Fordul a kocka

Rossz helyen parkolt. Kerékbilincset raktak a kocsijára, várta, hogy leszedjék róla. Arra gondolt, egy rossz év, egy hosszúra nyúlt szakmai csend záróakkordja ez, innentől fogva már csak jó dolgok történhetnek vele. Hogy elcsapja a várakozás idejét, és a dühén is túltegye magát, elővette a mobilját.

 Akkor látta meg a Cseh Televízió üzenetét, hogy Az utolsó kerékpáros című kétrészes Auschwitz-történetben nyújtott játékáért a legjobb női alakítás díjára jelölték a monte-carlói tévéfesztiválon. Gubík Ági felett kiderült az ég. Képzeletében fel is ragyogott azonnal a Budapest–Prága–Monte-Carlo útvonal.

 

Egy jómódú prágai zsidó család története a film 1933 és 1944 között. Férj és feleség úgy dönt: ha már nem lehet gyermekük, örökbe fogadnak egy keresztény kislányt. Nem is sejtik, hogy később ez lesz a vétkük s a végzetük. Az Auschwitzból érkező híreket sem hiszik el, Terezínt csak átmeneti időszaknak gondolják, úgy képzelik, nemsokára véget ér a sok borzalom, és visszatérhetnek nyugodt prágai otthonukba.

„Kétszer láttam a filmet – meséli Gubík Ági –, és mindkét alkalommal ugyanazt éreztem. Mintha csak egy régi fotót nézegettem volna. Megállt az idő. Amikor először szembesültem a végeredménnyel, úgy hatott rám a film, hogy azt mondtam, pályám eddigi legerősebb alakítása ez. Meg is tudom fogalmazni, hogy miért. Én akkor vagyok nyugodt, ha nem magamat látom, hanem a szerepet. Ennél a filmnél azt éreztem, hogy erős a nő, akit játszom, de van valami törékeny is az alakjában. Most nem is annyira a jóságára, mint inkább a karizmatikusságára gondolok, és arra, hogy a történések során fokozatosan gyengül el és adja fel a végén. Közben marja a bűntudat, a lelkifurdalás, hogy akaratukon kívül ők sodorták bajba a kislányt, akit már a sajátjukként szeretnek. Nem akartuk, hogy történelemkönyv-ízű legyen a sztori, ezt nagyon fontosnak tartottuk a forgatás során. Kezemben a levél, amelyet a rendezőtől kaptam még a felvételek idején. Jiří Svoboda több alkalommal is beszélgetett azzal a prágai zsidó asszonnyal, akinek az életéből sokat merít a film. Ő írta a rendezőnek, miután pár fotót látott a forgatásról, hogy milyen hiteles az Ági arckifejezése. A képek akkor készültek, amikor a történet szerint tizenkilenc kilométert gyalog kellett megtenniük Terezín felé. Mi márciusban, nagy havazás közepette vettük fel ezt a jelenetet. Két napig kint forgattunk, nagyon fáztunk. A hölgy a mi kislányunkat jeleníti meg a filmben már idős fejjel, hiszen ő volt az egyetlen a családból, aki túlélte a szörnyűségeket. Nagyon sok magyar szóra, mondatra emlékezik még ma is, annyi év után. Mondta, hogy a magyarok nagyon nagy rendet tartottak Auschwitzban, és gyorsan beilleszkedtek a tábor kialakult rendszerébe. De megjegyezte azt is, hogy Terezínért, Auschwitzért és a többi táborért nemcsak a németek felelősek, hanem a csehszlovák kormány is, mivel elsők között fogadta el a zsidótörvényt.”

Jiří Svoboda, a legjelesebb cseh rendezők egyike már évekkel ezelőtt kiszemelte Gubík Ágit a szerepre.

„Nem akartam neki csalódást okozni, annyira nagy dolognak tartottam, hogy nem feledkezett meg rólam. Azt már a forgatás során is éreztem, hogy életem legjobb rendezőjével dolgozom. Magyarországon még a Till Attilával forgatott Pánikért kapott díjam sem tudott segíteni abban, hogy bekerüljek abba a közegbe, ahol igényes művek születnek. Miközben tudom, hogy ott volna a helyem. Én nem szeretek és nem is tudok fércmunkát végezni, rosszul érzem magam benne. Nagyon ritkán találkozom olyan rendezővel, akinek a minőség számít, és nem az, hogy hány hasznos percet veszünk fel egy nap alatt. A Hacktionben is őrületes tempót diktáltak. Ott jöttem rá, hogy nekem nem való a sorozat, képtelen vagyok gyári jellegű munkát végezni. Nem szeretem, ha nincs a szerepnek súlya, sorsa, vonala, amelyen el lehet jutni valahova. Rettenetesen zavar, ha látom, hogy a rendező oda se néz a monitorra, csak nyomjuk, nyomjuk, mondjad a szöveget, és menjünk tovább! Most már tisztán látom, hogy nem mehetek már bele ilyen sorozatokba, hiszen hiába törekeszünk valamiféle minőségre, az idő szorításában nem tudunk úgy dolgozni, ahogy szeretnénk. A Pánik és az érte kapott díj arra volt jó, hogy ismertté tett Magyarországon. Hiába volt mögöttem egy csomó színházi főszerep, az nem lett volna elég ahhoz, hogy megjegyezzék az arcom. De hasonlóan igényes játékfilmet még a díj sem hozott. Jiří Svobodával és Az utolsó kerékpáros producerével már a következő közös munkáról tárgyalunk, a cseheknél ugyanis egészségesebb a filmes közeg. Ha jónak ítélnek meg egy szerepben, akkor visznek tovább, nem marad el a folytatás. Magyarországon csinálhatsz bármit, a minőség csak abban a percben érvényes. Sokkal lényegesebb, hogy melyik oldalon állsz, és kinek a kije vagy.”

