Indiából haza

Egy indiai végigöntött üdítővel. Nem vette észre. Leordítottam angolul. Amikor láttam, hogy ezzel nem sokat érek, magyarul folytattam. Miután kidühöngtem magam, az indiai megkínált az üdítővel.

 

Az emberek nincsenek tekintettel egymás igényeire. Éjjel a buszon zenét hallgat valaki mobilról, miközben mindenki alszik. (A csúnya nézést nem érti, mosolyogva felhangosítja a telefont, hogy jobban halljad.) Rád lépnek, taszigálnak, ráülnek a csomagodra, stb. (Ezt sem rosszakaratból teszik.) Miután kiálltad a sorod a pénztárnál, bevág eléd valaki, s már rendel is. Miközben nyújtja a pénzt, rád mosolyog, s megkérdezi, hogy vagy.

Indiában nem létezik a provokáció fogalma. Az emberek nem azért bámulnak, mert kíváncsiak. Nem tudsz csúnyán nézni valakire, mert nem vágja, hogy te most csúnyán nézel, nem tudsz „mivanozni”, mert megörül, hogy interakció jött létre, s odajön hozzád beszélgetni. Dzsódhpurban a főtéren egy férfi keringett körülöttünk, folyamatosan mustrálgatott. Végül felé biccentettem, úgy, ahogy Európában akkor biccent az ember, amikor azt akarja kérdezni: mi van (bazmeg)? Erre a férfi mosolyogva visszabiccentett. Egy perccel később odajött, s elmesélte az álmait. Ő volt az első lázadó, akivel találkoztam Indiában. Gépészmérnöknek tanult ki, s az volt az álma, hogy India leggazdagabb embere legyen, szerelemből házasodjon, és felemelje a népét. Kettyent figura volt, de nagyon kedves. Azt is mondta, keresi a nyugati turistákat, mert a helyiekkel nem tud érdemben beszélgetni az álmairól, nem értik őt meg. Coelho számára hálás téma lenne.

Az ágyas buszon az előttünk fekvő nő végighányta az ablakunkat. Körülbelül egy perccel azelőtt húztam be az ablakot, hogy az ágyamat megcsináljam. Körülbelül egy perc múlva ismét kinyitottam volna. Iszonyatos volt a hőség. Az ablakot ezután már nem tudtam kinyitni, ellenben hányásszagban és festőien színes sivatagban utaztunk tizenhat órát. A hányó indiai nő nem vette észre, hogy kellemetlenséget okozott nekünk. Tulajdonképpen senki sem vette észre, az alattunk ülő helyiek sem, akiknek nyitva volt az ablakuk. Megtörölgették magukat szó nélkül, s az élet ment tovább. Megesik az ilyen.

 

Történetek

Mr. Khaan a sivatagban él, Dzsaiszalmer mellett. Mr. Khaan valamelyik ősének a muszlimok marhazsírt tettek a szájába, hogy ne lehessen többé hindu, így Mr. Khaan ősének nem maradt más választása, mint áttérni az iszlám vallásra.

Mr. Khaan, a muszlim, abból él, hogy tevetúrákra viszi a turistákat. Ő az egyik legtisztességesebb indiai, akivel találkoztam – annak ellenére, hogy a turistákból él. Hófehér, szabályos fogsora van. Nem tud írni és olvasni, mivel gyerekkorában még nem volt iskola a falujában. Szegény családból származik, csak a tevékhez és a sivataghoz ért. A városban keresett munkát, hogy eltartsa a családját. Egy túraszervező iroda szerződtette. Eleinte egy szót sem beszélt angolul, amikor valaki kenyeret kért tőle, teát adott neki, amikor megkérdezték tőle, hány éves, elmutogatta, hány gyereke van, és mekkorák. Mr. Khaan ma már folyékonyan beszél angolul, szereti a munkáját, elégedett az élettel, mindig van nála zsilettpenge, hogy legyen mivel levágnia a körmét, és egy Black Berry mobiltelefon, amin indiai filmeket tud nézni. Saját tevéi nincsenek, nem engedheti meg magának, én megengedhetnék magamnak egy tevecsordát, de nem engedhetek meg magamnak egy ilyen telefont.

Shiva úr szállodát vezet Dzsaiszalmerben. Szintén nagyon kedves ember. Ő is egy sivatagi faluban nőtt fel. Ő hindu, de a falujában élnek muszlimok és cigányok is. A kasztja miatt nem lehetett katona, ezért felköltözött a városba, és szerencséje volt: talált munkát. Shiva úrnak nincsen családja. Nagyon kevés az olyan ember Indiában, akinek nincsen családja. Shiva úr szintén analfabéta. Álma, hogy egyszer életében lásson vizet a természetben, és lásson hegyeket. Erre spórol.

 

Sivatagban

Az elkóborolt háziállatokon (kecskék, nőstény tevék, kóbor kutyák) kívül antilopokat, varjakat, kisebb madarakat, nyulakat és szkarabeuszokat láttam a sivatagban. Állítólag élnek ott még kígyók és skorpiók is, de azokkal ritkán találkozni.

