Ez az igazi őrület

Szabadidejében mindenki nyugalomra vágyik. Meditálunk, energiával töltekezünk és béketeremtő módszereket kutatunk. A nagy keresésben mindenkit hibáztatunk, csak a bajok fő okozóját nem kérjük számon.

Ennek az írásnak nem célja sem hibáztatni, sem helytelennek kikiáltani olyan dolgokat, amelyek mások számára fontosak. Nézzünk rá kicsit távolabbról a történésekre, és talán előbukkan, kit érdemes hibáztatni a rossz dolgokért, ha egyáltalán érdemes ilyet tennünk.

Az őrültnek kikiáltott világunkban úgy tűnik, sokszor a bank elveszi más pénzét, nehezíti megélhetését. A rossz munkahely kihat az emberek egészségére, a gyári robotolás elszívja az utolsó csepp erejüket is, majd elfeledkezik megemlékezni a bajba jutottakról. Ha hibáztatunk, általában ilyen dolgokért tesszük. Mivel a világ így működik, szabadidőnkben megpróbálunk meditálni, megnyugodni, jót cselekedni, törődni magunkkal és másokkal is. Szükség is van az erőgyűjtésre, hiszen másnap újra megyünk dolgozni. Majd kimerülünk, hazamegyünk, hibáztatunk és próbálunk meggyógyulni.

Az őrület ebben mindössze annyi, hogy amíg szabadidőnkben próbálunk erőt gyűjteni a túléléshez, másnap visszamegyünk építeni azt a világot, amelyik pusztít bennünket és másokat, mi pedig önszántunkból részt veszünk benne. Így az egyetlen ember, akit hibáztathatsz, te magad vagy, ha részt veszel ennek az életben tartásában.

 

 

 

 

Lelki fröccsKoller PéterEz az igazi őrület

Ajánló