A Lajos bácsi

Szeptember 2-án lenne százéves Turczel Lajos irodalom- és művelődéstörténész. Szalkán született 1917-ben, a gimnáziumot Érsekújváron fejezte be, majd 1942-ben Budapesten elvégezte a jogot. Érdeklődése viszont inkább a klasszika-filológia és a tanári pálya felé vonzotta.

 Megjárta a frontot, a hadifogságot, de a háború utáni jogfosztottságot sem kerülte el. 1954-ig a komáromi magyar tanítási nyelvű gimnázium tanára, majd igazgatója volt, 1959-ig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanára, nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének oktatója, tizenhárom éven át vezetője.

Legfontosabb monografikus műveiben, a három kiadást is megért Két kor mezsgyéjén és a Hiányzó fejezetek címűekben a két háború közti szlovenszkói magyar irodalomról és kultúráról adott elsőként átfogó képet. Számos antológia szerzője, külön könyvet szentelt a két háború közti sportnak Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–1938 címmel. Szenvedélyes debatterként, lebilincselő stílusú, kiváló emlékezőtehetségű előadóként mindig meghódította hallgatóságát. Nagyon sokak számára ő volt a Tanár Úr, ismerősei, fiatalabb pártfogoltjai Lajos bácsiként szólították. Lakásán is szívesen fogadta tanítványait, a minden iránt nyitott, szabad gondolkodás és véleménycsere híve volt.

Kilencvenéves korában, szeptember 26-án hunyt el, szülőfalujában, Ipolyszalkán nyugszik. Egy évvel halála után díjat neveztek el róla, mellyel kiemelkedő tudományos és ismeretterjesztő szerzőket tüntetnek ki. (cs)

 

Alábbi összeállításunk egyetlen kérdés köré szerveződött:

Mit köszönhet ön Turczel Lajosnak?

 

Tőzsér Árpád költő

Nagyon sokat. 1951-ben ismertem meg, Komáromban. Az ottani híres gimnáziumban három évig magyar irodalmat tanított nekünk, s mondhatom, a sok jeles pedagógus között ő volt a leginkább nagy, tudós formátumú, eredeti gondolkodású kutató-tanár. S ilyenképpen egyáltalán nem csodálkoztunk rajta, mikor 1954-ben, érettségi után felkerültünk Pozsonyba, egyetemre, Turczel tanár úr is velünk jött, csakhogy őt előadni, oktatónak hívták meg a Pedagógiai Főiskolára. Röviden, sommásan akár azt is mondhatnám: mi, komáromi diákok 1951-től nagyon sokáig, még Pozsonyban is magunkon éreztük védő, segítő kezét. Többes számban beszélek, mert többen is voltunk, akik tanárunk példája nyomán és buzdítására a magyar irodalmat választottuk egyetemi tanulmányaink tárgyául (az ismertek közül hadd említsem itt meg csak Koncsol Lászó és Zs. Nagy Lajos nevét), s Turczel tanár úr még akkor is valamennyiünket különös figyelemben részesített, mikor már bevégeztük tanulmányainkat és dolgoztunk.   

Ő állította össze az 1958-ban megjelenő versantológiánkat (Fiatal szlovákiai magyar költők címmel), s én személy szerint neki köszönhetem az első önálló kötetem (Mogorva csillag, 1963) megjelenését is. A kötet anyagát ugyanis három évig fektették a kiadóban, igazgatója azzal halasztgatta a kiadását, hogy „ellenforradalom-gyanús” versek is vannak benne. S végül hosszas tárgyalások, viták után Turczel Lajos nyomatékos ajánlásának köszönhetően jelent meg.

Hosszan folytathatnám még, mit jelent, mit jelenthet egy fiatal, induló embernek az ilyen segítség, egy kezdő költőnek a jó irodalomtanár s az írónak a pályáját gondos figyelemmel kísérő irodalomkritikus, a nagy felkészültségű, a bírált műveket szélesebb összefüggésekbe helyező irodalomtörténész. De a hely szűke miatt s pars pro toto csak ennyit: azt mondják, az író-alkotó ember esetében három értő ember elég olvasó-közönségnek. Számomra a három fontos olvasó közül az egyik sokáig Turczel Lajos volt.

 

Melaj Erzsébet műsorvezető, szerkesztő, Pátria rádió

A Tanár Úrral elfogult vagyok. Mint volt tanítványának nekem is részem volt az egyetemen abban az oktatásban, amit ő annyira tökéletesen csinált. Nemcsak a tudást adta át, hanem pedagógusként is a legnagyobb volt. Nyugdíjba vonulását követően a pozsonyi Mihály-kapu utcai diétás étterembe járt ebédelni naponta, ahová évekig én is. Elmondhatom, hogy az étel elfogyasztása mellé jókora adag szellemi táplálékot is kaptam tőle, hiszen ő természetes módon előadásokat tartott a (cseh)szlovákiai magyar irodalomról, szereplőiről, és nem kis meglepetésemre a világirodalomba is kiruccant. A 90-es évektől a mindig izgalmas témákat felvető politikai helyzet is naponta terítéken volt. Asztaltársaságunkat gyakran kibővítették a közeli Madách Kiadó szerkesztői, pl. Tőzsér Árpád, Varga Erzsébet. Rokoni kapcsolat fűzött bennünket egymáshoz, amely fokozatosan barátsággá mélyült, szinte apai odafigyelést és törődést kaptam tőle. Ha néha-néha elcsüggedtem, tudtam, hogy a lakása nyitva áll előttem, s ő mindig felderített, hiszen jó humora is volt. A Pátria rádió szerkesztőjeként számos értékes beszélgetést készíthettem vele az irodalomról, sportról, képzőművészetről. Figyelemmel kísérte műsoraimat, és véleményezte őket. Ami ma a legjobban hiányzik, irántam megnyilvánuló szeretete, amely minden alkalommal, ha találkoztunk, sugárzott belőle.