A teve szelíd állat. A turistáknak ezt mondják. Azt kérdezik a turisták, hogy könnyű-e tevegelni, erre azt mondják, könnyű. Ez igaz. Azt viszont nem kérdezik a turisták, fájdalmas-e. Igen, fájdalmas. Ha napi nyolc órát ülsz a teve hátán, eléggé jó érzés leszállni róla. Különösen akkor, ha az utolsó, nyolcadik órát nem poroszkálva, hanem galoppozva ülöd végig. A második tevegelős napodat agyalással kezded: biztos van más lehetőség is megülni egy tevét, nem csak lovagló ülésben. Rájössz, hogy van, de akkor már késő, akárhogy ülsz is, mindenhogy rossz.

A sivatagi éjszakát mindenkinek ajánlom. A hold olyan, mint a nap, a Vénusz pedig olyan, mint a hold. Minden égitest nagyobb és fényesebb. Nem csoda, hogy az arabok jó asztronómusok voltak. Mivel az élőlények elég ritkák a homokdűnék között, nagy a csend. A sivatagi éjszakák tényleg nagyon hidegek, a sivatagi nappalok tényleg nagyon melegek.

 

A cigányok és őseik

A cigányok Rádzsasztánban élnek. Pandzsábban és Himácsal Pradesben is élnek. Ők egy kaszton kívüli nép Indiában. De nem ők az érinthetetlenek. Folyamatosan vándorolnak, vagy kis közösségekben élnek a falvakban. A cigány asszonyt könnyen fel lehet ismerni. Borzasztóan díszes ruhákban jár, s törik össze az ékszerek súlya alatt. Sokszor arany napernyőt vagy legyezőt tart az orrában. A helyiek, angol hatásra, dzsipszinek hívják őket. Régebben abból éltek, hogy zenéltek, zsonglőrködtek, vándorszínházakkal járták a vidéket. Ma az indiai cigányok főként ékszerkészítésből élnek. Állítólag.

A cigányok ősei olyan jó zenészek voltak, hogy az egyik perzsa uralkodó tízezer cigány zenészt telepített a mai Irán területére, hogy meghonosítsák a zenéjüket a birodalmában. Száz évvel később egy másik muszlim uralkodó végigrabolta a Gangesz völgyét, és 53 ezer vegyes kasztbeli indiait telepített át a mai Irán területére, kényszerítve őket az iszlámra. Ebből a két csoportból származnak az európai cigányok ősei.

Egy részük az idők folyamán az akkori Bizánc és Örményország területére vándorolt, s ott felvette a kereszténységet, mások pedig Észak-Afrikába migráltak. Európába elsősorban a mongol invázió elől menekülve vándoroltak be, és szétszóródtak a kontinensen.

Következtetéseim: az indiaiakat megfosztották a gyökereiktől. Túlélték. Kitaláltak maguknak egy új életformát. Majd pedig megfosztották őket ettől az életformától is, letelepítették őket.

 

A szikhek

Turbános, szakállas indiaiak. Főleg Pandzsáb államban élnek. Mindössze két százalékát teszik ki az ország lakosságának. Azaz többen vannak, mint a magyarok. Oldalukon díszes tőrt vagy szablyát viselnek (a nők is), a kezükön pedig acél karperecet. Hagyományosan a hajukat soha nem vághatják le, de fésülniük kell, a tőr, a karperec és alsónemű viselése pedig kötelező. Fővárosuk Amritszár. Az Aranytemplom az ő templomuk. Tényleg arany.

A szikh vallás monoteista. Istenük nem ábrázolható. Tilos a bálványimádás, a muszlim nőkkel való szeretkezés, a dohány, alkohol és drogok megérintése, a nők kizárása a társadalmi életből, az iszlám halali ételek evése, a hindu zarándokhelyek megközelítése és kasztrendszer kialakítása. Ám kötelező a napi mosdás és más szikhek megsegítése, a karitatív tevékenység.

Csekély arányuk ellenére a szikhek kezében összpontosul az indiai gazdaság és politikai hatalom egy jelentős része.

Minden szikh, akit látok az utcán, jól szituált. Legalábbis szikh koldust még nem láttam. Amritszár egy modern város, ahol minden van, az utakat folyamatosan takarítják, a bevásárlóutcák ugyanolyanok, mint Európában – azt leszámítva, hogy majdnem mindenki turbános, kivéve a riksás és utcasöprő hindukat.

 

Elfáradtunk

Voltunk fent a Himalájában, a dalai láma lakhelyén. Bolyongtunk a városban, fotóztuk a lámát és a hegyeket. Vettem magamnak egy sapkát. Feltehetően a himalájai parasztok micisapkája miatt majd azt gondolják rólam otthon, „alter fej”, esetleg sznob, vagy ami még rosszabb, hippi vagyok. (Előítéletek…) Végigkóstoltuk az összes fellelhető tibeti kaját, aztán lebuszoztunk Delhibe, pár napig néztük a várost, majd visszarepültünk Pestre.

Dharamszala és McLeod Gandzs szép volt, Delhi dirty és luxury, Budapest…, de csodás.

 

 

 

 

világRozbroy ViktorIndia

Ajánló