Állunk rendelkezésére!

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!

Köszönöm a segítséget

Sokszor látjuk a tévében, utcán, hogy az idős, elesett emberek mellett a járókelők csak úgy elmennek, mert sietnek, azt hiszik, részegek, stb. Ez a dolog engem mindig elszomorít, elgondolkodtat.

Nemrég a saját bőrömön tapasztaltam meg az ellenkezőjét. Gyerekkorom óta kerékpározom. Most már nyugdíjas vagyok, a faluban mindenhová biciklin közlekedem. A minap a temetőbe indultam, de az egyik útkereszteződésben mindkét oldalról autók jöttek, így természetesen meg kellett állnom. Ebben a kereszteződésben egyébként is mindig leszállok, áttolom az úton a biciklit, és a túloldalon felszállva folytatom az utam. Most viszont nem leszálltam, hanem ki tudja miért, leugrottam. Picit megbillentem, és már dőltem is. A lábam beszorult, nem bírtam felállni. Ezt látva, két autó azonnal behajtott a mellékutcába, a harmadik a főúton állt meg, és négyen futottak felsegíteni. Levették rólam a biciklit, felszedték a táskámat, megkérdezték, jól vagyok-e, egyikük még haza is akart hozni. Erre szerencsére nem volt szükség, hálásan megköszöntem a segítségüket, és folytattam utamat a temetőbe. Odahaza kezdtem csak érezni, a jobb vállam annyira fáj, hogy alig tudom mozgatni a kezem. Másnap orvoshoz kellett mennem, megröntgeneztek, kiderült, nincs törés, csak erős ütés. Borogatás, fájdalomcsillapító, és a kezem lassan kezd rendbe jönni.

Ezúton is szeretném megköszönni kedves segítőimnek, akiket nem is ismerek, az önzetlen odaadást. Tettükkel bizonyították, hogy vannak még jó, tisztelettudó és az időseket készségesen segítő emberek.

Szabó Magdolna, Dióspatony

 

Na Slovensku po slovensky

Múlt héten pénzátutalási szándékkal betértem egy komáromi bankba. Az egyetlen, éppen dolgozó fiatal hölgyhöz érve átnyújtom neki a pénzt és a személyimet, és bátorkodom magyarul megszólalni: „Pénzt szeretnék átutalni.” Mire a kis hölgy rendre utasít, imigyen: „Po slovensky!” Választ nem várva elvette a pénzt, és munkához látott. Az átutalás befejeztével magyarul megköszöntem a munkáját, ő szlovákul válaszolt. „Prosím”. Viszontlátásra – köszöntem. Do videnia – hangzott a válasz. Az ügy pikantériája, hogy az előttem levő fiatalembernek magyarul válaszolt és magyarul köszönt vissza. Egyvalami nem világos számomra. A hölgy időközben még az alapvető szavakat is elfelejtette magyarul, avagy nála ez embere válogatja alapon működik?

A másik eset egy komáromi üzletben történt velem, ahová asztalvásárlási szándékkal tértem be. Az árut kiválasztva odamegyek a pultnál álldogáló fiatalemberhez, s az asztalra mutatva mondom: „Azt az asztalt szeretném megvenni.” Erre ő odaszól a mellette álló kolléganőjének: „Potreboval by som po maďarsky!” A kolléganő viszont éppen el volt foglalva, betanítást végzett. Teltek a percek, a fiatalember nem értette, amit mondtam, kolléganője meg nem ért rá. Az én türelmem pedig kezdett elfogyni. Amikor bátorkodtam megkérdezni, hogy sokáig kell-e még várakoznom, elborult a kolléganő agya. Szlovákul rám förmedt: „Ha nem magyarul kérdezett volna, a kolléga már régen kiszolgálta volna!” Ez már számomra is több volt a soknál. „Komáromban, ami tudtommal határváros, sokan járnak ide a túloldalról is vásárolni, talán elvárható lenne, hogy egy boltban legalább a minimumot megértsék magyarul.” Erre a hölgyike kioktatott: „Žijeme na Slovensku, tak vy by ste nemali rozprávať po maďarsky.” Szó szót követett, amikor fizetésre került sor, meglepetésemre a hölgy szinte tökéletes magyarsággal megkérdezte, kártyával vagy készpénzzel tetszem-e fizetni, majd elmondta, hol adják ki az árut. Végül pedig magyarul búcsúzott: Viszontlátásra!

Kazán Erika, Komárom

 

Tevékeny egészségkárosodottak

A Tardoskeddi Rokkantszövetségnek csaknem 200 tagja van. Kellemes, jókedvű társaság. Tevékenységüket a vezetőség irányítja Táňa Ludašová asszonnyal az élen, aki a szervezet évzáró taggyűlésén beszámolt azokról a rendezvényekről, amelyek minden tagot sikerélménnyel töltöttek el. Voltak egynapos buszos kiránduláson nyáron Selmecbányán, ősszel Esztergomban. Nyáron megszervezték a rokkantszövetségek találkozóját itt, nálunk, Tardoskedden, a termálfürdőben, ahol különféle sportágazatokban mérték össze erejüket és ügyességüket a vendégekkel.

