Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!

Gyászhír

Hosszan tartó betegség után elhunyt T. Ágoston László, az Önök lapjában is gyakran publikáló író, novellista, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kutatója.

Írói nevében a T betű szülőhelyére és sok írásának ihletőjére, a Bács-Kiskun megyei Tass községre utal, ahol gyermekkorát töltötte. Lenkey János huszártábornok leszármazottjaként évtizedeken át kutatta az 1848–49-es szabadságharcot, ebből született élete fő műve, A két Lenkey című történelmi nagyregény.

A Magyar Írószövetség tagja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör alapító főtitkára 74 évet élt, temetésére 2017. július 31-én került sor a rákoskeresztúri református templom urnatemetőjében.

Tisztelettel: Ifj. Ágoston László

 

50 év múltán

Találkoztunk, a Somorjai Magyar Kilencéves Alapiskola 1967-ben végzett, 9. c osztályos tanulói. Nagyon örültünk egymásnak, hiszen sokan 50 éve nem látták egymást. Akkor még gyerekek voltunk, azóta felnőttünk, sőt megöregedtünk, gyerekeink, unokáink lettek, egyik diáktársunk már dédunokával is dicsekedhet. Egy-egy mécses meggyújtásával megemlékeztünk hat elhunyt osztálytársunkról és osztályfőnökünkről, Nagy Ilonáról. A koccintás, a vacsora és a torta elfogyasztása után felelevenítettük régi diákéveinket, közös kirándulásainkat és csínytevéseinket, amik akkor még messze nem haladták meg a mai gyerekek csínytevéseit, mi még tiszteltük tanítóinkat, és felnéztünk rájuk. Örültünk, hogy mindannyian megtaláltuk helyünket az életben, és megbecsült polgárai lettünk társadalmunknak, a magyar kisebbségnek. Reméljük, hogy ezt az utat folytatják gyerekeink, unokáink is. Köszönettel tartozunk két osztálytársunknak, K. Gizellának és B. Dezsőnek, hogy felkutattak bennünket, és megtaláltak. B. Évának köszönjük a remek tortát, amit egész Galántáról hozott. A jókedvvel eltöltött este után azzal búcsúztunk, hogy két, de lehet, hogy egy év múlva újra találkozunk, hiszen egyikünk sem tudhatja, mit tartogat számára az élet, meddig tudunk még összejönni ilyen szép létszámban.

A Somorjai Kilencéves Alapiskola 1967-ben végzett 9. c-sei

 

59 éves találkozó

Nagyon szerettük iskolánkat, a Rozsnyói Pedagógiai Iskolát. Eleinte minden ötödik évben találkoztunk, nyugdíjasokként gyakrabban, és az utóbbiakban már évente. Alig várjuk, hogy újra láthassuk egymást Rozsnyón, kedves városunkban, a költő nekünk is mindig aktuális gondolatával: „Én iskolám, köszönöm most neked, / Hogy az eljött élet-csaták között / Volt mindig hozzám víg üzeneted.” Június 14-én megköszöntük Simonné Lipták Rózsának, hogy évtizedeken keresztül mindig megszervezte az örömteli találkozásokat. Ahogy múltak az évek, egyre kevesebben lettünk, már közösen tartjuk összejöveteleinket a B osztállyal. Ezért sikeres együttlétünket Prosingerné Markó Évának is megköszöntük. Nagyon örülünk, hogy A-sok és B-sek, feleségekkel és férjekkel is együtt egy nagy családot alkotva tudunk találkozgatni. Köszönetet mondtunk azoknak az A osztálybeli társainknak, akik tehetségük és erős akaratuk révén sokat tettek hagyományaink és magyarságunk megmaradása és védelme érdekében. Nemcsak az iskolák falai közt tették kötelességüket, hanem azokon kívül is. Név szerint gratuláltunk Farkas Erzsébetnek, Horkay Árpádnak, Kovács Aladárnak, Lipták Rózsának, Pogány Zsuzsának és Tolvaj Erzsébetnek. Emlékeztünk volt igazgatónkra, Bollobás Bélára, osztályfőnökeinkre, Kossuth Jánosra és Pálmai Rudolfra, valamint a többi kedves tanárunkra is. Biztattuk egymást az erő gyűjtögetésére, mert bizony többször is elhangzott: „Nekem itt fáj, meg ott is fáj.” Végül azzal búcsúztunk, ha egészségünk engedi, 2018-ban örömmel jövünk a 60. érettségi találkozónkra. Adja Isten, hogy így legyen!

Balázsné Poznán Márta, Feled

 

60 éves találkozó

Megható eseményre került sor június 20-án Pozsonyban a Duna utcában, a volt Pedagógiai Gimnázium, ma Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium épületében. Az 1957-ben végzett IV. B diákjai találkoztak. Annak idején 38-an voltunk, mind lányok, alsó tagozatos tanítóként végeztünk. Néhányan tovább képezték magukat felső tagozatra. Az idők folyamán több találkozót is tartottunk, mindig fogyatkozó létszámmal. A 40 évesen már csak 27-en voltunk. A lemorzsolódásnak több oka is volt: ki betegség miatt nem jöhetett, többen mozgásképtelenek, vannak, akik elhunytak, mára 12 halottunk van.

