Örök visszatérő

Ezek az ő napjai. Tizenegy évvel azután, hogy elment, az év utolsó vagy az új esztendő első napjai. Ha nem Vitay Georgina, a Matula Leánynevelő Intézet öntörvényű diakonisszája alakjában, akkor a Bob herceg bájos Annie-jaként, vagy épp a Kakuk Marci égő szemű Esztijeként rendszeresen visszajár.

Oláh Csaba

Szerencsi Éva nevéhez ötvenkét éves korában bekövetkezett halála óta ezek a filmek kötődnek. Klasszikussá vált műremek mind a három. Különböző tévécsatornák örök adu ászai.

 

Nem panaszkodott. Nem az a fajta volt. Senkinek egy árva szót nem ejtett a betegségéről. Még csak sejteni sem engedte, hogy komoly a baj, visszafordíthatatlan. Magánügy – gondolta –, maradjon csak az ő titka. Ha munka közben jelzett a szervezete, mindig volt kész válasza. „Megéheztem, elszédültem.” „Kialvatlan vagyok.” „Leesett a vérnyomásom.” Halála előtt másfél héttel mégis azzal a hittel ment be a kórházba, hogy pár nap, és kiengedik. Ha játszott, arra a három órára mindig összeszedte magát. A színpadon sem láttak rajta semmit. Nem voltak váratlan kihagyásai. Ment minden a maga útján. Ahogy a színház repertoárja diktálta. Rendezett is. Életében először épp a végső hetekben. Mátyás király korabeli meséket akart színpadra állítani gyerekeknek és felnőtteknek. Az egyik napon még díszletekről tárgyalt, a másikon már kórházi ágyban feküdt. Reménykedett, hogy minden jól alakul. Sikeresen leérettségizett a fia, ő maga elkezdett festeni, felnőtt fejjel beiratkozott egy jó nevű grafikus rajzszakkörébe, a Ruttkai Éva Színházban új szerep várt rá, úgy érezte, teljes az élete.

S akkor kiderült, amit addig az orvosai sem tudtak. Rákos daganat. A végső stádium. A visszaút reménye fel sem villanhatott.

Ötvenkét éves volt.

Harmadéves színinövendékként már kamera előtt állt. Szép arc, karcos egyéniség, érzéki hang. Egy fiú, egy lány és a szerelem, A törökfejes kopja, És mégis mozog a föld. Közben színpadon is nyílik a tehetsége. A Vígszínház foglalkoztatja. Énekel, táncol, minitragédiát ír a Popfesztiválban. Sevilla özvegye Max Frisch Don Juanjában, aki a geometria szerelmese. Lorette, a vagány kis Lorette Gálffi László és a két Sándor, Szakácsi és Sörös mellett Romain Weingarten színpadi költeményében, a Nyárban.

Szakácsi Sándorral 1976-ban kötöttek házasságot. Nagy szerelem volt az övék. A legendás Pinceszínházban ismerkedtek meg, Szerencsi Éva gimnazista volt még akkor. Újsághirdetésből tudta meg, hogy fiatalokat keresnek az „alagsori csapatba”, jelentkezett, és fel is vették azonnal. Attól a naptól fogva egyvalakit bámult – mesélte később. A Szakácsit. Együtt kerültek be a főiskolára, méghozzá ugyanabba az osztályba, de Szakácsi azt mondta: minden lány kell neki, aki ott tanul, csak egy nem. A Szerencsi. Ebből lett aztán egy hét évig tartó kapcsolat, amely furamód épp a házassággal ért véget. Egy évvel azután, hogy egybekeltek, már el is váltak. Híres szerelem volt ez. Híres és viharos, hiszen hol együtt éltek, hol külön. Egyikük sem volt könnyű eset. Elvárásai inkább Szerencsi Évának voltak, Szakácsit azonban kikötözni sem lehetett volna. Ha kinézett magának valakit, meg is szerezte. Elsőévesek voltak a főiskolán, amikor Szerencsi Éva terhes lett. Az „érintett” nem tudott róla. Csak a végeredményt közölte vele a párja. „Volt gyerek, nincs gyerek.” Kapcsolatuk kudarcát mindketten a másikban látták. Szerencsi Éva szerint azért váltak szét, mert nagyon korán lekötötték egymást. Szakácsi nem tagadta: a hűséget nem neki találták ki. Majd hozzátette: „Házasságunk a kapcsolatunk legrosszabb időszaka volt.”

