A probléma, a strucc és mi

Van egy furcsaság abban, ahogy a problémákat kezeljük, legyen az családi gond, a szeretet, a társaság hiánya vagy csak egyszerű fáradtság. Legtöbbször nem megoldjuk őket, hanem tovább tetézzük. Szinte minden ember ezt teszi, mégsem veszi észre. Te is ezt teszed?

Gyerekként valószínűleg te sem szerettél tanórára készülni. A felkészületlenség kínos helyzeteket, rossz osztályzatokat, azok pedig otthoni összetűzéseket szültek. Jól tudtuk ezt, mégsem a szorgalmasabb tanulást választottuk megoldásként, hanem órán próbáltunk minél kisebbre összemenni, elbújni, hátha megússzuk a bajt. Az emberi gondolkodás felnőttkorban is pontosan ilyen. A problémákat gondolkodásmódunk nem megoldja, hanem ösztönösen próbálja elkendőzni, méghozzá furfangosan.

A magány, a szeretethiány, a közösség hiánya szinte minden második embert gyötör. Amikor már nem bírjuk tovább, elkezdünk cselekedni – úgy, ahogy a strucc szokta. A gondok elől homokba dugjuk a fejünket. Mit teszünk a megoldhatatlannak látszó problémával? Létrehozunk mellé egy újat, hogy ne kösse le figyelmünket a régi.

A magánynak nem tettekkel vetünk véget, hanem veszünk egy cicát. Haragban vagyok az emberekkel? Veszek egy kutyát. Gyötör a szeretethiány? Azonnal akarok egy gyereket! Ezek a hasonlatok nem bűnként akarják beállítani, ha másokkal törődsz. Mindössze tedd fel magadnak a kérdést: valóban az önzetlenség vezérel, vagy a problémáidról akarod elterelni a figyelmet?

 

 

 

 

Lelki fröccsKoller Péterproblémastrucc

Ajánló