Vélemény és háttér

Hát elment az oktatásügyi miniszterünk. Egy kis cirkusz után Peter Plavčan megtette, amit megtehetett volna rögtön, amikor felmerült a gyanú, hogy a kutatásra szánt EU-s pénzek kétes címekre kerültek.

3
Habár a két terrorcselekmény helyszíne távol van egymástól és, látszólag az ideológiai okok is teljesen eltérőek, a végrehajtás módja mellett azonban van még néhány más egyezés is.
Horalky: Szlovákiában az egyik legnépszerűbb nápolyi, és az utóbbi években a külföldi piacokat is próbálja meghódítani, ehhez viszont megváltoztatták nevét: Magyarországon például Moments néven kapható.
Európa 2015 nyarán rádöbbent, hogy a menedékkérőkkel és migránsokkal muszáj foglalkozni, de ehhez képest csigalassúsággal halad a döntéshozatal és intézményadaptálás. Csak idén 2000 fölé ért már a Földközi-tengerbe fulladtak száma.
A másfél hete zajló koalíciós válsággal az a legnagyobb gond a médiák számára, hogy teljesen követhetetlen. Ami az egyik percben érvényes, az a következőben már nem igaz.
.comMENTEgy zsák pénz
Nemcsak a hazai, hanem a külföldi sajtót is lenyűgözte a hír, hogy valaki 300 ezer eurót felejtett egy benzinkúton Szlovákiában. 
4
Kikapott a Bolt. Vagyis hogy nem elég, hogy egy hete már ki volt kapva, most a hétvégén egy újabb versenyt, élete utolsó versenyét be sem tudta fejezni. 
A kormánypártok elnökei aggodalmukat fejezik ki annak kapcsán, hogy a médiák egyre több hamis információt vagy féligazságot jelentetnek meg azzal a céllal, hogy mindenáron társadalmi feszültséget szítsanak.
Már csak homályosan emlékszem a szíriai polgárháború első éveire, akkoriban elég sok minden történt. Meghalt Oszama bin Láden – nagy durranás volt, még filmet is forgattak belőle.