Megjártam a börtönt

Csaknem két évtizedet töltött „börtönben”. Előbb a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán, hatodik évét húzza a pozsonyi fegyintézetben, vezető beosztásban. Csomor Natália vállán óriási a felelősség, jelenleg csaknem négyszáz az itt dolgozók száma, 362 van szolgálati beosztásban, 37 a többi alkalmazott.

 

Félek, hogy rengeteg lesz a macera, amíg bejutok, s furcsa érzés fog el, hogy életemben először be fogok lépni a börtön kapuján. Gyakran sétálok el mellette, s ilyenkor nem hagy nyugodni, vajon milyen az élet ott benn. Némi félsz is van bennem. Most itt állok: s megnyílik előttem a nehéz vasajtó. Nagy meglepetésemre minden simán és gyorsan megy. Az engedély, hogy meglátogathassam a pozsonyi Igazságügyi Palota hátsó szárnyában lévő fegyintézetben, amely Szlovákia egyik legnagyobb börtöne, a bejutás, amikor odaérkezem a megbeszélt találkozóra. Az őrök ugyan precízen végzik a dolgukat, de tapintatosan, előzékenyen viselkednek, megkérnek, hogy ezt és ezt tegyem, s ezzel el is intéződik a dolog. A lépcsőn felérve a rács előtt négy-öt kék egyenruhás férfi néz velünk farkasszemet. Ők „könnyebb esetek”, s a napi munkájukra indulnak. Natália irodájában katonás rend, s miután leülünk, megindul a beszélgetés. A néhány bemutatkozó mondatot követően, amelyből megtudom, hogy kereskedelmi akadémiát végzett, majd szociális munkát tanult, a családra terelődik a szó. Vendéglátóm anyaként nincs könnyű helyzetben. Egyetlen, 7 éves kislánya sokszor hiányolja az anyukát, akinek a munkáját el kell végeznie. Előző két nap is este nyolckor ért haza. Szerencsére a szülei rengeteget segítenek, tudják, mivel jár lányuk beosztása – édesapja maga is 32 éven át dolgozott börtönben.

 

Mit szólnak a barátok, ismerősök a munkájához?

Egyesek mondogatják, hogy semmi pénzért sem csinálnák. Bár itt az adminisztrációs részlegen vagyunk, én is a rendészeti állományba tartozom, börtönőr vagyok, s a szigorú szabályok rám is vonatkoznak. Ez amolyan kisebb katonaság.

A családi indíttatás, az, hogy édesapja ebben a szakmában dolgozott, nyilván közrejátszott a pályaválasztásában.

Természetesen. Apukám sokat mesélt otthon, persze csak amiről lehetett. Előbb műszakvezető volt, az igazgató távollétében ő irányította az egész börtönt. Mi otthon éreztük, tudtuk, hogy óriási a felelőssége, de a családról maximálisan gondoskodott. Nagyon összetartó a családunk – van egy nővérem, annak egy fia –, de apukámban mindig volt némi feszültség, amelyet a munkából hozott magával. Szigorúan nevelt bennünket, de csak egyszer vert a fenekemre, mert kulcsra zártam előtte az ajtót.

Amikor dolgozni kezdett, már volt képe arról, hogy mivel is jár a munkája?

Rendszeresen beszélgettünk apukámmal – nevek nélkül – a foglyokról, a büntetőintézetről. Akkoriban olyanok voltak ott, akiket nem súlyos bűntett miatt ítéltek el, hanem gazdasági és vagyon elleni bűncselekményért. Mi itt 2013 óta büntetőintézet és fogda is vagyunk, az előbbi maximális biztonsági intézkedésekkel.

Az elítéltekkel is kerülhet közvetlen kapcsolatba?

Naponta, ezek az ún. napi szolgálatosok, szakácsok, karbantartók, takarítók; s a vezető beosztású személyzet háromszor havonta ellenőrzést végez a foglyoknál.

Soha nem félt, hogy baja eshet?

Aggodalom mindig van bennem. A kollégám mondogatja, hogy a rendőr nem tudja, kivel kerül szembe az utcán, mi viszont tudjuk. Tudjuk, hogy melyik rabot milyen bűncselekményért ítélték el. Visszatérve a kérdésre, hogy félek-e: kezdetben jobban ott volt a félsz, és most is megvan az elővigyázat, s bár tudom, hogy az elítéltek is emberek, nem viselkedem velük szemben familiárisan, meg kell tartani egy bizonyos távolságot. Amikor beléptem a fegyintézetbe, megkaptam a pontos utasításokat: mit szabad, és mit nem. S ugyanígy vonatkozik a fegyelem a fogva tartottakra is.