A helybeliek az összesített pontszámok szerint a II. helyen végeztek, de négy játékban ők voltak a legjobbak. A győztesek: Balogh István, Csányi Miklós, Ludas Károly és Irena Mojzešová. A termálfürdő egyébként gyakori találkozóhelye a tagságnak, mert kedvezményes belépőjegyekkel járhatnak oda fürödni egész nyáron.

A vezetőség minden év májusában egy kellemes délutánt szervez az 50, 60, 70, 80 éveseknek. Karácsony közeledtével otthonaikban látogatják meg a gyengélkedő tagokat. Részt vesznek a különféle rendezvényeken, segítenek, ahol csak tudnak. Most legutóbb a Föld napja alkalmából A szép Tardoskeddért elnevezésű akcióból vették ki a részüket. Takarítottak, virágokat ültettek, és örülnek, hogy az ő munkájuk is szebbé tette községünket. A polgármester úr, Tóth Marián mérnök is jelen volt az évzárón, és elismeréssel nyilatkozott a szervezet által elvégzett munkáról, további sikereket és jó egészséget kívánt mindenkinek. A hivatalos rész után kultúrműsor következett, benne Viktória Kóňová szavalata, majd a Csemadok citerazenekara Csikós Antal vezetésével aratott nagy sikert.

Ám a legtöbb tapsot a Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola harmadikos kis csalogánya, Mészáros Dorinka kapta, aki nemcsak csodálatos hangjával és szép énekével, hanem egy vidám vers elmondásával is elbűvölt mindenkit. Az évzáró is kellemes délután volt mindnyájunknak.

Csomó Magda, Tardoskedd

 

Ad Akinek esze van, külföldön marad?

Olvastam, hogy krónikus az orvoshiány Szlovákiában. A fiatal friss diplomások nagy része külföldre távozik. Ott ugyanis az itteni keresetüknek a háromszorosát kapják. El sem tudom képzelni, hogy ott, a nyugati országokban honnan van olyan sok pénz az egészségügyre, mikor nálunk a kórházak egytől egyig mind el vannak adósodva. Sokszor a pácienst idő előtt engedik haza, persze nem eléggé kikezelve. Sok kórházat megszüntettek, de a még működő intézményekben is sok osztály szűnt meg. Viszont a még működő osztályok sokszor nagyon túlzsúfoltak. Gyakran előfordul, hogy egy eredetileg háromágyas szobában öt beteg fekszik, alig férnek oda az ágyukhoz. Ezeknél fogva nálunk sajnos nincs miből a háromszorosára emelni a fizetéseket. De vajon amikor a főiskolát elvégzett friss diplomás kezdő orvos az esküjét teszi le, mire esküszik? Arra, hogy minden tudásával azon lesz, hogy gyógyítson, és életet mentsen? Vagy pedig a minél több pénzre és a nagyobb keresetre? Nem az emberek gyógyítása és az életek megmentése a fontosabb? Aki ilyen, annak szerintem nem orvosnak kellett volna mennie.

Vass Tibor, Köbölkút

 

Gondolatok az állatok védelméről

A Bibliában, a Teremtés könyvében ezt olvashatjuk: „Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! (Mózes 1,28). Tehát Isten az embernek ajándékozta a földet és a gyönyörű természetet, hogy legyen ezeknek jó gazdája. A történelem folyamán megmutatkozott, hogy az ember nem kellőképpen töltötte be a jó gazda szerepét. Azért tartunk ott, hogy a földünk és vele együtt a természet is veszélybe került. Ahogyan létünk minden területét, úgy az ember és az állat viszonyát is átszövi a gonosz és a jó örökös harca. Bizonyára már a mamutvadász ősemberek között is voltak olyanok, akik nem csak a táplálék miatt öltek, hanem örömet is találtak benne. Amikor az ember megszelídítette az állatokat, jól kellett gondoskodnia róluk, hiszen ezek táplálékul szolgáltak neki. A bibliai pátriárkákról is (Ábrahám, Jákob és a többiek) tudjuk, hogy milyen gondosan legeltették, szaporították nyájaikat. Az Újszövetség is jó pásztorhoz hasonlítja Urunkat. Azt hiszem, akkor szabadult el a pokol, amikor a történelembe belépett a pénz, és némely állatok bőrét és egyéb testrészeit jó jövedelemmel el lehetett adni. Az emberi kapzsiság nem ismert határt. Némelyik állatfajt már el is tűnt, többeket a kipusztulás fenyegeti. Születtek ugyan törvények a tettesek megbüntetésére, de ezeket mindig ki lehet játszani.

