágában, a forgatások egyik helyszínén hangsúlyozta, pályája kiemelkedő szerepének tartja az 1921-ben Nobel-díjjal jutalmazott német tudóst, a relativitáselmélet kifejlesztőjét, aki nagy mértékben hozzájárult a kvantumtechnika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. Mivel Bern és Zürich után a prágai Károly Egyetemen is professzori állást vállalt, a száztornyú városban töltött másfél éve megkívánta, hogy a sorozat külső felvételeinek egy részét Bohemia szívében forgassák. S ahogy annak idején Mozart, 1911-ben és 1912-ben Einstein is elmondhatta: „A prágaiak szeretnek engem.” S akit szeretnek, az viszontszeret. Ezt tette Einstein is. Csak közben hangot adott félelmének: „Ez a világ veszélyes. Nem azok miatt, akik elkövetik a rosszat, hanem azok miatt, akik ezt tűrik.” S ez Geoffrey Rush szájából is elhangzik a filmben, aki a Géniusz bemutatója alkalmából most újra Prágába repült.

 

Berta Fantová Óvárosi téri szalonja, ahol Einsten Max Broddal és Franz Kafkával is találkozott, ma már nem létezik, de a Louvre kávéház, ahová ugyancsak szívesen járt a tudós, igen. Pusztán nosztalgiából visszamegy a forgatás helyszínére?

Nem vagyok nosztalgikus alkat, a múltat gyorsan le tudom zárni, de a Louvre-ot nem fogom kihagyni. Szeretem azt a részét Prágának. A Vencel tér alsó traktusától egyébként is szívesen elsétálok a Moldváig. Csak azt ne kérdezze, hogy hegedülni is fogok-e, mint Einstein Berta Fantová szalonjában, mert nem fogok. A zongorához szorosabb kapcsolat fűz. De tudja, hová szeretnék még eljutni Prágában? A viaszfigurák múzeumába. Ezzel tartozom magamnak. Hiába igyekeztem ugyanis megérteni Einstein képleteit, úgy ültem fölöttük, mint egy viaszbábu.

 

Könnyebb volt eljátszani a Ragyogás zseniális zongoristáját, David Helfgottot, mint Einsteint?

Mindig az embert kell megmutatni. Nem a zsenit, az embert! Azt, ami a lelkében zajlik. Einsteinnel kapcsolatban sem arról fognak beszélni a nézők, hogy micsoda kapacitás volt, hanem hogy mennyi fájdalmat, kínt és gyötrelmet kellett megélnie. A zsenije evidens. Rá is érvényes, amit Schopenhauer mondott Shakespeare-ről és Marie Curie-Skłodowskáról. „A tehetséges ember eléri a célt, amelyet senki nem tud elérni. A géniusz eléri a célt, amelyet senki más nem lát.” Briliáns megállapítás. De hogy válaszoljak a kérdésére: a szerepre való felkészülés során rengeteget olvastam Einsteinről. Gyorsan felismertem: nagyon keveset tudunk róla. A fotói közül is elsőként az jelenik meg előttünk, amelyen kiölti a nyelvét. És a torzonborz haja! Én megtudtam róla azt is, hogy szívesen hordta a felesége cipőit, vagy nem egyszer azzal keltett döbbenetet, hogy zakóban és pizsamanadrágban állított be valamilyen szakmai összejövetelre. A konzervatív életmódot meghagyta másoknak. Sok mindenből nem csinált ügyet. A küllemével sem igazán törődött. Becsületes ember volt, nagyon bonyolult jellem. A feleségétől eltávolodott, a gyerekeitől elidegenedett. A zsenialitásából eredően olykor a hétköznapi dolgok is távol estek tőle. Ha például a világpolitikáról faggatták, úgy tűnt, az elé tett mikrofonok sokkal jobban érdekelték, mint az ilyen komoly kérdések. Nem volt magának való, morózus ember, inkább egy komikus bőrébe bújt, víg kedélyű tudós.

 

Talált valami hasonlót kettőjük jelleme között?

Nem tartozom azok közé a színészek közé, akik úgy bújnak a figura bőrébe, hogy előbb megkeresik bennük azokat a tulajdonságokat, amelyeket önmagukról is elmondhatnak. Nincs bennem gyilkolási vágy, de egy pszichopata gyilkost szívesen eljátszanék. Einsteinnel talán csak annyi »rokonít«, hogy én is rajongok a klasszikusokért.

