Sodrásban

Napi sorozat főszereplője egy kereskedelmi tévécsatornán, Budapesten. Ugyanott színpadon Agatha Christie krimijében, Dunai Ferenc bohózatában és Pasolini drámájában. Gubík Ági teljes énjét adja minden szerepéhez. Ezt tanulta annak idején a pozsonyi színművészeti főiskolán.

Egyik osztályvezető tanára, Emília Vášáryová példáját követve semmiből sem spórolja ki az energiát, mivel tudja: akkor lehet csak igazán jó, ha az egész lényével van jelen a színpadon.

 

A múlt év egyik nagy sikerű, külföldön is komoly elismerésekben részesült szlovák filmjében, az Eva Novában van egy rövid, közös villanásuk. Csaknem húsz évvel azután, hogy elvégezte a főiskolát, együtt állhattak kamera elé.

Annyi volt csupán a jelenetünk, hogy az ő régi szerelmének vagyok a terhes felesége, és Eva Nová, vagyis panyi Milka, vagy ahogy mi neveztük a főiskolán, mert nagyon szerettük, Miluna irigy, féltékeny, csúnya pillantást vet rám. Pici jelenés volt ez a részemről, de így is örültem neki, hiszen hosszú idő után végre beszélgethettünk egy jót azon a napon. 1999-ben végeztem a főiskolán, s még abban az évben elkezdtem a pályámat Budapesten.

 

A főiskola első egy-két esztendeje sokakat megvisel, főleg azokat a magyar növendékeket, akiknek pluszban még a szlovák nyelvvel is meg kell birkózniuk. Martin Huba és Emília Vášáryová azóta legendássá vált osztályában nem egyedül volt magyar. Ott volt Nádasdi Péter is.

Nekem a második év volt kritikus, a harmadik szemeszter végén jött a változás, amikor a fiúkat és a lányokat elkülönítették. A fiúk Martin Hubával és Peter Mankoveckývel kezdtek dolgozni, így született meg a Komámasszony, hol a stukker? című előadásuk, amelyet azóta is játszanak, mi, lányok pedig Milunával Shaw Szent Johannáját és a Három nővér lányos részeit csináltuk. Az etűdöknél már az első évben is jó voltam, csak aztán jöttek a jelenetek, a sok szöveg, és minden szlovákul… ott kezdtem el szenvedni. Volt bennem valami görcs. Nehezen mozdultam ki ebből. Sokszor rosszul próbáltam. »Mi lesz ebből a lányból?« – gondolhatták a tanáraim. Aztán jött a nagy áttörés. Valami történt. Három nővér, Olga, fogtam a teáskancsót, és a játék hevében magamra öntöttem a vizet. Ezzel a mozdulattal, ezzel a fájdalommal felszakadt bennem egy hosszú, kínokkal teli időszak. De ez tényleg nem volt belerendezve a jelenetbe, én sem tudtam előre, hogy ezt meg fogom tenni. Nem volt benne gondolat, csak valami ösztön, ami ezt kihozta belőlem. Színpadon vagy forgatáson azóta gyakran előfordul, hogy teszek valami olyat, ami egészen váratlanul jön belőlem. És ezt ők is észrevették akkor Olgában. Hogy megmozdult bennem valami. Onnantól fogva minden megváltozott körülöttem.

 

A Barátok köztben is van erre lehetősége? Hogy váratlan dolgokat vigyen a játékába?

Két és fél éve játszom a sorozatban. Nem panaszkodom. Az én vonalamat, Berényi Ágnes történetét tényleg jól írják. Kifejezetten izgalmas a figura. Voltaképpen Ábrahám Edit kolléganőm helyébe léptem be, de nem az ő szerepét folytatom, bár intrikus, számító nőt játszom én is, aki mindenkit a saját céljára használ fel. Ehhez jön a családon belüli erőszak és sok más történés, így sokféle arcomat mutathatom meg. A felvételek nagyon gyorsan zajlanak. Húsz perc van egy-egy jelenetre.

 

Ötletekre, valami kis színészi pluszra akkor nem is nagyon van módja?

