nyugdíj

2017. június 16., péntek 08:02

A férjem 2016. február 23-án nyugdíjjogosult lett, de csak október 10-én kérvényezte a nyugdíjat, mivel még dolgozott Magyarországon. Decemberben kapott egy határozatot, hogy ideiglenesen 459 € nyugdíjat fog kapni, mivel papírjait elküldték Magyarországra. 

2017. június 16., péntek 00:16

Azt szeretném megérdeklődni, hogy az elhunyt házastárs után örökölhet-e az életben maradt volt házastárs. Méghozzá a közös gyermekükkel fele arányban. Én ezt úgy, ahogy van, nem tartom jónak, sem helyes eljárásnak. Minek örököl az életben maradt volt házastárs?

2017. április 20., csütörtök 19:49

Azoknak, akik nem sokkal nyugdíjaztatásuk előtt veszítik el állásukat, gyakran gondot okoz új munkát találni. 

2017. február 19., vasárnap 17:52
Pozsony |

Nem lesz minden úgynevezett régi nyugdíjas elégedett a tervezett kompenzációval, de így is mintegy 101 ezer nyugdíjas járadéka emelkedhet. 

2017. január 27., péntek 13:47

Év elején érdemes odafigyelni, mi változik az adók, szociális juttatások és egyéb jogszabályok terén. Idén több ilyen változás is hatályba lépett. Vannak területek, ahol az eddiginél néhány euróval többet vesznek ki a zsebünkből, de azért valamit kapunk is.

2017. január 26., csütörtök 13:58

A bicajosok meg ihatnak. Egy rakás törvény változott idén januártól, soroljuk, kiket érintenek

2017. január 20., péntek 17:46

Az elmúlt év januárjában töltöttem be a 60. életévemet. Én is, mint a többi hasonló korú idős ember, szeretném élvezni a megérdemelt pihenést, de sajnos, nem tudom, mivel a mai napig sem vagyok még egészen nyugdíjas.

2016. december 31., szombat 11:55
Varsó |
A töredékét kapják majd eddigi nyugdíjuknak a volt belbiztonsági és titkosrendőrségi vezetők.
2016. december 22., csütörtök 17:59

Jövőre a 2016-osnál egy jóval nagyobb mértékű nyugdíjemelésre lehet számítani, az öregségi nyugdíjakat 8,2 euróval toldják meg. A nyugállományba készülők számára is lesz újévi meglepetés: 2017-től emelkedik a nyugdíjkorhatár.

2016. december 12., hétfő 11:59
Pozsony |

Jövőre emelkedhet azoknak a nyugdíja, akik 2004 előtt vonultak nyugállományba és akkor a jobban keresők közé tartoztak. 

Oldalak

Feliratkozás nyugdíj csatornájára