 

Kevés pályatársa mondhatja el magáról azt, amit ön. Negyvennégy éves koráig Ausztrália legjelesebb színpadi színészei és rendezői közé tartozott, 1996-ban azonban hatalmas fordulatot vett a pályája. A Ragyogással egy csapásra világhírű filmszínész lett, s azóta nemcsak otthon, hanem Hollywoodban is folyamatosan forgat.

Erre most mondhatnám azt is, hogy késve értem célba, de nem mondom, mert nem így érzem. Egyszerűen így alakult a pályám. Negyvennégy éves múltam, amikor megkaptam David Helfgott szerepét, és az Oscar-díj előtt az Aranyglóbuszt is átvehettem. Ezt megelőzően valóban csak a színház körül forgott az életem. Már Queenslandben, az egyetemen is sokat játszottam. Aztán, hogy fejlődjek, egy időre Párizsba költöztem, ahol a pantomim legnagyobb mestereitől tanultam. Visszatérve Ausztráliába, egykori kollégiumi társammal, Mel Gibsonnal eljátszottuk a Godot-ra várva című abszurdot, aztán megrendeztem a Lear királyt, és megbirkóztam Popriscsinnel az Egy őrült naplójában.

 

Beckett, Shakespeare, Gogol… került valami könnyedebb is a repertoárra?

Oscar Wilde elég víg? Jane Menelaust, a feleségemet is neki köszönhetem. Fél évig együtt játszottuk az egyik darabjában. Mézeshetek helyett országos turnén vettünk részt. Lassan harminc éve, hogy együtt vagyunk.

 

Ezen a pályán ritkaságnak számít, hogy egy házaspár ennyi ideig kitart egymás mellett.

Sem a házasságkötést, sem a családalapítást nem siettük el. Én harminchét éves voltam, Jane huszonkilenc, amikor egybekeltünk. A lányunk 1992-ben, a fiunk három évvel később született.

 

Igaz, hogy Cate Blanchett öntől kapta első jelentős színpadi szerepét?

Előbb Oleanát, aztán Opheliát. Cate már akkor is csodálatos színésznő volt. Büszke vagyok rá, hogy az elsők között dolgozhattam vele. Nagy formátumú színésznő. Az Elizabeth: Az aranykor című filmben Sir Francis Walsinghamet játszottam mellette.

 

Ezzel nyerte el az angol filmkritikusok díját, a BAFTÁ-t. Előtte Spielberggel forgatott a Münchenben, bekerült A Karib-tenger kalózaiba, a Szerelmes Shakespeare-be, majd jött A király beszéde, a Sade márki játékai, Salma Hayektől Trockij szerepét kapta a Fridában.

Sokszor úgy érzem, mindent a Ragyogásnak köszönhetek. Ha az nincs, talán meg sem ismer a világ. Olykor ennyin múlik. Egyetlen filmszerepen.

 

S ha most megkérdezném egykori fizikatanárát, mit szól ahhoz, hogy Geoffrey Rush Einsten bőrébe bújt, mit gondol, mit válaszolna?

Hosszasan kacagna. Szinte látom magam előtt. Kölyökkoromban minden vágyam az volt, hogy űrhajós legyek. Tízévesen a Naprendszerről szóló könyveket bújtam, világűrbeli sétákról álmodoztam. Később a csillagászat kezdett el érdekelni. Aztán a tanáraim figyelmeztettek, hogy ha ezen a pályán szándékozom elindulni, előbb speciális vizsgákat kell tennem matematikából és fizikából. Megpróbáltam. Őrületesen leégtem. De annyira, hogy napokra ki sem tettem a lábam otthonról. A tudományos cikkek természetesen ma is érdekelnek. Esténként, ha szép az idő, megszállottan kémlelem a sötét égboltot. Élvezettel olvasok mindent, amit mostanában a Marsról írnak, de azt hiszem, végül is jól döntöttem, amikor a színészetet választottam. De voltak már olyan pillanataim is, amikor úgy éreztem, elértem a csillagos eget. Persze csak örömömben.

 

Mi jöjjön akkor most Einstein után, milyen szerep?

Választhatok? Legyen, mondjuk… Kopernikusz! Ott egyszerre élvezhetném a játékot és azt, hogy a csillagokat vizsgálgathatom. Vagy sokat akarok?

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóGeoffrey Rush

Ajánló