Hamburgerszag a Gangesz partján

A vonat biztonságosabb, mint a busz. Indiában is. Ezt olyankor érzed leginkább, amikor éjjel arra ébredsz Goa és Mumbai között, hogy a busz bal hátsó kereke üresben forog egy szakadék felett, s huppansz egy nagyot. Ha elég sok időt töltesz Indiában, akkor visszaalszol, ha még többet, nem utazol itt busszal.

 

A vonat biztonságosabb, mint a busz. Indiában is. Ezt olyankor érzed leginkább, amikor éjjel arra ébredsz Goa és Mumbai között, hogy a busz bal hátsó kereke üresben forog egy szakadék felett, s huppansz egy nagyot. Ha elég sok időt töltesz Indiában, akkor visszaalszol, ha még többet, nem utazol itt busszal. Halálfélelmem mindössze kétszer volt az út során. Először akkor, amikor az Indiai-óceán felett viharba keveredett a gépünk, másodszor a New Jalpaiguri–Darjeeling 80 kilométeres szakaszán, amit egy suicid hindu Tata terepjáróján tettünk meg. A helyiek is némán méregették az utat a kocsiból, amikor a földcsuszamlásokkal tarkított csapáson szembejött valami. Ezen az úton egyébként csak terepjárók közlekednek, melyek a busz szerepét töltik be.

 

Mumbai

Központja gyalog bejárható. Ezen kívül minden gettó. Mumbaiban van Ázsia legnagyobb gettója. Érdekes dolgokat láthat itt az ember. Az egyik gettó közepén van egy mező. Körülbelül tizenhat focipálya méretű. Reggel láttuk, hogy tele van emberrel. Azt hittük, jógáznak. Amikor közelebb értünk, kiderült, hogy a mező egy nyilvános vécé. A mező a város közepén tele volt guggolva székelő emberrel. Láttunk egy másik parkot is. Oda a szegények nem mehettek be. A szegények a kerítés tövében aludtak, vagy nézték, ahogyan a gazdagok kriketteznek.

A városban mindenfelé nyilvános zuhanyzók vannak. Azért van rájuk szükség, mert sok a hajléktalan, akiknek, ugye, nincs fürdőszobájuk. Nincs semmijük egy pokrócon kívül. Döbbenetes a mocsok az országban, az emberek azonban tiszták (a lábukat kivéve, a lakosság fele nem hord lábbelit). A hajléktalan felébred reggel a járdán, felcsavarja az alvópokrócát, majd keres egy nyilvános zuhanyt, s két rúpiáért megmosakszik. Az indiai hajléktalanok és koldusok nem büdösek. Kalkuttában ugyanezt a szerepet töltik be az utcai csapok. Ha délelőtt sétálgatsz a városban, az utcákon mindenfelé mosakodó embereket látsz. Persze, szemérmesek. A nők száriban mosdanak, benyúlkálnak alá, a férfiak pedig longiban csinálják ugyanezt. Szappant is használnak. A ruhájukat nem tudják ilyen könnyen kitisztítani, úgyhogy felületes szemlélő számára a napi tisztálkodás ellenére sem tűnnek túl rendezettnek.

 

Kalkutta

Mumbai és Kalkutta között, a 35 órás úton megbolhásodtunk. Ez fokozódott az első kalkuttai szállásunkon. A második szállásfoglalást bolhairtással kezdtük. A japánok porral, a fehérek fúvókával irtották a matracaikból. Mindenki vakarózott. Mutogatták egymásnak a csípéseiket. A szomszéd japán fiú csak egy angol szót ismert: flea (bolha).

Azzal együtt, hogy Kalkutta egy büdös, mocskos, zsúfolt, leélt, szmogos putri, nagyon szerethető. Mumbaival ellentétben itt az ember bármennyi időt el tud tölteni. Elég, ha sétálgatsz az utcákon, figyeled a helyieket, a történéseket, de ha többre vágysz, nagy brit palotákat is fotózhatsz.

Ott van az Ázsiai Társaság központja, ahol Csoma de Korosnak van egy emlékszobája. Elmentünk, hogy megnézzük. Mindenki tudta, mi az a Magyarország. Kiderült, a látogatók fele magyar, aki Kőrösi Csoma Sándor miatt megy oda. A helyiek is nagyon büszkék rá. Nagyon kedvesek voltak, végigkísértek minket az egész épületen. A könyvtárban ki van állítva Kőrösi tibeti nyelvtanának eredeti kézirata meg egy Csoma-szobor meg egy csomó minden.