Monte-Carlóban öt nap csillogásban volt része. Még arra sem volt ideje, hogy megnézzen egy filmet. Program programot követett, a cseh filmküldöttség tagjaként fogadásokra vitték, különböző meghívásoknak tett eleget.

„Még a monacói herceg is fogadott bennünket a palotájában. Mindenkivel kezet fogott, velem is. Fiatal felesége van, aki Dél-Afrika úszóolimpikonja volt. Vele nem találkoztunk. Ami azonnal feltűnt: óriási tisztelet övezi a herceget, ő pedig mindent megtesz, hogy közel kerüljön az emberekhez. Bárhol jelenik is meg, a tömeg áhítattal tapsol neki. A gála után ünnepi vacsora következett, majd tánc, fekete zenészekkel, és a herceg is ott ropta velünk, színészekkel egész éjjel. A minisorozatok kategóriájában, amelyben a mi filmünket is jelölték, egy misztikus elemekkel átszőtt brit–új-zélandi film nyert, a Top of the Lake. A legjobb színésznők versenyében pedig Jessica Lange is esélyes volt, a férfi sztárok között pedig Christophe Lambert és Klaus Maria Brandauer, aki el is vitte a pálmát. Jessica Lange, akiért éveken át rajongtam, mára túlplasztikázott amerikai sztár lett. Mi, kelet-közép-európaiak többségben másképp gondolkodunk ebben a kérdésben, aminek örülök is nagyon. Mi idős fejjel is az emberi arcunk révén maradunk érdekesek a kamera előtt. Törőcsik Mari a legjobb példa rá, hogy meg kell őrizni magunkat, mert a kamera nem szereti a művi beavatkozást. Neki az élet, a szarkalábak, a ráncok kellenek. A monte-carlói csillogásban, a rengeteg műmosoly mögött is az ember volt a legérdekesebb. Az igazi egyéniség. A természetesség. Az egyszerűségben rejlő elegancia. A ruhám egyébként nekem is gyönyörű volt, egy jó nevű divattervező munkáját dicsérte, de smink még a gálán sem nagyon volt rajtam.”

Ajándékot csak a tizenkét éves fiának vett Monte-Carlóban. Egy baseballsapkát.

„Ott minden megfizethetetlen. Cseh színészkollégám ötven eurót fizetett a szállodában azért, hogy kivasalták az ingét, pedig csak egy kis gyűrődés volt rajta. Én még a névre szóló meghívókból sem hoztam haza egyet sem, pedig nagyon szép volt mind. Ahány fogadás, annyi meghívó, arany betűkkel. Mivel soha nem vittem magammal ridikült, egyet sem tartottam meg. Ott maradt, ahová letettem. Pár fotón kívül semmilyen kézzel fogható emlékem nincs a fesztiválról. Az egésznek talán nem is kell akkora jelentőséget tulajdonítani. Nem ájulok el attól, hogy ott voltam, mint ahogy attól sem ájultam el, hogy a Pánikkal egy Isztambul melletti remek fesztivál vendége lehettem. Jó volt, szép volt Monte-Carlo, örülök az ott töltött öt napnak, de az élet megy tovább. A terezíni barakkok után mindenesetre furcsa élmény marad a monte-carlói luxus, a nem mindennapi pompa. A filmünk már Sanghajba is eljutott. Remélem, valamelyik magyar tévécsatorna is megveszi.”

Hogy merre vezet most Gubík Ági útja? Az új színházi évadban Kaposváron játszik két darabban. Előbb Kleist drámájában, Az eltört korsóban, aztán a Hrabal kisregénye nyomán születő Szigorúan ellenőrzött vonatokban.

„Most végre úgy tűnik, fordul a kocka. Fantasztikus munkákban vehetek részt. A legelső bemutatóm szeptemberben lesz, a Grecsó Krisztián regényéből készülő Mellettem elférsz színpadi változatában. Őze Áronnal és Pogány Judittal játsszuk majd a darabot a Rózsavölgyi Szalonban. Szerepet kaptam Paczolay Béla készülő filmjében, a Dumapárbajban is, amelyben csak három színésznő játszik. Eszenyi Enikő és Jordán Adél mellett egy humorista feleségeként nekem is fontos szerepem van. S közben Vladimír Körner írása nyomán készül az új Svoboda-film forgatókönyve. Nehéz szerep lesz, és ennek kétszeresen is örülök. Szeretem a nagy kihívásokat, s boldoggá tesz, hogy a rendező engem választott erre a lelkileg is megterhelő feladatra.”

 

 

 

 

SztárunkSzabó G. LászlóGubík Ági

Ajánló