Feketében a vörös szőnyegen

Ez volt élete ötödik filmfesztiválja. Karlovy Vary. Előtte Pilsenben járt a Szeress, vagy menj el, Trencsénteplicen a Nők a férjem életéből, Miskolcon és Pekingben a Gyermekek című filmmel. Karlovy Varyba magánemberként korábban is eljutott. Csehországi rokonlátogatása után, a párjával.

Sétáltak egy nagyot a Kolonnád alatt. Most Jan Hřebejk A tanítónő című, szlovák–cseh koprodukcióban forgatott filmjének egyik szereplőjeként, a fesztivál vendégeként egy egészen új élménnyel gazdagodva ölelte magához a várost. Bandor Éva külön tapsot kapott a fesztiválpalota közönségétől.

 

* Mivel zárta az évadot Komáromban?

Michael Frayn Függöny, fel! című vígjátékával, amelyben a szardíniával értetlenkedő házvezetőnőt játszom. Jiří Menzel budapesti rendezésében Takács Kati alakította ezt a szerepet, csak ott Ugyanaz hátulról címmel futott az előadás.

* Ki értesítette arról, hogy A tanítónővel Karlovy Varyba utazik?

A produkcióból hívtak, hogy várnak engem is. Nagy boldogsággal töltött el, hiszen nem én vagyok a film címszereplője.

* De nagyon fontos mellékszereplője. Kamaszodó fia azért nem tartozik a tanítónő kedvencei közé az osztályban, mert a papa, vagyis az ön filmbeli férje nem hajlandó felugrani hozzá megjavítani a mosógépét. Ön »asszonyi rafinériával« meg is bünteti érte. Eltiltja magától. Később aztán, amikor rádöbben, hogy igaza van a férjének, nem kell beállni a talpnyalók sorába, ahogy az egy házasságban ildomos, »megjutalmazza« őt. Nagy tetszésnyilvánítással morajlott fel a fesztiválpalota közönsége, amikor ez a jelenet futott a vásznon.

Megtisztelőnek érzem, hogy meghívtak a fesztiválra. Végigdolgoztam az évadot a Jókai Színházban, szinte be voltam zárva a városba. Ilyen helyzetből öröm kiszakadni pár napra. Egyébként akkor is két próba között voltam, amikor a Karlovy Vary-i meghívást kaptam.

* Jan Hřebejk és a forgatókönyvíró Petr Jarchovský tanítónője nemcsak a gyerekeket, a diákjait, hanem a szüleiket is egyfajta lelki terror alá vonja. Ön egy megfáradt munkásasszonyt játszik, aki még idejében észreveszi, hogy tizenkét éves fiával baj van. De nem nagyon van ideje arra, hogy kinyomozza, mitől romlott le az előmenetele, csak érzi, hogy lépni kellene. Később kiderül, több szülőnek is gondja van a tanítónővel, ám (látszat)hatalma miatt nem lehet kimozdítani a pozíciójából.

Gyakorló anya vagyok, harmadikos lesz a lányom, nagyon sok szülővel van kapcsolatom, akiktől tudom: ma is vannak olyan pedagógusok, akiknek a körmükre lehetne nézni. Mint nagyon sok szakma, az övék is felhígult. Nekem is voltak gondjaim az iskolában. Még a gimnáziumban is, Zselízen. Egy eléggé fura és rossz rendszer kellős közepén, a szociban nőttem fel. Elolvastam a forgatókönyvet, és az jutott eszembe, hogy az alapiskolai osztályfőnöknőnk egy erős pálcával vert bennünket. Senki nem törődött vele. A szülők sem léptek fel ellene. El kellett őt viselnünk. Gyomorgörcsöm volt, ha megláttam. Szerencsére már akkor is kicsit karcosabb emberke voltam, így nem tudott komoly törést okozni a lelkemben. A gimnáziumból is van traumatikus élményem, bár ott már nem vettem annyira magamra a történéseket. A fizikatanárunk seprűvel kergetett a tornaterem körül. Magaviseletből intőt adott. Főiskolára akartam menni, persze, hogy zavart. A színművészetin szerencsére nem álltak meg felette. Szerintem rettenetesen fontos, hogy a tanárnak humorérzéke legyen. Ha nincs, megette az egészet a fene!

* A párja is pedagógus. A komáromi magyar gimnázium filozófia-etika szakos tanára.

Sok mindent hallok tőle is, hogy mi történik mostanában az iskolákban. Akár a diákok, akár a kollégái részéről. Mivel filmklubot vezet Komáromban, a Vasmacskát, duplán érdekli őt a munkám. Sok mindent megbeszélek vele. Elolvassa a forgatókönyvet, megtárgyaljuk a készülő filmet, elemezzük a szerepemet.

* Hol ismerkedtek meg?

Kassán, a színházban. Ott dolgozott díszletezőként, még az egyetemi tanulmányai előtt. A következő évben kezdte el a Komenský Egyetemet. Rajzot is tanít, meg pszichológiát.

* Azt, hogy pedagógus, otthon mennyire érzékeli?

Év közben nagyon. Ki van zsigerelve. Heti harminc órája van. Rengeteg. Ha leül a kanapéra, perceken belül elalszik. A filmklubot hobbiból vezeti. Nagyon szereti. Igazából a nyár és a karácsony a miénk, mert én szombaton és vasárnap is játszom. De most utazunk. Olaszországba megyünk. Persze nemcsak pihenni, látni is szeretnénk.

* Amikor díjat kapott Pekingben, a Gyermekekben nyújtott alakításáért, kit hívott elsőként?

