A legszegényebbek nem kapják meg a minimális nyugdíjat

Tavaly azt ígérte a kormány, hogy mindenki, aki legalább harminc évig dolgozott, megkapja a minimális nyugdíjat, 270 eurót. Az én nyugdíjam csak 220 euró, pedig harminchárom évig dolgoztam. 28 évig takarítottam a helyi iskolában, utána 5 évig egy magáncégnél, vagyis bőven megvan a 30 év.

Számomra a havi 50 euró plusz nagyon komoly segítség lett volna, ezért alig vártam a levelet a szociális biztosítótól. A szomszédasszony, akinek 250 euró a nyugdíja, még a nyáron kapott értesítést, hogy jogosult az emelésre, de én nem kaptam semmit. Elmentem a biztosítóhoz, kitöltöttem a kérvényt, és ezúttal meg is jött az elutasító válasz. Azt írták, hogy hiába dolgoztam 33 évig, csak 28 felel meg a feltételeknek. Nem értem, az egészet, hiszen amikor a minimális nyugdíjat bejelentették, semmiféle feltételekről nem volt szó.

Jelige: Minimális nyugdíj

 

Utánanéztünk az esetének, és kiderült, hogy a minimális nyugdíj is a kormány választási fogásainak egyike – korántsem vonatkozik mindenkire. Sőt, épp azok nem kapják meg, akik a leginkább rászorulnának, mert esetenként még a 200 eurót sem éri el a nyugdíjuk. Többnyire azért, mert csupán a létminimumnak megfelelő bért kapták, és munkaadójuk ebből fizette a biztosításukat.

Amint a szociális biztosító szóvivőjétől, Peter Višvádertől megtudtuk, a minimális nyugdíj szempontjából azok az évek, amelyekben az ügyfél nem kereste meg legalább az átlagbér negyedét, nem számítanak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például 2009-ben egész esztendőben legalább 2152 eurót kellett keresnie annak, aki azt akarja, hogy az az éve a kötelező nyugdíjbiztosítás szempontjából érvényes legyen. Mivel olvasónk takarítónői fizetése csupán havi 150 euró volt, a nyugdíjazása előtti öt évben évi 1800 eurót keresett. Ez az összeg nem érte el a megszabott határt, az akkori átlagbér negyedét, így a szóban forgó öt évet a minimális nyugdíj megítélése szempontjából a biztosító nem veszi figyelembe. „1993-ig minden ledolgozott év számít, a jövedelemre való tekintet nélkül. Utána azonban már figyelembe vesszük a jövedelem és a befizetett járulék nagyságát, mert sokan ugyan részleges munkaviszonyban voltak, vagy vállalkoztak, de csak minimális biztosítást fizettek. Tudatában vagyunk annak, hogy ez főleg a kisnyugdíjasok számára hátrány, de a feltételeket így szabták meg” – mondta a szóvivő.

Az ördög tehát ezúttal is a részletekben lakozik, a legszegényebbek megint kimaradtak a kormány szociális csomagjából. Ez remélhetőleg akkor is eszükbe jut, amikor a választási urnákhoz járulnak. 

 

 

 

 

PanaszkönyvVrabec Márianyugdíj

Ajánló