Színész benne minden

Mármint a világban. Minden férfi és nő. Miért éppen a mi kis mikrovilágunkban ne volna az? Van, aki negyed-ötöd rangú, szirupos romantikus német vagy török, brazil sorozat szerepeit játssza a külvilág számára, van, aki akciófilmek keménykötésű figuráját, van, aki rég letűnt idők archaikus nemzeti hősét vagy parasztját, aki egy képzelt világ beprogramozott robotemberét, és igen, egyre több az olyan, aki horrorban, thrillerben érzi jól magát.

Mármint a világban. Minden férfi és nő. Miért éppen a mi kis mikrovilágunkban ne volna az? Van, aki negyed-ötöd rangú, szirupos romantikus német vagy török, brazil sorozat szerepeit játssza a külvilág számára, van, aki akciófilmek keménykötésű figuráját, van, aki rég letűnt idők archaikus nemzeti hősét vagy parasztját, aki egy képzelt világ beprogramozott robotemberét, és igen, egyre több az olyan, aki horrorban, thrillerben érzi jól magát. Ráadásul szaporodik azoknak a száma, akik nem lelki, elmebeli betegségük miatti gyilkos, esetleg tettlegességig is fajuló hajlamaikat élve ki, hanem csak úgy játszásiból, illetve jól megszervezett kereseti lehetőségként alkalmazva a drámát.

Itt van például a már múlt héten felvezetett eset, konkrétan most a Párkány környéki telefonbetyárkodás, aminek hálójába az én édesanyám is beleesett. Ennek köszönhetően első kézből tudom továbbadni. No tehát, van egy magas vérnyomással küszködő, egyedül élő idős hölgy, aki nem is olyan régen tért haza a kórházból, ahol éppen e miatt töltött egy hetet. Kezdi éppen jól érezni magát, amikor egy délelőtt megszólal a vezetékes telefonja. Mit sem sejtve fölveszi, miért ne venné. Elhalt, csukladozó, hörgő férfihang nyöszörgi bele, hogy nem bírok, nem tudok beszélni, nagyon rosszul vagyok, mire ő, akinek történetesen éppen van egy fia is, egyből rá gondol, mert ki más akarhatna halálközeli állapotában éppen ővele beszélgetni. Noná, hogy egyből kiszáll belőle a gondtalanság érzete, majdhogynem a lelkével együtt, és egyből beleordítja fia nevét a kagylóba: te vagy az, mi történt? És ekkor jön a horroros színész, aki ez adott esetben orvost alakít. Először is kérdezget. Fia-e az említett nevű úr, van-e neki jogosítványa, milyen autót vezet, mire a tévedés lehetőségének reményébe kapaszkodó anya mindent szépen el is mond neki. De nem tévedés, sajnos, pont erről az autóról van szó. Az orvost alakító férfihang próbál tört magyarsággal, akcentussal beszélni, de tökéletesen magyar. Azt mondja, őt kérte meg anyám fia, hogy telefonáljon, mert nem szeretne rendőrségi ügyet a dologból, a balesetet ugyanis maga okozta. Belehajtott egy család autójába, kétéves kislány és a csecsemő kórházban, még nem tudni, mennyire súlyos az állapotuk, az apjuknak szerencsére csak a keze tört, meg az autója. És hát anyám fia azt szeretné, ha suba alatt lerendezhetné velük a dolgot, csak hát nincsen annyi pénze, mennyivel tudna az anyám beszállni. Ő meg, a magas vérnyomással küszködő, egyedül élő idős hölgy, aki nem is olyan régen tért haza a kórházból, egyre csak hajtogatja, de hogy van a fiam, doktor úr, mi baja neki, neki mi a baja? Az meg csak sürgeti, már egyre ingerültebben, mennyi pénzt tud rögtön felszabadítani, hogy elkerülhesse fia a jogosítványmegvonást és az egyéb büntetéseket. Mire az anya még próbálkozik, mert nem a pénz embere ő sem, nem az mozgatta soha, terelné a szót a fiára, hogy legyen az nyugodt, mondja meg neki, doktor úr, hogy mindent megoldunk. Ám erre az orvost alakító férfihang is már kiborul, és ingerülten közli, nincsen idő majd megoldjukra, értse meg, a fiának tudnia kell, mennyi pénzt képes összeszedni, mert ha nem elég, másokat is meg kell kérnie. És ekkor, meséli anyám már nekem, remegő hangon, ekkor beugrott, hogy hiszen valami ilyesmiről írt már a Vasárnap, a Vrabec Marika, úristen, lehet, hogy ez szélhámos?, és utolsó lélekjelenlétével visszakérdez: De hát hogy van ez, doktor úr, magát nem a fiam egészségi állapota érdekli, hanem az anyagi helyzete? És akkor katt, a doktor úr kiakadt, letette. Anyám még mindig köztes állapotban, azonnal hívta a fiát, aki mit sem sejtve, kedélyeskedve szólt bele, éppen ebédelt valahol a saját fiával. Ha azt hiszik, vége van, nagyot tévednek, mert nincs vége. Nem sokra rá egy nagyon magyar, nagyon durbincs kiejtéssel telefonáltak, úgymond, a rendőrségről. Hogy tudomásukra jutott, miszerint őt felhívta egy szélhámos, aki pénzt akart kicsalni tőle. Igen, mondta anyám. No mi volt a következő kérdés? És mekkora összegről van szó? Mennyit tudott volna adni neki? Semennyiről, és azt gondolom, hogy maga sem a rendőrségről hív, mondta anyám, amire jött a horrorfilm-paródia kabaréba illő zárómondata: Gondótam, hogy ezt fogja mondani. És katt.

Folyt. köv.

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

 

VASÁRNAP meg színház lesz – ugye, nem felejtetted el?

Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül

 

 

 

 

színészCs. Liszka Györgyi főszerkesztő

Ajánló