Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!

 

Ad Utáljunk együtt valakit!

Plavec Gyula áldozatoknak állítja be Rákosit, Kádárt, Gyurcsányt és Sorost. És azt az egész méltatlan írást tálalja olvasóinak a Vasárnap. Tudom, hogy a demokrácia szólásszabadságot biztosít. De ennyire, hogy a moslékot kiönthetik az újság lapjaira? Vagy a lap új dizájnjába ez is belefér? Rákosit, Kádárt, Gyurcsányt, Sorost piedesztálra helyezi Plavec, Orbánt meg gyalázza, pedig ő az első magyar miniszterelnök, aki támogatja a határon túli magyarokat nemcsak szóval, de iskolákat, templomokat segít újjáépíteni. Rákosi, Kádár ezreket küldött halálba, Gyurcsány félt megadni nekünk az állampolgárságot, Soros pedig zúdítja Európára a terroristákat – és őket nevezi Plavec áldozatoknak? A szerkesztőség ezt miért vállalta, hogy közölje? Mi, 75 éven felüliek még jól emlékszünk ezen áldozatok lélekromboló, félelmet keltő tevékenységére. Úgyhogy visszautasítjuk az ilyen írásokat.

Kádekné, Ógyalla

*

Kedves Kádekné!

Ön a viccrovatban olvasott egy humoros, szarkasztikus írást az emberi viselkedés természetéről, amit alaposan félreértett. Ennek a műfajnak ilyenek a stílusjegyei, amilyeneket Plavec Gyula is alkalmazott. Még véletlenül sem állított be senkit áldozatnak, és főképp nem gyaláz vele senkit. Viszont telibe talált, pont erről szól a krokija: Utáljunk együtt valakit! Pedig mennyivel jobb nevetni, akár saját magunkon is! Üdvözlettel:

cs. liszka györgyi

 

Megtévesztés

Imádom a halételeket, ezen belül a halkonzerveket, és ha kell, némely halfajtákat meg is tudok különböztetni egymástól. Bevásárlóközpontomban sohasem kerülöm el a halas pultot, szívesen pásztázom végig a bőséges kínálatot. Most is találtam leárazott olajoshering-konzervet: a megszokott 0,89 helyett, csak 0,69-ért kínálják. Rögvest vettem hármat, mert az ember esendő és gyenge, szívesen dől be marketinges fogásoknak. Sok más egyebet is vettem, s bár szép kis summa lett a végösszeg, fizetés után a számlát nem ellenőriztem. Odahaza azonban igen, és látom, hering helyett három makrélakonzerv szerepel, 0,99 egységárban. A kutyafáját! Akárhogy nézzük is, csaknem egy euró a különbözet, nem beszélve a makréla és a hering húsa közti óriási különbségről, amit én ugyan képtelen vagyok érzékelni, de egész biztosan hivatkozni fogok rá a reklamáció alkalmával. Mert bizony már rohanok is vissza, a tetthelyre. Először lefotóztam a halas pult árcéduláit, azután fordultam a reklamációt intéző alkalmazotthoz, aki meglehetős szkepszissel fogadta panaszomat: úgy nézett rám, mint egy tömeggyilkosra. Kelletlenül hátraküldött velem egy másik eladót a cédulák ellenőrzésére. Kiderült, abban az időpontban, amikor én vásároltam, a makrélakonzerv már rég elfogyott, a cédula is meg volt fordítva, tehát semmi szín alatt nem vehettem makrélát! Visszatérve a reklamációs pulthoz, még a fotó dacára sem hittek nekem, keresztkérdéseknek vetettek alá, gyanúsan méregettek mindketten. Úgy éreztem magam, mintha én loptam volna. Végre az egyik hölgynek eszébe jutott leolvasni az ellenőrző pénztárgépen a heringkonzerv árát. Két gépük is volt e célra, az egyik kidobta a 0,69-es árat, a másik, láss csodát, a 0,99-es makréláét! Egyazon kód szerint. Gondoltam, most már nyert ügyem van, bocsánatot kérnek, és visszaadják a különbözetet. Nem egészen.