Napjainkban az ember és az állat együttélésében két végletet figyelhetünk meg. Az egyik az állatok brutális, szadista kínzása. A másik a már-már ember fölé emelésük. Az állatok kínzását a törvény bünteti, ami nagyon helyes, de mi van a másik véglettel? Kövezzenek meg, de bántja a fülemet, ha az állat meghal (pusztuljon el, vagy múljon ki), nem tetszenek nekem az állattemetők, nem tetszik, ha a kutyáknak, macskáknak a szőrét különböző színűre festik, és maslit kötnek bele, ha a karmaikat színesre lakkozzák, és kabátot adnak rájuk. Azt hiszem, ez az érintett állatoknak sem tetszik. Némelyik jelenséget már egyenesen felháborítónak tartom. A tévében láttam egy képkiállítást kutyák számára. A képek alacsonyra lettek akasztva. Ezeket nézegették az ebek. (Sajnáltam, hogy valamelyik „műalkotást” nem vizelték le.) Vannak gazdag emberek, akik nagy pénzeket, egész vagyonokat, apartmanokat személyzettel, orvosi ellátással hagynak kutyáikra, macskáikra. Elhiszem, hogy csalódtak az emberekben, de akkor is korlátot kellene ennek szabni. Ha van törvény, amely bünteti az állatkínzást, akkor kellene lenni olyan törvénynek is, amely megszabja, milyen összeg szükséges egy állat tisztességes eltartására, és az örökös nélküli emberek többletvagyonát az elesett, rászoruló emberre vagy jótékonyságra kellene fordítani. Szintén a tévében láttam néhány hete, hogy egy macskának vérátömlesztéssel, egy kutyának pedig infúzióval mentették meg az életét. Jó dolog, hogy az orvostudomány erre is képes, de nem „humánusabb” lenne ezeket az állatokat elaltatni, és azt a pénzt azokra az embermilliókra áldozni, akik minden segítség nélkül halnak meg? Sokszor az állatvédők is hibáznak, amikor tiltakoznak az egerek, patkányok és más állatok gyógyszerkutatást szolgáló felhasználása ellen. Ezek az állatok ezreket fialnak évente. Hát melyik élet értékesebb?

Harmonikusabb és ésszerűbb együttélését embernek és állatnak, mint amilyenre emlékszem gyerek- és fiatalkoromból szülőfalumból, Leleszről elképzelni sem tudok. Mindennek megvolt a maga ideje és rendje. Tavasszal megkezdődött az állatok szaporodása. Először a pici pelyhes szárnyasok keltek ki a tojásból, megannyi örömet szerezve a gyerekeknek, akik szívesen részt vettek az etetésükben is. A Ticcén szedtük a fűkását, vágtuk nekik a zöldet. Aztán jöttek a kiskutyák, kismacskák, ezekkel nagyon jókat lehetett játszani. A jó fajtákból a szomszédok is kaptak. A kutyák jó barátai, segítőtársai voltak az embernek. Többnyire jutott nekik vacsora is, de ha mégsem, akkor fogtak maguknak patkányt. A macskák is nagyon hasznosak voltak, megmentették a padláson száradó kukoricát, napraforgót az egerektől. A disznókat is hizlalta nemcsak a jó gazda szeme, de az ételmaradék, a moslék és a korpa, dara is. Egy disznóölés igazi baráti, szomszédi összejövetel volt. A jó gazda, ha eljött valamelyik tehenének vagy lovának az ellési ideje, néhány éjjel az istállóban aludt, hogy segítsen az anyaállatnak. A gyerekek reggel örömmel simogatták a kis jövevényeket. Szent György-napkor a szarvasmarhákat kihajtották a legelőre. A teheneket Szkala Jani bácsi őrizte. Úgy nézett ki, mintha a hortobágyi pusztáról jött volna. Hosszú, ősz, göndör haja miatt mindenki Kondor Jani bácsinak hívta. Olyan volt ő, mint egy állatorvos. Rögtön jelezte a gazdának, ha valamelyik tehénnel baj volt, és azt rendszerint tudta is orvosolni. Nem csak az állatok, az emberek csontjait is helyre tudta rakni. A kint háló marhákat Szarvas Imre bácsi egy másik ikonikus pásztor őrizte. Ő jobban előre tudta jelezni az időjárást, mint a mostani meteorológusok. A Latorca partjának azt a részét, ahol a kunyhója állott, ma is úgy hívják: A Szarvas kunyhójánál. Jó visszaemlékezni ezekre az időkre!

Bizonyára sokan szeretnénk visszahozni ezeket az éveket. De a történelem kereke visszafelé nem forog. Így maradnak az emlékek és a remény, hogy az ember a jövőben megtalálja a helyes utat, és az állatnak megadja a neki kijáró tisztességes gondoskodást, de elsősorban az elesett emberen segít, még akkor is, ha az saját hibájából került a híd alá.

Sárogh Endréné, Lelesz

 

 

 

 

KopertaKöszönöm a segítségetNa Slovensku po slovenskyTevékeny egészségkárosodottakAd Akinek esze vankülföldön marad?Gondolatok az állatok védelméről

Ajánló