A válás mindkettőjüket megviselte.

Szerencsi Éva azokban az években az ügyeletes szépség volt. Címlapfotók tömege jelent meg róla. Hűvösvölgyi Ildikó akkoriban játszotta Palotai Boris „zöld dióját”, Kútvölgyi Erzsébet már Szent Johanna volt a Vígszínházban, osztálytársa, Szalay Edit az Elkárhozott lelkeket forgatta Bulgáriában.

Dús időszak volt ez Szerencsi Éva életében. Sokat játszott, szerették a rendezők. Pedig nehéz jövőt jósoltak neki a főiskolán. Osztályfőnöke, Várkonyi Zoltán egyenesen szerencsétlen alkatnak nevezte. Kívül baba, ábrándos szemű, romantikus kislány, belülről meg érett, erős, férfiasan gondolkodó nő – vélekedett növendékéről, és az meg is sértődött ezekért a szavakért. Várkonyi végül mégiscsak fogta a kezét, hiszen ő hívta a Vígszínházba. De csak gyakorlatra. Diplomás színésznőként Szerencsi Éva már a József Attila Színházban játszott. Szemes Mari, Borbás Gabi, Szabó Éva, Voith Ági közelében. Később a Budapesti Kamaraszínház, majd a Ruttkai Éva Színház tagja lett. A Forgószínpad című nagy sikerű előadás újságírónőjeként Lontay Margittal, Perczel Zitával, Pártos Erzsivel játszott. Küzdeni csak a szerepeivel küzdött. Ha akadály gördült elé az úton, kikerülte. Már gyerekként az Operába járt. Ott volt büfés az édesanyja. Pucciniért rajongott, később meg Gershwinért. Elsőként a balett-táncosi pálya érdekelte. A primabalerina Lakatos Gabriella gyorsan kiábrándította őt. „Nem vagy elég nyúlánk, túlságosan kötött az izomzatod, ha megnősz, nagyon izmos leszel.” Értett a szóból. Akkor majd úszóbajnok lesz. Fel is vették az Újpesti Dózsa csapatába. Nagyobb eredményekkel azonban sosem dicsekedhetett. Máshol kellett babérokat keresnie. Így jött aztán a Pinceszínház, majd később az Abigél, a Bob herceg, jó tíz évvel később Jancsó Miklóssal a Faustus doktor boldogságos pokoljárása. Ruttkai Éva mondta neki egyszer, amikor együtt forgattak: „Mindig úgy élj, mintha az életed utolsó tíz percét élnéd.” Ezt nagyon megjegyezte. A Szakácsi Sándorral töltött évek után két komolyabb kapcsolata volt. Fia orvos édesapjával nem kötött házasságot, de amikor negyvenéves kora után másodszor is férjhez ment, a gyerekét kérdezte meg elsőként, mit szól az új választottjához. Imre, aki ma harmincéves, két szóval válaszolt: „Rendben van.”

Szabó Magda dacos kis hőse, Vitay Georgina, az árkodi református gimnázium talpraesett növendéke 1978-ban lépett be az életünkbe. Zsurzs Éva négyrészes tévésorozata azóta újra és újra utolér bennünket. Bravúros alakításáért Szerencsi Éva a televíziós sorozatok római nemzetközi fesztiválján a legjobb női alakítás díját kapta, ám ami még ennél is több: fiatalok és idősebbek, egymást követő nemzedékek elapadhatatlan szeretetét.

Megérdemelten.