Szabad teret kapok. A rendezőnek sincs sok ideje a jelenetre, a figurát pedig én ismerem jobban. Ráadásul hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik rendező kezében az irányítás. Van azonban egy nagy előnye is az ilyen sorozatnak. Nem történik semmi, ha rontasz. A következő jelenetben mindent helyrerakhatsz. És van még kétszáz napod, hogy bármit kipróbálhass. Ilyen szempontból is élvezetes munka ez. Rengeteg dolgot megmutathatok a szerepben.

 

Nem áll fenn az a veszély, hogy ha egy színész ilyen intenzíven részt vesz egy napi sorozatban, attól elfordulnak a játékfilmrendezők? Nem üthet ez vissza szakmailag?

Mindennek van ára. Ennek is. Van is bennem félelem, ezért lépek ki nyáron a Barátok köztből. Tovább nem lehet csinálni. Nem is kell. Közben hálás is vagyok a sorozatnak, hiszen ennek a következménye, hogy hívtak a Madách, a Karinthy és a Spirit Színházba. A biznisz része lettem. Ma ez így működik. Bekerültem abba a körbe, ahol látni akarnak. Amiatt viszont komolyan izgulok, hogy mi lesz, ha a magyar filmgyártásból akár csak évekre is kiírtam magamat. Remélem, nem ez fog történni.

 

A cseheknél ezzel a kérdéssel nem kell foglalkoznia. Jiří Svoboda, akivel Az utolsó kerékpárost forgatta, most a Vladimír Körner forgatókönyve nyomán született Engesztelő áldozat című tévéfilmjében bízta meg fontos szereppel.

Nehéz film, súlyos lélektani dráma. Nagyon kell figyelni, hogy kirajzolódjon a cselekmény. Třebíčben és Prága környékén forgattunk, egy kisvárosban játszódik ugyanis a történet nem sokkal az első világháború kitörése után. Katonák erőszakolnak meg és fojtanak vízbe egy nőt a mikvében, a zsidó nők rituális fürdőjében. Én, a történetbeli szolgálólány, aki egy gazdag zsidó családnál dolgozom, a közelében vagyok a gyilkosságnak. Nem sokkal ezután nyomozó érkezik a városba, és elkezdi felgöngyölíteni a történteket. Közte és a szakácsnő között egyre nő az érzéki feszültség, nem sok választja el őket a szerelemtől, ám mégsem történik köztük semmi. A nő felajánlkozik, a férfi visszautasítja. Nagyon izgalmas volt ilyen különös viszonyt felépíteni, majd lebegtetni, mint ahogy az is, hogy mivel született ösztönlény a lány, az intellektusomat teljesen kikapcsolhattam.

 

Ki játssza a nyomozót?

Milan Kňažko. Tudott rólam. Ismert a főiskoláról. Szerettem dolgozni vele.

 

Volt valami extra feladata a szerepben?

Libát kellett tömnöm. Előbb persze meg kellett tanulnom. Izgultak a stábban, hogy nekem ez nem fog menni. Elvittek egy Prága melletti kis faluba, hogy gyakoroljak. Nemrég halt meg a nagymamám. Nagyon szerettem őt. Rengeteg gesztusa kapóra jött a szerephez. Mindig kendő volt rajta. Akkor is, ha libát tömött. Minden mozdulata visszajött, pontosan tudtam, mit kell tennem. Két lábam közé fogtam a libát, ahogy a mama szokta, megfogtam a csőrét, és úgy ment minden, mintha kislányként Zsemléren erre készültem volna. Megmaradt bennem, hogy a mama mindig sámlin ült, és nem véletlenül. Úgy tudta a combjával jól lefogni a libát. Van egy jelenet a filmben, amikor a nyomozót borotválom. Meleg vizet hozok, és leülök az ágya mellé. Akkor is eszembe jutott a mama. Szép kendőt akkor kötött a fejére, ha templomba ment, misére. Ha kint tett-vett az udvarban vagy az állatok között, akkor másik kendőt kötött. De ha vendég jött a házhoz, levette, és ha szép akart lenni, lesimította a haját. Ez a gesztusa is annyira visszajött! Tettem a tűzre, öntöttem a meleg vízből, levettem a kendőt a fejemről, megigazítottam a hajam, és utána ültem oda Milan Kňažkóhoz. Minden olyan életszerűvé vált.

 

Jiří Svoboda már a korábbi munkájuk után beígérte ezt a szerepet.