A páromat, csak nem sikerült beszélnem vele. Nem vette fel a telefont, órája volt. Anyuval szerencsére azonnal közölhettem a hírt.

* Fekete bársonyból készült estélyi ruhájában gyönyörűen festett Karlovy Vary vörös szőnyegén. Láttam, milyen finom érzékkel állította össze fesztiváli ruhatárát.

Szeretem az extravagáns holmikat. Mindig a hangulatom szerint öltözködöm. A butikokat is szívesen járom. Brutálisan vásárolok, ha elkap a láz. A kofferomba a fél szekrényt képes lennék bepakolni. Lassan húsz éve élek a párommal, megtanultam mellette csomagolni. Ha kirándulni megyünk, csak alapdolgokat rakok be. Nyolcéves a lányunk, már neki is fontos, mit vesz magára. Ő is imád öltözködni. Ha nincs velem, már nem is vásárolhatok neki. Nem biztos, hogy eltalálom az ízlését, ha meglepem valamivel. A múltkor is két szuper cuccot kellett visszavinnem az üzletbe. Mondtam, hogy majd elhozom a gyereket, és levásároljuk.

* Pekingben vett magának valamit? Ajándékot a díj mellé.

Egy táskát. De nem működött a bankkártyám, a producertől kellett kölcsönkérnem. A dubai repülőtéren szerencsére minden rendben volt. Ott már szabadon vásároltam. Ha nincs kedvem boltba menni, interneten vásárolok. Megtanultam. Nincs előttem akadály. Pekingben volt egy orosz film a programban. A vetítés után szóba elegyedtem a rendezővel. Mondta, hogy pár nappal korábban, még a díjkiosztó gála előtt látott a városban. Felfigyelt rám. Száz százalék, hogy színésznő – gondolta. Tetszett neki az öltözködési stílusom.

* A tanítónőt Karlovy Varyban látta először. Mekkora élmény volt?

Teljesen megfeledkeztem róla, hogy magamat és a kollégáimat látom a vásznon. Nem tudtam visszafogni magam. Rám is szólt egy lány a produkcióból, hogy ne nevessek olyan hangosan. Pedig mások is hangosan nevettek.

* Jan Hřebejkkel találkozott már a forgatás óta?

Nem. De a vetítés után azt mondta Karlovy Varyban, hogy a mi jelenetünket nagyon szereti. Jan nemcsak a rendezésnek, hanem a nyilatkozatoknak is nagy mestere. Beültünk a Cseh Televízió élő adásába, és olyan nyugalmat árasztott magából, hogy belőlem is elszállt a feszültség.

* A folytatásról is szó esett kettőjük között?

Mondta, hogy szeretne még velem dolgozni. Bízom benne, optimista vagyok.

* Peking és Karlovy Vary fesztiválja között nagy a különbség?

Pekingben két lábbal voltam idegenben, Karlovy Varyban fél lábbal otthon. A hangulat összehasonlíthatatlan. Karlovy Varynak ez volt az 51. fesztiválja, a pekingi az 5. volt, tehát még nagyon fiatal. Ez itt Európa, Kína külön történet. A félelem szinte elválaszthatatlan az ottaniaktól. Pekingen nincs ilyen fesztiválhangulat. Ha tovább nézelődtem a Tiltott Városban, mint ahogy előre megbeszéltük, problémákba ütköztem. Karlovy Varyban mindenben szabadon dönthettem. Megérkeztem, lepakoltam, sétáltam egy kicsit a városban, és éreztem, hogy ez itt jó, nagyon jó! Onnantól fogva el is voltam magammal. Nem volt egyetlenegy negatív gondolatom sem. Nagyon sok filmessel beszélgettem, egy este még táncoltam is, az utolsó napon pedig még moziban is voltam. Almodóvar az egyik nagy kedvencem, az írásai révén került igazán közel hozzám. Felfedeztem, honnan jött, milyen közegből, miért fontos számára a másság kérdése, mit szeret a nőkben, mit a férfiakban, és most már a filmjeit is más szemmel nézem.

* Izgalmas, lukacsos harisnyáján szerintem az ő szeme is megakadt volna.

Sokan megdicsérték. Pesten vettem. Húsz lyuk van rajta. Imádom az ilyen őrült cuccokat. Lehet, hogy harisnyamániás vagyok?

* Hřebejkből mi maradt meg?

A képi világa. A látásmódja. Egy éve lassan, hogy leforgattuk a filmet, de a mai napig emlékszem, hogyan instruált, miket mondott. Ritkán találkozom olyan rendezővel, aki dráma és komédia között ilyen finom érzékkel egyensúlyoz. Hřebejk a nagymestere ennek. Példaként a Kuckókat említeném. Azt ezerszer meg tudnám nézni.

* Kedvenc dél-koreai rendezőjének, Kim Ki-duknak nem akármilyen ajándékkal kedveskedett. Fekete otellóból készült, kőhídgyarmati szőlőlekvárral. Jan Hřebejket meglepte valamivel?

Mivel imádok ajándékozni, Fábián Juli Ragyogás című albumát vittem neki. Tudom ugyanis, hogy szereti a dzsesszt, bár ifjú éveiben LGT-rajongó volt. Fábián Julinak isteni hangja van. Akár egy fekete énekesnőnek. Rá is írtam az albumra, hogy: Kiváló zene egy kiváló rendezőnek. Szeretettel Bandor Éva. Most legalább megtudja, hogy a magyarok a dzsesszben is kiemelkedők.

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóBandor Éva

Ajánló