 

 

Bánfalvy Ágnes vallomása Szerencsi Éváról:

„Előttem járt a főiskolán. Csodáltuk őt. Gyönyörű volt. De akkoriban annyira elfoglaltak voltunk, hogy nem nagyon jutott időnk egymásra. Az Abigél forgatása is lekötött bennünket. Reggel hattól este hatig különböző helyszíneken dolgoztunk. Aztán mindenki máshol lépett színpadra, de előadás után mi négyen, Éva, Egri Kati, Rátonyi Hajni és én gyakran találkoztunk. Összetartoztunk. A bohócok mindig mi voltunk, Egri Katival. Zsurzs Éva üzent, hogy menjünk le mi is, hogy berak bennünket abba a képbe is, amelyben eredetileg nem lettünk volna. »Szerencsi Éva majd mondja a magáét, ti ketten meg csináljatok valamit! Bohóckodjatok, mert Vitaynak nevetnie kell« – kérte a rendező. »Ja, az menni fog« – mondtuk. Ment is. Éva erős volt, dacosan állt az élettel szemben. Ezért is volt olyan döbbenetes, hogy hirtelen elment. Ott álltunk a temetésen hárman Ágik. Margitai, Voith és én. Ők is játszottak vele. Szerették. Véget ért a búcsúztatás, odamentem Éva fiához, aki akkor volt tizennyolc éves. Megöleltem, megpusziltam, és csak annyit mondtam neki: »Tudom, hogy az édesanyád nagyon szeretett.« Éva nyílt ember volt. Karakán. Nem ismert mellébeszélést. Ami a szívén, az a száján. A Bika jegyében született. Mint Egri Kati, Szakácsi Sándor és én. Köztünk nem volt alakoskodás. Kedveltük egymást.”

 

Nagy Gábor Szerencsi Éváról:

„Marci bácsinak, Keleti Mártonnak óriási szeme volt arra, hogy kikre kell nagy szerepet bízni. Voltaképpen ebben rejlett minden filmjének a sikere. Zsurzs Éva engem A fekete várossal indított el, Éva, emlékezetem szerint Marci bácsitól, a Bob hercegben kapta az első komoly filmszerepét. Marci bácsi fantasztikus módon tudta elmondani, kitől mit vár el, milyennek szeretné látni a kamera előtt. Nagyon tudott szeretni, így amit kért, azt nagyon kevés instrukcióval el is érte. A Bob herceg egyhetes forgatás volt egyetlen külső helyszínnel, a nagytétényi kastélyban. Marci bácsi ki sem szállt a filmgyári taxiból, annyira utált külsőben forgatni. A stúdiót szerette. Odahívott bennünket Évával a kocsi letekert ablakához, és ott sugdosott a fülünkbe bűvös szavakat. A felvételek szünetében nem is nagyon találkoztam Évával, mert az osztálytársai, Szakácsi Sanyi, Felföldi Laci és Sörös Sanyi is játszottak a filmben, és ő mindig velük tartott. Jó pár évvel később, amikor én már Szolnokon játszottam, Kazimir Károly vendégként hívott meg Lope de Vega Magyarországi fenevad című darabjába, a Körszínházba. Hosszú idő után ott találkoztam újra Évával. A közben történtekről nem tudok, nem kísértem figyelemmel a pályáját. Kazimir elhatározta, hogy Voith Ágit, Kovács Istvánt és engem óhajt szerződtetni, ezért tűzte műsorra az említett vígjátékot. Ott is maradtunk nála pár évre, és úgy vettem észre, Évának jobban is állt a tűzrőlpattant vadóc szerepe, mint a babaarcú szépségé. Nagyon jó poénjaink voltak, huncutságot, nősténységet láttam benne, ami kimondottan illett az egyéniségéhez, bár illúziókeltően játszotta a londoni varga cserfes lányát is a Bob hercegben. A fekete várost egy évig forgattuk Venczel Verával, vele ki is alakult egy személyesebb kapcsolatunk. Évával nem, mert a Bob herceg felvétele során csak a munkával foglalkoztunk. Meggyőződésem, hogy a magánélete tette tönkre. Hogy úgy istenigazából senki mellett sem érezte boldognak magát. Mindig éreztem benne valami ürességet, kiszolgáltatottságot. Talán nem úgy élt, ahogy élni szeretett volna. Erről persze nem beszélt soha. Erős ember volt. Ha szenvedett is, az utolsó pillanatig úgy ment színpadra, hogy senki sem tudta, mi zajlik benne. Szakmai elhivatottság, elkötelezettség, megszállottság jellemezte. Nagyon jó színésznő volt. Ez egészen biztos.”

 

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóSzerencsi Éva

Ajánló