 

Grendel Lajos Kossuth-díjas író

Turczel Lajos az én egyetemi éveimben a magyar tanszék vezetője volt. De mondhatni, több is. Óvott bennünket, és vigyázott ránk. Talán neki köszönhetjük, hogy 1968-at megúsztuk büntetlenül. 20. századi magyar irodalmat adott elő, és nagy, hogy úgy mondjam, csemege volt az előadásait végighallgatni, mert papír nélkül beszélt, és olykor anekdotikusan. A Madách Kiadóba is az ő ajánlására kerültem 1973 augusztusában, és több könyvemhez is írt lektori véleményt. Az ő lektori jelentései nélkül több könyvem nem jelenhetett volna meg. A százéves évfordulójára nagy szeretettel emlékezem.

 

Hodossy Gyula kiadóvezető

Turczel Lajost a múlt század hetvenes éveiben ismertem meg, ő jelentette számomra a pártatlanságot, a politikai diktatúrára fittyet hányó embert és tudóst, a szakmával szembeni alázatot, pontosságot, az örök kíváncsi, az új információkra nyitott igazi irodalomtörténészt.

 

Szarka László történész

A husáki normalizáció legvadabb éveiben a pozsonyi Magyar Tanszék – minden megfélemlítés, lelki ingajárat ellenére – a normalitás szigete tudott maradni. Ebben Turczel tanár úrnak múlhatatlan érdemei voltak. 1968-ban megjelent irodalomtörténeti jegyzete lelkesítő kis kalauz volt a magyar művelődés- és szellemtörténetbe. Szabó Dezsőről vagy a Nyugatról tartott előadásai, különösen Babits-elemzései – Zeman László, Jakab István, Csanda Sándor legjobb óráival együtt – egyszerre zártak bennünket csodálatos szellemi védőburokba, és tettek elkötelezetten szabadgondolkodású magyarokká. Később, a jogvédő akciók és a Duray-per idején tanulhattunk tőle ismét sokat. Élete végén százévesnek mondta magát, és valóban egész évszázadra elég próbát állt ki. Tanárként közösségformáló, filológusként rendszerező és leletmentő munkát végzett. Szelíd szalkaiként harcos patrióta volt, közéleti emberként – minden modorosságtól, mítosztól mentesen – példa és minta.

 

Csehy Zoltán költő, irodalomtörténész, a Comenius Egyetem magyar tanszékének vezetője

Turczel Lajossal az Irodalmi Szemle szerkesztőségében találkoztam először: amikor kiderült, hogy latin szakos vagyok, megleptük egymást egy pazar latin idézet-tűzijátékkal, s ez máris közös nevezőre hozott bennünket. Teljesen tűzbe jött, előbújt belőle az egykori jogász, ragyogó, csillogó szeme most is előttem van. Mélyen pozitivista szellemű irodalomtörténész volt (ez akkor nem igazán imponált nekem), viszont megfellebbezhetetlenül pontos és tisztességes (ez annál inkább). Tanári képességeiről legendákat meséltek: minden hihetőnek is tűnt, mivel az életben is, egy-egy beszélgetés alkalmával is élvezetesen „tanított”. Fiatalon az ember tékozló: nincs tudatában annak a gazdagságnak, ami karnyújtásnyira van tőle, bele-belamarkol, aztán hagyja, hogy szétfolyjon az ujjai között. Turczel emlékezete is ilyen kincsesbánya volt.

 

Tóth László költő, irodalomtörténész

Bár nem tanított soha, kezdettől tanáromként tekintettem rá, s a véleménye mindig útmutató volt. S hogy ki is, mi is ő valójában? Irodalomteremtő – a csehszlovákiai magyar irodalom a második világháború utáni „nihilt” követően tulajdonképpen az ő „köpönyegéből” bújt ki, mint Gogoléból az orosz. Csehszlovákiai magyar irodalom? Miért, mégis van? Hát persze, hogy nincs! Sőt akkor sem volt, amikor tényszerűen és szükségképpen mégis volt. Ami úgy értendő, hogy Turczel Lajos csehszlovákiai magyar térfélen – nehéz és kezdetleges körülmények között, lehetetlen időben teremtett (pedagógiai, nevelői, szerkesztői, kritikusi s kutatómunkájával) – irodalmat, ahol semmi sem látszott valószerűtlenebbnek, kilátástalanabbnak, mint irodalmat – minőséget, irodalmi életet, folytonosságot, nagyobb távlatot és rendszert – teremteni. Tudta, hogy bár egyetlen rész irodalma sem a magyar irodalom maga – a részek is teszik azt, s nélkülük nincs vagy szegényebb az egész. Mit köszönhetek neki? Talán leginkább az egésznek ezt a fajta látását, a szervességet, a szervesítésnek és a szervesülésnek az egyidejű óhaját, eltökéltségét.

 

Öllös László politológus

Turczel Lajos számomra a megfontoltság és alaposság példaképe volt és marad. Lajos bácsi az évfolyamunk vezetője volt. Ő nemcsak tanított, hanem nevelni és óvni is próbált bennünket. Akkortájt lázadó szívünk ezt többször vetette ki magából, ám ő mindig igyekezett megbeszélni velünk az adott problémát, ami számunkra főként a politikai rendszer volt. Lajos bácsi tanárunkként nemcsak okított, hanem szeretett is bennünket. Szeretetének fontos része volt a szigorúsága. Keményen követelt. Ezért mindmáig hálás vagyok. Mind a tudásért, mind a tanári példáért.

 

 

 

 

ÉvfordulóTurczel Lajos irodalom- és művelődéstörténész

Ajánló