A közelben álldogált egy harmadik uniformizált hölgy is, aki egész idő alatt nem avatkozott közbe, valami más tevékenységet mímelt, miközben minket figyelt. Én ekkor már, kissé indulatosan, beindítottam a kiselőadást az elképzeléseimről, hogy is kellene a cégnek viszonyulnia a szerencsétlen vevőhöz, ha már egyszer becsapták vagy megtévesztették. Olyasmit emlegettem, hogy mindig a vevőnek van igaza, pláne, ha be is bizonyosodik, meg talán bocsánatot is kellene kérni, és nem gyanakodva méregetni, és a kedves hangnem is csak javítana a csalódott kuncsaft kedélyállapotán. A harmadik hölgy, engem hallgatva, sűrűn bólogatott. Kiderült, ő az üzletvezető. Miközben beszéltem, gyors egymásutánban többször is felszólította a velem tárgyaló alkalmazottat: „Fizesse ki, fizesse ki az urat, fizesse ki!” Ennyit tett, semmi többet. Hm. Korrigálták a számlámat, leperkálták elém a kilencven centet, de a bocsánatkérés elakadt valahol a pult alatt. Rátettem a kezem a visszakapott apróra, és azt mondtam: Átvettem a pénzt, de nehogy azt higgyék, emiatt reklamáltam, itt hagyom, csapják hozzá a borravalók összegéhez, és a jövő évi nőnapon igyanak valamit az egészségemre.

Domonkos Péter, Somorja

 

Az ezüstérmes hagyományőrző

Bial Judit 12 évvel ezelőtt költözött el szülővárosából, Fülekről Dunaszerdahelyre. A lovak iránti szeretete már gyermekkorában megvolt, azóta foglalkozik lovas íjászattal. Megismerkedve a Szedres tanya tulajdonosával, Rőth Imrével és feleségével, Évával, minden szabad idejét itt, a tanyán töltötte. Az első lova Nimród volt, bemutatókra jártak, tanítottak lovaglást is. Judit úgy gondolta, jó volna egy saját ló, amelyre rajta kívül nem ül senki, a kezdők ugyanis tompítják az állatot. Rege, a három és fél éves csikó lett a saját lova. Barátainak, a marcelházi Bogár Péternek és Valériának köszönhette, hogy tudomást szerzett a kirgizisztáni világjátékokról, ők biztatták a benevezésre. Első megállójuk Kazahsztánban volt, ahol férfiak és nők együtt versenyeztek a Nagy sztyeppe gyermekei nevű fesztiválon, ott Judit a legjobb női íjász elismerést kapta. Kirgizisztánban 54 ország több mint 2000 versenyzője mutatta be tudását a nomád világjátékokon. A tízezres tömeget látva csak a stadionban szembesült azzal, milyen nagyszabású verseny lesz ez. Ezüstérmet a céllövésben szerzett, az első helyen végzett tatár nő csak egy ponttal lőtt többet.

Bial Judit pedagógiát végzett, a Nagymegyeri Ifjúsági Központ igazgatója. Rőth Imrével közösen évek óta történelemórákat tartanak az iskolákban, harci bemutatókat különféle rendezvényeken. Hajrá, Judit, a fülekiek nevében is gratulálunk, sok sikert kívánunk a következő versenyeidhez.

Szabó Irén, Fülek

 

90 éve őrzője múltunknak

1927-ben jött létre Léván a városi múzeum, amikor Nécsey József verebélyi postamester a család több nemzedéken keresztül felhalmozott gazdag gyűjteményét Léva városának adományozta. Verebély környékének és a Garam mentének régészeti emlékei, Bars és részben Hont megye néprajzi tárgyai, számos festmény, könyv, valamint családi levéltári iratok az akkori városháza épületének második emeleti két szobájába kerültek. A múzeum tevékenységének kibontakozásában, a gyűjtemény rendszerezésében nagy érdemei vannak Krieg Jenőnek, a múzeum első gondnokának. Lelkes munkájának köszönhetően már 1928-ban tárlat nyílt Nécsey-szoba címmel. Az intézmény állománya fokozatosan bővült, különböző szervezetek, főleg a helyi piarista gimnázium, magánszemélyek, köztük a lévai születésű Kittenberger Kálmán afrikai utazásairól származó adományainak köszönhetően. A múzeum fejlődésében első igazgatójának halála és a második világháború viszontagságos évei megtorpanást jelentettek, sok értékes tárgy megrongálódott és eltűnt. A háború után az intézmény élére Hulják Pál nyugalmazott tanár és helytörténész került. Szorgalmas munkájának eredményeképp tekinthette meg az érdeklődő közönség már 1946-ban a megújult tárlatot. Néhány éven keresztül a múzeum a megüresedett ferences kolostor nem megfelelő helyiségeibe volt kénytelen átköltözni, 1958-ban került a gyűjtemény végleges, méltó helyére, a várudvar épületeibe. 1960-ban felvette a Lévai Barsi Múzeum nevet. A 80-as évek végén a kapitány épületének tatarozása miatt a kiállítások hosszabb időre szüneteltek. Az újranyílt állandó kiállítás első része a vár és a gyógyszerészet történetét mutatta be, amely később a régió régészeti anyagával, a céhek és kézműipar fejlődésével, a társadalmi életet bemutató tárgyakkal és népviseletekkel bővült. Külön kiállítás foglalkozik az 1968-as eseményekkel és Ladislav Bielik személyével. Az intézmény történelmében fontos esemény volt a Nécsey-galéria, az új koncert- és a kiállítóterem, a szabadtéri színház létrejötte.

