A fazekasmesterek edényeiket a piacokon és a vásárokon adták el

Kicsi csupor, ívelt kancsó, kútra járó agyagkorsó...

A fazekasság az egyik legrégibb mesterség. A múltban egész fazekasnemzedékek voltak, a mesterség apáról fiúra szállt. Főleg azokon a vidékeken virágzott, ahol megfelelő agyag és fa állt rendelkezésre. Az agyagedényeket ugyanis fatüzelésű kemencékben égették ki, s ehhez rengeteg fára volt szükség.
A műhelyekben mindennapi használatra különböző formájú és funkciójú edények készültek: fazekak, sütőedények, tálak, korsók, kancsók, köcsögök, csuprok.

Az agyag előkészítése
A fazekastermékek alapanyaga az agyag, amely vízzel keverve rendkívül jól gyúrható, alakítható, kiégetve pedig megkeményedik. Valaha a fazekas maga bányászta és készítette elő a formáláshoz.
A kiásott agyagos földet előbb összevagdosta, aztán beáztatta, fatuskóval alaposan megsulykolta, és kupacokba rakta. Szikkadás után a kupacot szeletelőkéssel vékony rétegekre szelte, majd tisztította. A szemetet, apró kavicsokat, galacsinokat kihajigálta belőle. A megtisztított agyagot újra beáztatta, mezítláb többször erősen megtaposta, végül a fazekaspadon három ízben jól meggyúrta.

Formázás, korongolás
A legrégibb korokban az edények még fazekaskorong nélkül, szabad kézzel, különböző felrakásos technikákkal készültek. Óriási előrelépés volt, mikor megjelent a kézi korong: segítségével az edények alakja kifinomultabbá vált.
A munkát tovább tökéletesítette a lábbal hajtható változat. Két, közös tengelyű lapos fakorong alkotta. Az alsót lábbal hajtotta a fazekas, s így a felsőt is mozgásba hozta. Utóbbira került az agyag, amelyből két kézzel formálhatta az edényt.

Szárítás, mintázás
A kiformált edényeket előbb megszárította, fehér vagy színes földdel (alsó festék, máz alatti festék) leöntötte, majd újra szárította. Utána díszítette: karcolta, csíkolta, vagy írókával írta meg a mintákat. Az íróka tülökből készült; később vékony csövű edényke és ecset váltotta fel.

Mázzal való bevonás, égetés
A festés után történt az első, enyhe égetés, a zsengélés. Utána az edény színei még fakók maradtak. A második, erősebb égetés előtt a fazekas vízzel hígított ólomoxidos mázzal, tüzelésmázzal vonta be a cserepeket, majd kemencébe rakta őket. Az üvegszerű máz alatt a színek ragyogóvá, áttetszővé váltak. Az egész edényt azonban nem vonták be mázzal. A vizeskorsót azért, mert csak akkor marad benne hideg a víz, ha keresztülszivárog rajta.
A kiégetés a múltban szabadtéri fatüzelésű kemencékben zajlott.

Értékesítés
A fazekasok jobbára télen dolgoztak. Az edényeket, melyeket ezekben a hónapokban kikorongoltak, tavasszal és nyáron adták el. Szekérre rakva vásárokon, piacokon árusították, és a tágabb környéken házról házra jártak vele. Egyfajta cserekereskedelmet folytattak. A gazdasszonyok gabonát, hüvelyeseket, gyümölcsöt és zöldséget adtak portékájukért. Távoli helységeket is felkerestek. Így jutottak el például a gömöri fazekasok az Alföldre.


