Mindent ezerrel

Nincs nála finomabb ízlésű, magára többet adó, jobban figyelő tagja a Pál utcai fiúk csapatának. Dr. Richter Ernő köz- és váltóügyvéd fia ő, aki okmánybélyegeket lop az egyletnek. A gittegyletnek. Az apjától. Később visszalopja a bélyegeket, csak az apja rajtakapja, és a nyaka közé sóz egyet.

Szkárossy Zsuzsa

De az is ő, aki gyáva árulónak nevezi Nemecseket, és indítványozza, hogy ezt jegyzőkönyvbe vegye az egylet. Csiby Gergely leírhatatlan külső és belső eleganciával játssza Richtert a Vígszínház óriási sikerrel futó előadásában, miközben úgy énekel, úgy táncol, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

 

Mekkora változást hozott az életébe ez a szívvel-lélekkel, költészettel teli előadás, amely a magyar irodalom egyik legszebb alkotása alapján Marton László rendezésében készült Dés László zenéjével és Horváth Csaba koreográfiájával?

Sok mindent köszönhetek ennek az előadásnak. Azt is, hogy bár báb tanszakon végeztem a színművészeti egyetemen, Eszenyi Enikő színészként szerződtetett a Vígszínház társulatába. Előtte egyetemi éveim legnehezebb időszakát éltem. Egyetlen pozitív dolog történt velem akkoriban: sikerült megszerveznem, hogy két hónapig New Yorkban tanulhassak. Harmadév végén vizsgáink maradtak el az Ódry Színpadon, s mivel ki lettünk éheztetve, rengeteg energia, kreativitás, játékkedv halmozódott fel bennünk, és én is alig vártam, hogy teljes mértékben kiadhassam végre magamból. Pluszként pedig hozzátehetem azt is, amit mindenféle kurzusokon tanultam. Nagyon jó volt azt érezni, hogy nem veszek el ebben a fiatal gárdában, amelyik A Pál utcai fiúkban összeállt. A többieknek ugyanis, akik egy-két évvel előttem végeztek, vagy évfolyamtársaim voltak az egyetemen, kétszer annyi prózai vizsgájuk volt, és beszédóráik is más szerkezetűek voltak, mint a mieink. Igen, volt bennem félsz, hogy nekem ez hogyan fog menni. Zavar, szégyellőség, kisebbségi érzés volt bennem az első próbákon, de ahogy egyre inkább mentünk bele az egészbe, fel is oldódott bennem. Onnantól kezdve nagyon jól éreztem magam.

 

Fejlett mozgáskultúrájával, tánctudásával gondolom, már a válogatás során felhívta magára a figyelmet.

Már a harmadik év végén jeleztem Horváth Csaba koreográfusnak, hogy nagyon szeretnék dolgozni vele, talán van érzékem a fizikai színházhoz, amelynek ő kimagasló egyénisége. Mivel a Vígszínház színészválogatás helyett táncoscastingot írt ki A Pál utcai fiúkhoz, azt hittem, már megvan a szereposztás. Nagyon alulról közelítettem meg a kérdést, elég kevés önbizalommal. Az első forduló után már csak harmincan maradtunk bent, a következőben pedig különböző ritmusjátékokat kellett visszatapsolni. Ott is megfeleltem. Már csak tizenöten voltunk. A nyitányt kellett megtanulni a darabból. De akkor már úgy megérintett a hangulat, hogy otthon azon gondolkodtam, hogy mégiscsak színész vagyok, nem szeretnék néma Pál utcai vagy néma vörösinges lenni. Báb szakosként nyilván máshonnan indítom a dolgokat, mint a többiek, de akkor is! Aztán hívtak a titkárságról, hogy Marton tanár úr külön meghallgat még pár fiatalt, menjek én is. Meg kellett tanulni az Einstand dalt, majd öten leültünk a tanár úrral szemben, mert azt mondta, szeretné meghallgatni a gittegyletjelenetet különböző szereposztásban. Ő játszotta Rácz tanár urat. Másfél hétre rá hívtak, hogy Richter leszek az előadásban.

 

Nyilván sejtette, hogy megfelelt.

Ellenkezőleg. Úgy éreztem, nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ilyen vagyok mindig. Maximalista. A Vígszínházzal meg valahogy úgy voltam, hogy mivel a közelében lakom, erős a kötődésem hozzá, hiszen itt láttam az első előadásokat. A szerep arcon csapott. Richter udvarias, illedelmes, kedves, jól nevelt fiú.

 

Akárcsak Csiby Gergely.

Ez most furcsán hangzik, tudom, de tényleg nem kellett játszanom vagy másfajta karaktert kitalálni. Csak azt kellett átéreznem, hogy milyen az a helyzet, amikor ott áll előttünk egy tanár, és nem akarunk lebukni előtte. Vagy hogy meddig tart ki valaki a többiek mellett, és mikor mondja azt, hogy ennyi elég volt, most már magamat mentem. Vicces történet: A negyvenes évekből kellett felelnem a gimnáziumi történelemórán. Akkor már tudtam, mi akarok lenni, és arra az órára nem nagyon készültem. A mellébeszélés viszont nagyon jól ment. Meg is jegyezte a végén a tanárnő, hogy: »Csibikém, neked ügyvédnek kell lenned!« »Nem, tanárnő, nem – mondtam –, de valami hasonló a tervem.« És vette a lapot, hármassal megúsztam. Azóta sincs baj a beszélőkémmel. Egyébként Csele is tehetősebb családból jön, mint Richter, de ő valahogy mégis más, picit szétszórtabb. Engem a csokornyakkendő és a szép ing is másnak mutat.