Az állandó tárlatokon kívül rendszeres időszaki kiállítások várják a látogatókat a helyi és más hazai, határon túli múzeumok gyűjteményeiből. Érdemes ellátogatni a múzeum kihelyezett részlegeire is. Egész Európában egyedülálló a tufába vájt sziklalakások együttese Borfőn (Brhlovce). A bagonyai (Bohunice) vízimalom gyönyörű környezetben, a Szikince patak mellett található.

A jelentős évfordulóra való megemlékezés még tavaly év végén vette kezdetét a 90 évesek leszünk című kiállítás megnyitásával, amely a Nécsey család gazdag hagyatékát mutatta be. Az évforduló jegyében zajló ünnepségek kicsúcsosodása a május közepén tartott kulturális és ismeretterjesztő rendezvények sorozata, Már 90 éve itt vagyunk címmel. Néhány program kifejezetten a gyermekek részére készült, mint a biztonságos közlekedés bemutatása, elsősegélynyújtás, sebesültek ellátása, a technika és a játékok kapcsolatát ismertető közös foglalkozás. A lévai Peter Holba magángyűjteményéből származó képeslapokon végigkövethetjük a múzeum és a vár változásait. Az ipolysági Ján Pleva jóvoltából az érdeklődők vasúti modellek gazdag és színes gyűjteményét tekinthették meg. A rendezvény egyik legszokatlanabb eseménye a rendhagyó környezetben – a múzeum koncerttermében – tartott önkéntes véradás.

90 év alatt a múzeum sokrétű tevékenysége a város kulturális életének szerves részévé vált. Hagyományos rendezvényei, elsősorban a várnapok és a múzeumok éjszakája nagyon közkedveltek a lévaiak körében.

Geršiné Szabó Márta, Léva

 

Réteshúzó fesztivál

Negyvenkét méter és negyven centi. Szinte hihetetlen, de ennyi volt a vásárúti Réteshúzó fesztiválon nyújtott rétes hossza. Az idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg, ebből is látható, mennyit ér a jó ötlet. Hagyománnyá nőtte ki magát. A közeli környékről, de Pozsonyból, Trencsénből, sőt távolabbról is sok százan voltak kíváncsiak a hangulatára, a rétesnyújtók ügyességére és természetesen az elkészült csemege tényleg kritikán felüli minőségére. A helyi cukrászda tulajdonosa, Bugár Krisztina (Süssünk-főzzünk Krisztinával, Vasárnapi Asztal – a szerk. megj.) és alkalmazottai az évről évre bevált segítőkkel vagy tizenöten fogtak a kényes mű készítéséhez. A nagy sátor alatt csaknem fél focipálya hosszán egyberakott, gondosan leterített asztalok során kezdődhetett a rekorddöntés. Mert minden évben betervezik az előzőleg elért hossz túlszárnyalását, s ezt eddig sikeresen teljesítették is. A hálás közönség kupameccset lepipáló hangorkánnal biztatta az igyekezetüket. Csak érdekesség kedvéért, az első rétesük, a tizenkét év előtti az akkor elképesztőnek tűnő tizenhat méterre nyúlt. Szóval, a rétes hosszán nagyot nyújtottak, a minőségén nem nagyon volt mit igazítani, számolatlanul, vödörszám került bele a sok finomság tölteléknek. Mind a tíz ujját megnyalja kóstoló után a vendég, el is fogy az utolsó darabig. Közben pedig? A helyi tűzoltók, Bognár János parancsnok vezetésével, ez alkalommal szomjat oltottak, italméréssel kényeztették az eseményre érkezőket. A helyi vadásztársaság szakácskodásban jártas tagjai – Csomor László és Szolgai Róbert – szintén emelték a fesztivál színvonalát, ők vadhúsból készített pörköltet mértek. Természetesen sokan mások is segítették jelenlétükkel, szereplésükkel a rendezvényt, közben a pódiumon egymást váltották a hazai, nádszegi, galántai énekcsoportok. Tömegeket mozgató kulturális eseménnyé nőtte ki magát a Réteshúzó fesztivál. Színvonalára büszkék lehetnek a rendezők, a helyszínt adó község, Vásárút helyi szervezetei, lakosai.

Gazdag József, Jányok

 

 

 

 

KopertaAd Utáljunk együtt valakit!Kedves Kádekné!megtévesztésAz ezüstérmes hagyományőrző90 éve őrzője múltunknakRéteshúzó Fesztivál

Ajánló