A mostani találkozót – 19-en jöttünk össze – Halgasné Bese Karolina volt osztályelnök szervezte. Ezúton is köszönet neki. Hálás köszönet az iskola igazgatónőjének, Morvay Katalinnak is a meghitt fogadtatásért és köszöntésért. Kiemelte, milyen büszke, hogy ilyen ritkaságszámba menő találkozónak adhat otthont. Sajnos tanáraink közül már senki nem él. Rájuk és elhunyt osztálytársnőinkre egy néma perccel emlékeztünk. Többen közülünk már özvegyek, nekik felolvastam Szent Ágoston gyönyörű versét az elhunyt házastársról. Szem nem maradt szárazon. Aztán következtek az egyéni beszámolók, itt fogadtuk meg, hogy ha lehetséges, kétévenként fogunk találkozni. Majd átvonultunk egy közeli, kellemes hangulatú étterembe, ahol folytatódott a terefere. A távolabb lakó osztálytársak bontottak asztalt, és abban a reményben búcsúztunk, hogy hamarosan újra találkozunk.

Szabóné Ürge Magdolna, Dióspatony

 

Maroknyi székely (palóc)…

… porlik, mint a szikla. Népek harcának zajló tengerén. Képzavar? Hát igen. Az egész élet egy képzavar. Tengereken, még akkor sem, ha ez a népek harcának tengere, nincsenek sziklák. A tengerparton igen, de a tengeren ritkán vagy soha, meg a tengeren nem porlik a szikla, esetleg mállik, mert porláshoz száraz környezet szükségeltetik. Mégis a Székely himnusz e sorai jutottak eszembe, miután részt vettem az idén július 8-án már 17. alkalommal megrendezett Ipoly menti találkozón. Hogy finoman fejezzem ki magamat, nem volt túlzottan nagy érdeklődés. A halászléfőző verseny 10. alkalommal színesítette a programot. A palóc népművészeti gála délután 4-kor kezdődött romantikus környezetben, a vilkei futballpálya mögötti szabadtéri szórakoztató központban. Ünnepi köszöntőt mondott Vilke község és csatolt tartományainak választott polgármestere, Rácz Gábor. A színpadon, melyet árnyat adó nyárfák – nálunk topolyfák – ölelnek körül, egymást váltották az előadók, akik az Ipolyon innen és az Ipolyon túlról érkeztek. Műsorukkal szívet melengető látványt nyújtottak a helyi óvodások és kisiskolások. Ami ezután történt, azt kénytelen vagyok biblikusan megfogalmazni: És az Úr igen nagy haragra gerjede vala. És nagy vihar támada vala, mely szétzavará vala az ünnepi sereget.

Egy jó fél óra múlva helyreállt a világ rendje, az éltető nap sugarai utat törtek a gonosz, nyári záport okozó fellegeken, és folytatódott a műsor. A nyári záporon túl kaptunk még egy köszöntőt. Ezt Balog Gábor, a Csemadok országos tanácsának alelnöke tolmácsolta. Miután így fel voltunk már szerelkezve köszöntőkkel, végre beindulhatott a műsorfolyam. A színpadon egymást váltották a különféle ének- és tánccsoportok: Fülekpüspökiből, Losoncról, Csákányházáról, Bénáról, Egyházasgergéről, Ragyolcról, Mucsínyból, Pisísből, Fülekkovácsiból, Bussáról, Sávolyból, Salgótarjánból. A nézőcsábító magyarországi előadó ezúttal a Nógrád megyei, endrefalvi születésű Radics Gigi volt. Miután senki nem kért fel arra, hogy értékeljem a nyújtott produkciókat, ki kell jelentenem, nálam a bénai citerazenekar lány tagja került az első helyre. Azon túl, hogy zenélt és énekelt, még mesét is mondott, méghozzá nem is akárhogyan, és nem is akármilyet. Átszellemülten mondta el mindenki legnagyobb örömére, hogyan járta meg Uborka Amerikát. Esküszöm, ilyen jót én se tudnék írni. (No, jó, ha nagyon akarnék, tudnék, de nem akarok.) A második helyre a bussai asszonykórust tenném, a harmadikra pedig a ragyolciakat, a losonci Folk Lc-t, de minden résztvevő, szervező, rendező és önkéntes dicséretet érdemel. Azok, akik ott voltak, azért, akik meg nem voltak ott, azért búslakodhatnak. Képzavar? Igen, az egész élet egy képzavar. Remélem, a következő alkalommal többen eljönnek, nemcsak Vilkére, hanem az ország egész területén zajló hasonló rendezvényekre. Tudom, a tévében sokkal színvonalasabb műsorokat mutogatnak, én sem hagynám ki, mikor Stunbajler Alfréd kigombolja a nadrágját, de ezeket a helyi rendezvényeket azért tartják, hogy önöket, minket szórakoztassanak. Tiszteljük meg a szervezők jóindulatát jelenlétünkkel. Ja meg táncmulatság is volt, de akkor már Gyuszi bácsi a hamisak álmát aludta. De még útban hazafelé lencsevégre kapott egy gólyapárt is: íme, repülni tanulnak a fiatalok.

Plavec Gyula, Vilke

 

 

 

 

Kopertagyászhír50 év múltán59 éves találkozó60 éves találkozóMaroknyi székely (palóc)…

Ajánló