 

Darjeelingben

Meglátogattuk Csoma de Koros sírját. Szép időben a sírkőtől látni lehet a Kancsendzöngát. Valaki lemérte, azt állítja, hogy ez a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa. A temetőben odajött hozzánk egy bácsi egy nagy könyvvel. Azt mondta, ő gondozza a sírt. A sír nagyon takaros volt. Frissen festett. Kérdezte, magyarok vagyunk-e. Mondtuk, hogy igen. Odaadta a könyvet, hogy írjunk bele. Ezt írtam bele: „Szép helyen temették el. Örülök, hogy láttam.” Adott egy másik könyvet is, abba ezt írtam: „Megható, hogy ilyen sokan látogatják ezt a sírt. Örvendetes.”

A dátumok alapján kétnaponta érkezik egy magyar utazó Kőrösi sírjához. Mi mit sem tudva éppen a születésnapján jártunk ott. Buddhista koszorúkkal és szalagokkal díszítették ki aznap a sírt. A bácsi adott egy papírcetlit is. Arra az volt írva, hogy adjunk pénzt a bácsinak, amiért ilyen alaposan gondját viseli a sírnak. Ez a szöveg magyarul volt.

Darjeelingben hideg volt, eső volt, köd volt. Háromórányira, a hegy tövében kánikula, szárazság és por.

 

Bodhgaya

Itt világosodott meg Buddha a bodhitree alatt. Asóka, a nagy indiai király áttért a buddhizmusra. Bodhgayában szentélyeket, templomokat épített, a fa köré parkot, mögé egy hatalmas templomot emeltetett. Ajándékozott egy hajtást a Srí Lanka-i királynak a fából, aki otthon elültette, s az kihajtott. Asóka felesége féltékeny volt az urára, ezért titokban kivágatta a fát. A jelenlegi fa Buddha fájának az unokája, ugyanis a Srí Lanka-i fából metszett hajtásból nőtte ki magát.

Bodhgaya a legszentebb buddhista zarándokhely India területén. Bodhgayában nagyon sok a buddhista, pap, zarándok. A buddhista országok saját templomokat építettek maguknak. Néhány most épül.

Bodhgayában azt is láttuk, miért van annyi sérült Indiában. Egy kislány elesett egy biciklivel, s a meztelen lábacskája a küllők közé szorult. A helyiek rögtön összesereglettek, hogy segítsenek neki. A biciklinek. Nem a kereket szedték le a kislányról, hanem a kislányt a kerékről – óvatosan csavargatták a lábát, hogy a küllők ne sérüljenek. Nem hinném, hogy a ripityára tört lábacskát látta azóta orvos. Indiában az élet majdnem olyan olcsó, mint a telefon és az orvosi ellátás.

 

Varanasi

A Föld legrégibb ma is lakott városa. Állítólag Babilonnal és Ninivével egy időben építették. A helyiek is szívesen hangoztatják, hogy ez a világ legrégibb városa. Tele van tehenekkel, rasztás, bemázolt brahminokkal és egymilliárd zarándokkal, aki mind a Gangesz vizében akar megmártózni. A Gangesz vizében a kolera mikróbái három óráig maradnak életben, a desztillált vízben egy napig.

A parton mindenfelé máglyák égnek. A máglyákon emberek sülnek. A parton hamburgerszag terjeng. Reggelente arra szoktunk ébredni, hogy kofák kiabálnak az ablakunk előtt. Ilyeneket kiabálnak: „Béla, hullik a vakolat a lúdra.” Vagy: „Bolond vagy, János, az gácsér.” A női kofa pedig ezt ordítja: „Ajjaj, dzsem került a levesbe.” A helyiek pedig tudják, hogy ilyenkor vehetnek friss újságot, csajt vagy kegytárgyat. Mi pedig felkelünk, kiülünk a hostel udvarára, és eszünk valami finom izraeli kaját. Az étlapon csak indiai és izraeli van és pizza. Ebből az izraeli a legjobb. A vendégek nagy része orosz, csupán egy izraeli trióval találkoztam, akik Nepálból Rajastanba tartanak.

Varanasiban több a tehén, mint bárhol máshol. Találkoztunk Darjeelingben egy magyar párral, akik látták, amint két nő követ egy vizelő tehenet, és mossa az arcát a vizelettel. Varanasiban több a bivaly, mint bárhol máshol. Tele van velük a Gangesz partja. Bivalycsorda fekszik a vízben, gyerekek lubickolnak mellettük, rájuk másznak, játszanak velük. Hat méterrel odébb pedig a félig elégett hullákat dobálják a folyóba és táplálják a tüzet a még el nem hamvadt emberek alatt, megmerítik a kulacsukat a vízben, s nagyokat hörpintenek belőle. Néha kiszedik az összeégett felső testeket, lábakat, koponyákat, hogy újra megrakják a tüzet, s felülre dobhassák vissza a testrészeket. A kutyák ilyenkor elkezdik csóválni a farkukat.

 

 

 

 

világRozbroy ViktorIndiaGangesz

Ajánló