A fehérek hagyatéka

A Lonely Planet Laoszt így nevezi: „az ezer elefánt és az ezer sziget országa”. Elefántból van 200, szigetből 4000. Laosz és Thaiföld között a Mekong a határ. Miután átvitettük magunkat egy halászhajón a túlsó partra, fellélegeztünk a modern világ szabatos infrastruktúrájának fojtogató markától.

Simlis laosziak, hőzöngő turisták

A Lonely Planet Laoszt így nevezi: „az ezer elefánt és az ezer sziget országa”. Elefántból van 200, szigetből 4000. Laosz és Thaiföld között a Mekong a határ. Miután átvitettük magunkat egy halászhajón a túlsó partra, fellélegeztünk a modern világ szabatos infrastruktúrájának fojtogató markától. És belecsöppentünk a drága nélkülözésbe. Ha valaki azt mondja nektek, Laosz olcsó, ne higgyetek neki. Ha valaki azt mondja, a laoszi emberek nem akarnak átverni, ne higgyetek neki. Az volt az érzésem, hogy a turizmus fellendülésével az árakat felnyomták a thaiföldiek fölé, s baromi nagyot akarnak szakítani. Igazából ez nem volna gond, ha a thaihoz hasonló infrastruktúrával rendelkeznének. De Laoszban ugyanannyiba kerül egy fejtámla nélküli busz, mint Thaiföldön egy V. I. P.-járat. Ráadásul kétóránként megáll, a hatfős személyzet olajtól csatakosan, ordítva fekszik a szakadék szélén parkoló busz alá. Egy kis pozitívum, hogy gyakran le lehetett szállni, elszívni egy cigit. A mellettem lévő ülésen egy feltűnően összehúzott szemöldökű bennszülött folyton engem nézett. Hátizsákja szájából egy machete nyele kandikált ki. Gondolom azért, mert nem fért bele. Ha pedig nem fért bele, akkor olyan negyven centis lehetett a pengéje.

Laoszban csatlakoztunk a white mainstreamhez: vettünk kétnapos jegyet a Mekongra. Két napig ültünk egy 60 fős csónakban, és siklottunk lefelé agyalágyult részeg fehérek között. (Inkább a machete…?) Utunk kezdete óta ekkor láttunk először fehéreket ilyen töménységben. Megdöbbentünk, hogy milyen nagyok. Magasak és testesek. És nem elég, hogy testi előnyben vannak másokkal szemben, sokkal hangosabbak, agresszívebbek és asszertívebbek. Félelmetesek.

 

A Zlatý bažant és a Cambodia

A hajón tudatosult bennem, hogy előző reggel miért ijedt meg az elárusító, amikor nem voltam hajlandó a kétszeresét kifizetni a szendvicsnek, amit adni akart. (Ez például egy átveréses történet.) A hajóútra mindenfelé lehetett jegyeket venni Huaxycsangban. Azt ígérte nekünk egy bolti eladó, hogy nála 250 000 kip helyett 240 000-ért vehetünk jegyet a másnapi útra, amiben benne van két szendvics és egy fürt banán (ebből 20 000 a szendvics és a banán). Másnap elmentünk, és hajójegy helyett csupán két szendvicset nyújtott át 35 000 kipért. Először nem értettük. Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy valamit biztosan félreértett. Aztán elkezdett takarózni azzal, hogy ne haragudjunk, rosszul beszél angolul, biztos félreértettük őt. Nem tartom magam félelmetesnek, de ő láthatólag összetört a ránehezedő súly alatt. Igaz, hogy Laoszban gyakori az átverés, de soha nem mernek vitázni veled. Ez szerintem mindenhol így van, ahol nem fehérek élnek. Laoszban a turistáknak a kofa más áron adja a portékáját, s inkább nem adja el fehérnek, de nem viszi le a normál árra. Ezt nem tartom jó üzletpolitikának. A fehérek tudják, hogy a helyiek ki akarják csalni a pénzüket – rengetegen figyelmeztettek minket, és mi is másokat –, ezért hivatalos boltokban vásárolnak, ahol fel vannak tüntetve az árak. A benzinkúton olcsóbban jutsz főtt kajához, mint a piacon!