A mostani után meg azt mondta, hogy filmet kellene írni rám. Ki merem mondani: ő az én rendezőm. Ilyen bonyolult és ennyire nem egyértelmű filmes feladatokat egyedül tőle kapok. Ki osztana rám Magyarországon ilyen szerepet? Azt meg külön élveztem, hogy nincs rajtam smink a filmben, és végig kopott ruhákban vagyok. Bent a konyhában is, amikor főzök, és kint a gazdaságban is, amikor kétkezi munkát végzek. Nagy dolgokra képes a színész, ha érzi, hogy a rendező bízik benne.

 

Szerencsés helyzetben van, hogy egy napi sorozat mellett még a színház is belefér az életébe.

Ívet alkotni csak a színpadon lehet. Ha valaki jó színész akar lenni, színházban kell játszania. Én most három helyen is játszom Budapesten. A Madách Színházban Agatha Christie krimijében, A váratlan vendégben, a Karinthy Színházban Dunai Ferenc bohózatában, A nadrágban, a Spiritben pedig Pasolini Teoréma című filmjének színpadi változatában. Ősszel pedig újabb feladatok várnak rám. Szerb Antal Pendragon-legendájában játszom majd azt a szerepet, amelyet a filmben, régen, Tordai Teri formált meg. Nyáron pedig Szeged szabadtéri színpadán Kosztolányi feleségét alakíthatom.

 

Külső szemmel nézve úgy tűnik: robbanásszerű változás történt a pályáján.

Igen, elég sokat játszom mostanában.

 

Abban például, hogy bekerült a Barátok köztbe, sokak szerint az is közrejátszik, hogy Szellő István, a Híradó műsorvezetője lett a párja.

Akkor elmondom, hogy már javában játszottam a sorozatban, amikor mi találkoztunk. Ez több mint fél évvel korábban történt. Márciusban ismerkedtem meg Istvánnal, előző év augusztusától pedig már dolgoztam a sorozatban. A bulvárlapokban olvastam, hogyan ismerkedtünk meg. Hát nem! Mi nem is nyilatkoztunk. Láttak bennünket a repülőtéren, és elkezdtek írni rólunk. Fotókat montíroztak össze. Egyébként nagyon érdekes volt a találkozásunk. Beléptem a Rózsadombon egy kávézóba, és ott ült István. Rám nézett, és valahogy biztosra vettem, hogy fel fog hívni. Tehát nem az RTL Klub menzáján találkoztunk, ahogy azt a bulvár írta. Egy kávézóban, ahová interjúra mentem. Igen, abban a pillanatban megéreztem, hogy közünk lesz egymáshoz. Volt is aztán egy nem fogadott hívásom. Ismeretlen számról jött, de sejtettem, hogy ő keresett. Később aztán elmondta, hogy egy napjába telt, míg megszerezte a számomat.

 

Azt is megérezte, hogy ebből komoly kapcsolat lehet?

Ennyi évesen mindenkinek van már előélete. Tapasztalata is bőven. A bizalma pedig hamarabb meginog, hiszen annyi minden történt már vele! Ilyen szempontból egyáltalán nem gondoltam, hogy ez hosszú távú kapcsolat lesz. Két éve tart már.

 

Meg tudja fogalmazni, mi az, ami megfogta benne?

Egyet elmondok. A játékossága. Rengeteg kis játékunk van. István elképesztően jól parodizál embereket, én meg nagyon jó vevő vagyok erre. Különböző helyzetekben más és más emberek vagyunk. Párosok. Latinovits és Ruttkai. Orosz akcentussal beszélő maffiózó és magyar prosti. Már vagy hat ilyen játékunk van. Ha ő Latinovits, akkor magáz engem. Izgalmas helyzetek ezek, amelyek mindkettőnk számára egyformán szórakoztatóak.

 

Rég láttam ennyire kiegyensúlyozottnak.

Nincs bennem görcs, kétségbeesés. Nem foglalkozom a korommal, annyi éves vagyok, amennyi. Nem akarok már megfelelni senkinek és semminek. Minden a helyére került bennem. Ez most tényleg nagyon jó szakasza az életemnek. Örülnék, ha minden így maradna, ahogy van.

 

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóGubík Ági

Ajánló