Rakd a kirakóst!

Vannak, akik az elrendelt sorsra hivatkozva tétlenkednek, vannak, akiket a kudarc lehetősége tart vissza a cselekvéstől. Olyan is akad, aki másnak a tanácsai alapján távol marad a változásoktól. Nekik talán igazuk van, így temérdek kellemetlenségtől megkímélhetik magukat. Egy dolgot viszont kétségkívül veszítenek.

Az ember a döntések – főleg a sorsfordítóak – előtt megtorpan. A felelősség az a teher, amely alól a többség mintha minden erejével ki akarna bújni. Ami a megszokott, mindennapi rutintól eltérő, mások szemében „nem normális” dolog, attól tartózkodunk. Félünk megvalósítani vágyainkat és terveinket, jórészt azért, mert mások azt gondolják róla, hogy értelmetlen. Rájuk alapozva sokszor inkább tétlenek maradunk. Okos könyvek, okosnak látszó emberek tanácsaira hagyatkozva próbálunk élni. Így könnyebb, mert akár jól, akár rosszul alakul a történetünk, mindig lesz alkalmunk másra hárítani a felelősséget.

Az életben minden döntés, minden apró vágy megélése egy nagy kirakós egy-egy apró darabkája. Egy őrültnek tűnő ötlet megvalósítása vagy egy rögtönzött beszélgetés egy idegennel sorban állás közben. Aki felelősséget vállal tetteiért, még akkor sem fogja megbánni, ha hibázott. Van úgy, hogy rosszul döntünk, és sötétebb rész kerül életünk kirakójába. Persze jönnek majd szép darabkák is. Amikor az élet éppen csúnyábbat ad a kezedbe, jusson eszedbe, hogy a kép szépségéhez az is kelleni fog.

 

 

Leleki fröccsKoller PéterRakd a kirakóst!

Ajánló