 

Kamaszkorában volt akkora csibész, mint Richter?

Általános iskolásként nem nagyon vettem részt a csínytevésekben, a Szent Margit Gimnáziumban aztán változott a helyzet. Nyitottabb lettem, belekeveredtem ilyen-olyan helyzetekbe. Egyházi iskola volt a miénk, pap tanáraink is voltak, a húsvét és a karácsony mellett a pünkösdöt, a virágvasárnapot is megünnepeltük. Később már maga dönt az ember, hogy ebből később mit tart meg.

 

A megérzésem valahogy azt súgja: egyetlen gyereke a szüleinek.

Ennyire látszik?

 

Esküdni mertem volna rá.

Édesapámat nem ismerem. Találkoztunk ugyan tizenvalahány éve, de akkor még kicsi voltam. Születésem előtt lelépett. Három hónapos korom óta nevelőapám van, akit édesapámként szeretek. A tényt mindig tudtam, nem titkolták előttem. Édesanyám a Fény utcai piacon eladó, reggeltől estig ott van, nevelőapám tűzoltó hadnagyként ment nyugdíjba lassan tíz éve. Mindig ott álltak mellettem.

 

Még mielőtt bejutott volna a színművészeti egyetemre, két tévésorozatban is játszott. A Casinóban és a Hactionben.

A Casino után abban reménykedtem, hogy apám is látta, és majd megkeres. De nem. Van viszont egy nálam idősebb féltestvérem, apám első házasságából. Hat évvel idősebb nálam. Őt egyszer megkerestem levélben, válaszolt is, aztán eltűnt. Nyilván sokkolta őt, hogy kapott egy üzenetet tőlem, hogy a féltestvére vagyok.

 

A Munkaügyek utolsó évadjában is szerepet kapott.

Rendszergazdát játszottam vastag keretes szemüvegben. Egy szélhámos alakot, aki mikrocsipet próbál eladni az irodistáknak.

 

Van egy spanyol tévéfilm is a listáján, a Budapest angyala.

Az egy második világháborús történet, amelyben egy Gaston nevű zsidó fiút játszottam.

 

Berlinben, New Yorkban, Sienában vett részt különböző kurzusokon. Bizonyára az ott tanultakat is hasznosítani tudta Horváth Csabánál, amikor a Forte Társulat Concertójában játszott.

Csabával tisztán, nyíltan, görcsök nélkül tudok dolgozni, pedig nincs mögöttem ötéves mozgásszínházi képzés. De amit tudok, azt ezerrel adom.

 

Szeptembertől szerződtetett tagja a Vígszínház társulatának. Mi kell még a boldogságához?

Tisztán emlékszem, az Egy csók és más semmi volt az első előadás, amelyet itt láttam. Anyu kapta a két jegyet valamelyik vevőjétől, és nevelőapámmal jöttünk el megnézni. Tizenöt éves lehettem. Már gimnazista. Az irodalomfüzetemben színházi idézet volt, a tolltartómba beleragasztottam a jegyet, indigó segítségével, forrasztópákával préselt lemezre égettem fel a Vígszínház homlokzatának rajzát. És most itt vagyok bent. Van ebben valami sorsszerű. Idáig sodort az őrület.

 

Friss szenvedély?

Van. Egy fekete telivér. Szép, nyugodt, okos ló. Nem egy szerep kedvéért, csak úgy magamnak. Lovagolni akartam. Nem volt elég a robogó. De első a színház.

 

 

 

Marton László, A Pál utcai fiúk rendezője

 

„Gergőt a színművészeti egyetemről ismerem. Már ott feltűnt, hogy milyen intenzíven van jelen a színpadon. Aztán eljött meghallgatásra A Pál utcai fiúkba, és azonnal észrevettem, milyen kitűnő mozgáskészsége van, a próbák során pedig arról győzött meg, hogy olyan elképesztő mennyiségű munkát tud végezni, mint nagyon kevesen. Hihetetlen odaadással dolgozik. Az előadásból már a néző is láthatja, milyen iszonyatos intenzitással játszik. Richter neki való szerep. Ügyvéd papa fia, elegancia… színész és szerep teljesen eggyé válik. Nagy energia és nagy hit, amit a társulat képvisel, s ennek ő is nagyon fontos eleme. Horváth Csaba, aki kivételes mozgásvilágot komponált a darabhoz a próbák alatt annyira megszerette Gergő munkáját, hogy el is hívta őt a Bartók-estjébe. A Forte Társulatban szerepelni pedig önmagában véve is komoly szakmai elismerés. Mint amikor a hadseregben valakit tábornokká neveznek ki. S ő a Concertóban is igazolta a koreográfus bizalmát. Gergő igazi színész. Az már csak egy emlék, hogy őt bábszínésznek képezték az egyetemen. Eszenyi Enikő nagyon jól döntött, amikor leszerződtette őt a Vígszínházba.”

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóCsiby Gergely

Ajánló