Tehén a garázsban

India.  Az eredeti cím az lett volna, hogy romák meseországban, intertextuális utalással Alízra és csapatára, de akik nem ismernek, azt hinnék, rasszista vagyok, úgyhogy a figyelemfelkeltő címet más síkra tereltem.

Tudjátok, mi az a kultúrsokk? Egy okoskodó kifejezés arra, ha egy sikátorban szembejön veled egy tehén. Más megközelítésben kultúrsokk az, ha nem találsz sehol vécépapírt, és belegondolsz az őslakosok mindennapjaiba. De kultúrsokk lehet az is, ha veszel magadnak egy dinnyét, az elárusító erősködik, hogy mindenképpen szemeket akar rá festeni, hazafelé menet az úton mindenki kérdezgeti, hogy mi van a kezedben, otthon pedig rádöbbensz, hogy áldozati tököt vettél, ami arra szolgál, hogy földhöz vágd. Kultúrsokk az is, ha 20 centért veszel kétszemélyes vacsorát, mert a kofának nem jut eszébe, hogyan mondják angolul a 120-at. Persze, egy szokványos, utazóirodás szabadságon nem találkozik az ember ilyesmivel.

Mindennek ellenére valamiért elég fura szónak tartom a kultúrsokk kifejezést. Ne vegyétek magatokra, ha ti előszeretettel használjátok. Én például életem egy bizonyos szakaszában gyakran használtam a pokolgép kifejezést, ami szintén irritálhatott egy csomó embert.

 

Chennai

Chennaiban vagyunk. Egyelőre eléggé úgy tűnik, nem ismerik errefelé wifit. Ami nem kifejezetten baj. A magunkfajta világjárók akár jutalomként is vehetik. A hétmilliós városban biztos van legalább nyolc internetezde.

Azon gondolkodtam, hogy mindig mindenhol a köznép, az egyszerű emberek életére voltam kíváncsi. Most először kezdett izgatni az elit. De mivel nem jutalomszabadságon vagyok, feltehetően nemigen fogom látni a felső három kaszt tagjait. A nép a legalsó, negyedik kaszt tagjaiból (súdrák) és kaszton kívüliekből, az érinthetetlenekből (páriák) áll. Az érinthetetlenek kifejezés szó szerint értendő. Ezeknek az embereknek el kell(ett) kerülniük a három felső kaszt tagjait, nehogy megérintsék és beszennyezzék őket. Sokszor csengőt kellett hordaniuk a nyakukban, hogy a kasztok tagjai hallják a közeledtüket.

Fura társadalom. Bármerre mész, az utcán emberek fekszenek, alszanak, pihennek. Egész kis család fekszik a járdán: fiatal házaspár két gyerekkel. Esetleg egy teljesen pucér bácsi ül az út szélén és meditál – vagy haldoklik. Éjjel igencsak figyelned kell, nehogy rálépj valakire egy sötét sikátorban.

A társadalomnak nem kell tolerálnia a koldusokat, a táradalomnak abszolút része a koldulás. Én még nem adtam pénzt senkinek, de tervezem. Annyian vannak, hogy nem tudom eldönteni, kin segítsek. A legnagyobb ellenállást azok fejtik ki bennem, akik rángatnak és fogdosnak és könyörögnek. A szomorúan néző emberek megsegítésére sokkal nagyobb hajlandóságot érzek.

A mocsok elképesztő. A legbüdösebb dolog, amit életemben szagoltam, a helyi halpiac. Angi elrohant, amikor megcsapta a bűz. Összehasonlíthatatlanul büdösebb a kínai rohasztott tofunál és a száznapos tojásnál. A járdán nem közlekednek emberek, csak olyankor lépnek rá fel, ha pisilniük kell. Nem igazán lehet elmesélni ezt a chennai mocskot.

Az egészben az a legkülönösebb, hogy egyáltalán nem tartom szörnyűségesnek vagy zavarónak, hanem jól érzem itt magam. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen körülményeket bárhol másutt a világban elviseljek. Valamiért nagyon szimpatikusak az emberek. Ha megkérdezed a kofától, hogy mi az a panírozott gömb, amit árul, félbetör egyet olajos markában, és odaadja, hogy kóstold meg, s még ha eszedbe jut is, hogy hiánycikk a vécépapír, akkor is elfogadod és megkóstolod. Ha pedig nem ízlik és tovább mész, mosolyog, nem haragszik. Nem azért adott kóstolót, hogy belekényszerítsen a vásárlásba.

Az indiai kaja egyébként fantasztikus. Ráadásul akkora adagokat adnak, hogy eddig még egyszer sem bírtam megenni. Közben pedig naponta csak egyszer eszünk, amitől úgy jóllakunk, mint a szitár, a nap hátralévő részében legfeljebb tejes teát (garam csaj) iszunk vagy gyümölcsöt eszünk.

 

A fejingatás művészete

Gondolkodtam rajta, hogy miért tűnik mindenki lazának és kedvesnek. Az emberek nyugodtan átsétálnak a 12 sávos úton, nem is nézve, jön-e valami. Ha hárman haladnak az út szélén, eszükbe sem jut libasorban menni: van kormány az autón… Úgy tűnik, semmit sem ér nekik az életük. Spirituális magyarázat: valahogy át kell szenvedni ezt az életet még egy páriának és egy súdrának is, de minek aggódni egy rossz élet miatt? Viszont azért már megéri aggódni, hogy a következőkben jó helyre szülessen, ezért a karmáját megpróbálja arrafelé egyengetni. Pszichológiai magyarázat: ha bánt valakit valami, ha fél, ha aggodalmaskodik, nem lesz jobb neki. Úgyis rossz az élet, miért tegye még rosszabbá a maga és mások számára? Az agressziót a tárgy hozzáértői szerint a félelem szüli. Ha nincs félelem, nincs agresszió. Társadalmi magyarázat: mindenki fölötte áll (mint említettem, akikkel mi találkozhatunk az utcán, kizárólag alacsony társadalmi kasztokba tartozhatnak), megszokta az alacsonyabbrendűséget és azt, hogy neki nem lehetnek vágyai. Valószínűleg a három aspektus egységesen érvénysül.

Az emberek nem bólogatnak, és nem rázzák a fejüket, hanem ingatják. Mint a szent teheneik. A fejingatás jelenthet igent, hellót, jót, köszönömöt, szívesent és a fene tudja, még mit. Roppant különös gesztusnak tűnik egy szabadságoló európai számára első pillantásra. Leginkább az az érzésem tőle, mintha azt mondanák: hmmm, hmmm vagy ejnye-bejnye. Angi rendelt magának valami ételt. A pincér ingatta a fejét (amiről ma már tudjuk, azt jelentette: jó). Angi kérdezte: nincs ilyen kajájuk? A pincér megint ingatta a fejét (ma már tudjuk, azt jelezte: van). Angi rámutatott egy másik kajára, s kérdezte, ilyenjük van-e. Fejingatás. Angi kérdezte, akkor mijük van. Mondták, hogy mindenük van, ami az étlapon szerepel. Akkor megint az első kaját kérte. Fejingatás. Angi kérdezte: van vagy nincs? A pincér folyékony tört angolsággal mondja: hevy, és ingatja a fejét. Angi kérdezi, azért, mert csípős? Vagy miért nem akarja neki ezt a kaját felszolgálni? Na mindegy, bonyolult. Végül egy kínai srác rendelt neki valamit. A hevy egyébként azt jelentette: have we (van nekünk).

 

 

 

világRozbroy ViktorIndia

Ajánló