Vannak azért jó dolgok is Laoszban. Például a sör. Igazából a sör mindenhol finom. Európában úgy tartják, az USA-sör nem jó. Szerintem a legjobb sörük az amcsiknak van. Legalábbis én még nem ittam jobbat. Pedig Kambodzsában ittam végre szlovák sört. Igaz, hogy Cambodia címkét ragasztottak rá. De szerintem Zlatý bažant volt. Nem vagyok ínyenc, úgy gondolom, hogy sör = sör. Megiszom még a magyart is. Sok-sok sört megkóstoltam mindenfelé. Majdnem mindegyik ízlett. Alig tudtam különbséget tenni. (Igazából csak az USA-ban éreztem, hogy az valami marha jó, amit iszom.) És mégis, amikor megkóstoltam a Cambodiát, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy cseh vagy szlovák kocsmában ülnék. Először nem is értettem, mi olyan fura azon a sörön, és miért ízlik annyira. Angi ugyanígy érzett. Ez fura, nem? Arequipában, Peruban beszélgettünk egy New York-i vietnami sráccal, akinek a kedvenc söre a Cambodia. Tulajdonképpen ezért kóstoltuk meg. A Cambodia a legolcsóbb sör Kambodzsában.

Laoszban biztonságos a városi közlekedés. Annyira rosszul vezetnek, hogy amikor közeledik valaki a járda széléhez, az autó lassít, mert megijed, hogy ilyen közel került hozzá a gyalogos. A biciklizés ezért rendkívül biztonságos. Az autók lelassítanak melletted, átmennek a szomszéd sávba, s az asszertív fehérek a hatsávos kereszteződésben is könnyedén tudnak manőverezni bérelt bringáikkal. Az úttesten a legegyszerűbb úgy átkelni, hogy egyszerűen elindulsz – úgyis megállnak. Sokszor óvatosan bámészkodó helyiek hadát vezettük át az úttesten, akik a nyomunkba szegődtek, amikor leállítottuk a forgalmat.

 

Tévé, mobil, rozsdás vok

Ránk szállt az egyik szállóban egy sereg kislány. Kényszerítettek, hogy beszélgessünk velük. Kérdezték Angit, hány éves. Mondta, hogy cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt. Mondták neki, hogy azt akarják tudni, hány éves. Mondta Angi, hogy cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt. Ekkor mutogatni kezdtek. Körülbelül azt mutogatták: én 13, ő 14, ő 7, ő 28, te mennyi? Angi cenzúra a fecebookos telefonos kisasszonyok miatt maradt. De megértettük a problémájukat, amikor a 28 éves öregasszonyra mutattak. Egy európai nehezen találja ki a helyiek életkorát. A huszonöt éves fiúk általában még nem éltek tizenhat évet sem. Engem mindenhol fura szakállas gyereknek néztek a nálam általában jóval fiatalabb, korosodó ifjak. A korombeli laosziak többségének már van unokája.

Délkelet-Ázsiában először Laoszban néztünk tévét. A pályaudvaron vártuk a reggelt, és mereven bámultuk a fejünk felett a 300 colos plazmatévét. A tévében reklámok is voltak. A reklámokban kifehérített és kerek szemű helyi sztárok csipszeket kóstoltak meg, majd összerogytak az élvezettől. Más reklámokban a kifehérített helyi sztárok fehérítővel kenték be az arcukat, hogy még öntudatosabban és most már igazán boldogan szállhassanak be a Cadillacbe a gyönyörű mesztic lány mellé, akinek a retiküljéből kikandikál a fehérítő zselé.

Múltkor benéztünk Thaiföldön egy fehérítőszalonba. Egy fő kifehérítése 150 €-ba került, pároknak akciósan 250 €. A várakozók egykedvűen játszottak érintőképernyős telefonjaikkal. Szerintem én vagyok az egyetlen ezen a kontinensen, akinek nem érintőképernyős a telefonja, de biztos, hogy Angi az egyetlen, akinek nincs telefonja. Nem tudom, honnan szerzik, de a garázsban lakó, lakása előtt főző ételárusnak Samsung Galaxyja van. Szerintem mása sincs, csak érintőképernyős telefonja és egy rozsdás vokja.

Az az érzésem Ázsiáról, hogy rákényszerítettük magunkat, Európát, a kultúránkat, utána elengedtük a kezét, s érdeklődve figyeljük, hogy boldogul a gyerek. A gyerek pedig azt látja a tévében, hogy a fehérek tévét néznek, ezért tévét kell néznie; azt is látja, hogy a fehérek menők, ezért kifehéríti magát, hogy ő is az legyen. És közben kimarad az életéből, hogy a fehérek mekkora lúzerek, néha-néha megdöbbenve veszi észre, hogy milyen szánalmas tud lenni a nyugati ember. Mondjuk, amikor részegen verekedni kezd egymással két fehér az utcán Bangkok turistanegyedében. A helyiek pedig teljesen megrökönyödve figyelik, nem szólnak, nem beszélnek, csak nézik tágra nyílt szemmel, ők még soha nem láttak ilyet. Náluk a verekedés sport, úgy hívják thai boksz. Arra szolgál, hogy szórakoztassa az embereket.

 

 

 

 

világRozbroy ViktorLaosz

Ajánló