Történt már olyan, hogy veszélyes helyzetbe került?

Mint mondtam, soha nem árt a legnagyobb óvatosság. Bár az épület felújítása miatt a súlyosabb bűncselekmény miatt elítélteket átszállították más intézetekbe, a másik részben a bírósági tárgyalótermek vannak, ahol komoly bűncselekmények elkövetőinek perei is folynak. Azáltal, hogy a felügyelők soha sincsenek egyedül a rabokkal, kisebb a kockázat.

Gyakran elsétálok a fegyház mellett, s évek múltán sem tudok szabadulni egy rossz érzéstől.

Ez természetes. Bennem még 19 év után is megmaradt. Esténként szokott előjönni, mikor minden elcsendesül, én még dolgozom, s a cellákból idehallatszik a kiabálás. Az a furcsa, hogy napközben itt benn nem jut ilyesmi eszembe, csak akkor, ha a kollégák kinyitják a kaput a fogolyszállító autónak. Százszázalékos biztonság nem létezik, az ember nem lát a rabok fejébe. Izgulok, nehogy valami történjen a civilekkel, kollégákkal, főleg, ha újoncokról van szó. Most éppen két lány lépett be hozzánk.

Hány nő van a fegyőrök között?

Hatvan, ezenfelül még 29 a női alkalmazottak száma.

Nemrégiben egy dokumentumfilmben hangzott el, hogy a női fegyőrök jobb hatással vannak a fogva tartottakra, mint férfi kollégáik, mert sokuknak nagyon hányatott az életük, s a női börtönőr a hiányzó családot pótolja.

A szabályzat kimondja, hogy nőnél csak nő végezhet motozást, férfiaknál férfi. Ami az elítéltek és a női börtönőrök viszonyát illeti, úgy gondolom, azáltal, hogy már jóval többen vagyunk, a rabok a fegyőrt látják bennük. Persze, ez mindig egyéni.

Történt már olyan, hogy egy fegyházból szabadult elítélttel összefutott az utcán?

Néhányszor. De arra tanítottak, és apukám is mindig figyelmeztetett: ha ezt a szakmát választom, ne feledkezzek meg róla, hogy a legtöbb fegyenc egyszer kiszabadul. A fogolynak is megvannak a maga jogai, de kötelességei is; így kell hozzájuk közelíteni. Olyanokkal is találkoztam, akikkel szinte egy utcában nőttünk fel, egyikükkel, aki az irodáinkat takarította, közvetlen közelben. Az ilyen találkozás nem kellemes. Távolságot kell tartani, s magázni kell az illetőt, de ha szabadul, beszélhetünk vele, megkérdezhetjük, hogy van, mit csinál. Persze, vannak visszatérő bűnözők is. A hajléktalanok, a kábítószeresek gyakran kerülnek vissza.

A börtönőröknek bizonyos időközökben át kell esniük fizikai és pszichológiai teszteken?

Hogy beléphessen hozzánk valaki, több követelménynek kell megfelelnie. A legalapvetőbb, hogy jól beszélje az államnyelvet, a következő a jó fizikai adottságok, jó egészségi állapot, és pszichológiai vizsgálat is van.

A fizikai és a pszichológiai vizsgálat milyen gyakran ismétlődik? Magyarországon minden évben.

A fizikai nálunk is minden évben, a nőknél 40, a férfiaknál 50 éves korig, a pszichológiai nem, mert a felvételi előírásokban van egy olyan kitétel, hogy az ott előírt követelményeknek mindvégig meg kell felelni a munkában. Kivétel, amikor munkavégzés közben változás áll be valakinek a viselkedésében vagy cselekedeteiben. Érdekesség például, hogy ha valakinek látható helyen van tetoválása, az nem elfogadható. A biztonság végett nem ajánlatos gyűrű, a nőknél nagyobb fülbevaló viselése.

Ha megkérdezném, hogy mi a szép ebben a munkában, paradox módon hatna?

Nem. Mert bár a fegyelem katonai, ez a munka, itt, a személyzeti osztályon nemcsak foglalkozás, hanem küldetés is. Bár a feszültséget az ember folyton magában hordja – bármennyire vigyázok, én magam is. A kicsi lányom néha figyelmeztet is, hogy »anyuka, most nem vagy munkában«. Imádjuk egymást, de úgy, ahogy az apukám szigorú volt, én is az vagyok.

 

 

 

Szokatlan szakmábanUrbán KláraBüntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

Ajánló