A fazekasság rejtelmeiről
Alföldi Istvánt, egy Dunaszerdahelyen élő fiatal keramikust kérdeztük
– Az agyag előkészítése ma is hagyományos módon történik?
Már nem. Az agyagot megtisztítva, nedves formában tömbökbe csomagolva vásárlom. Formálás előtt annyit vágok le belőle, amennyire éppen szükségem van. Előbb alaposan átgyúrom, hogy homogén legyen – az esetleges levegőbuborékok ezáltal kinyomódnak belőle. Az átdagasztott agyagból kisebb cipókat formálok. Csak utána fogok hozzá az edény kikorongolásához.
– Ehhez ma már a népi fazekasok villanykorongot használnak.
A mesterem még használta a hagyományos, lábbal hajtható fazekaskorongot. Viszont fazekastársaimmal egyetemben én már villanykorongon dolgozom, ugyanis könnyebb és egyszerűbb szabályozni, s egyenletes a sebessége. A fazekas tehetsége elsősorban a korongolás minőségén mérhető le, azon, hogy mennyire tud a korongon egyenletesen, szépen dolgozni. Természetesen a többi munkafázis is fontos: az égetés, a díszítés, a mázolás, de az edény egyenletes formája volt mérvadó a múltban is, és ma is az.
– Hogyan készül az agyagedény a fazekaskorongon?
Az agyagcipót gyors mozdulattal rácsapom a korongra. A forgó korongon két kezemmel formálom az agyagot. Hüvelykujjaimmal kis gödröcskét képezek az agyagcipó közepén. Bal kezem ujjait belülről, jobb kezem ujjait kívülről használva húzom felfelé, magasítom, szélesítem-szűkítem, öblösítem, közben vékonyítom is az edény falát. Legvégül kiformálom a peremét.
Korongolás közben kívülről, alulról felfelé simítom az edény falát, majd kifényesítem. Vékony, hajlítható pléh- vagy műanyagdarabot használok hozzá. Vele javítom ki az egyenlőtlenségeket. A pléhdarabot oda tudom szorítani az edény hasához, simítani tudom vele az agyagot. Valaha erre bőrdarabot használtak a fazekasok. Az edény belsejéből a felesleges vizet szivacsdarabbal távolítom el. Csak utána vágom le az edényt a korongról egy vékony drót segítségével.
– Mi történik vele ezután?
Hagyom egy rövid ideig száradni. Közben agyaghurkát készítek, ebből lesz a füle, de nem lehet azonnal hozzátapasztani. A nedves hurka nyiklik-nyaklik, nem tapad oda rendesen. A nedves edényen nehéz javítgatni, mert a puha agyag benyomódik. Ezért meg kell várni, míg kissé megszárad, bőrkemény lesz. Ha kell, még fényesítem a falát, majd ráillesztem a fület. A kész agyagedényt áthelyezem egy polcra, amelyen a kikorongozott munkáimat szárítom.
– Meddig szárad az égetés előtt?
A kisebbeknek kevesebb idő, néhány nap elég, a nagyobbaknak, vastagabb falúaknak természetesen több időre van szükségük, akár két hétig is eltarthat a száradásuk. Az agyagot teljesen ki kell szárítani, nehogy égetéskor megrepedjen. De a túl gyors száradás nem tesz jót neki. A nedves edényt nem lehet kitenni a napra, mert ott is megrepedhet.
– Száradás után mehet a kemencébe égetésre?
Igen, ekkor történik az első égetése. Ez a cserépégetés, a zsengélés. Az edényeket berakom a kemencébe, és 960 fokon kiégetem őket. Villanykemencét használok hozzá. Az időtartam függ az edények mennyiségétől és a kemence méretétől is. A kisebb kemencémben a kisebb edények kiégetése körülbelül nyolc óráig, a nagyobb kemencémben a nagyobbaké egész nap is eltart. A nagyobb edényeknél a kemencét előbb 150 fokra felfűtöm. Az edényeket ezen a hőmérsékleten körülbelül fél napig, 10-12 óráig csak szárítom, majd további fél napig 960 fokon égetem.
– Mikor kerül rájuk a máz?
Az első égetés után. A forró agyagedényeket nem lehet kiszedni a kemencéből. Meg kell várni, míg a kemence és a benne lévő cserepek teljesen kihűlnek. A kiégetett agyagot nevezzük cserépnek. A cserepeket az előre elkészített színes mázba mártom. A mázzal bevont edényeket újabb egy napig hagyom száradni.
A színes mázat – por formájában speciális boltokban vásárolom – kellő mennyiségű vízzel bekeverem. Tulajdonképpen porrá őrölt üveget, színezőanyagot, kaolint és más adalékanyagokat tartalmaz. Különböző színű és színtelen, fényes és matt mázak kaphatók.
– A mázzal bevont edényeket ezután újra kell égetni.
Ez a második égetés. Általában 1020–1040 fokon történik, a máztól és az agyagtól függően. Vigyázni kell arra, hogy milyen hőfokon milyen agyagot és mázat használ az ember. Magas hőmérsékleten ugyanis az agyag deformálódhat. A második égetés ugyancsak egy napig tart: nyolc óra a felfűtés, tizenhat az égetés. A második égetéskor gyorsabban is fel lehet fűteni a kemencét. Ekkor már nem annyira érzékeny a cserép. Kihűlés után ki lehet szedni a kész edényeket.

Ajánló